Vége a Bertone stúdiónak

A Lamborghini Miura formáját jegyző olasz stúdió lehúzatja a rolót

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem sikerült az eladás, a bevételek ellenére csak gyarapodó kintlévőségek és a fél éve fizetés nélkül dolgozó munkások miatt be kellett zárják az 1912-ben alapított designstúdiót.


A Bertone működése többször nehézségekbe ütközött már az elmúlt években. Eddig mindig megúszták, most viszont állandósultak a likviditási gondok, dacára a Kínából érkező megrendeléseknek és a tavalyi 20 millió eurós bevételnek. A beszállítókat és a dolgozóikat sem tudják már egy ideje kifizetni, emiatt több bírósági ügy is elindult a cég ellen, ezúttal tényleg be kellett zárniuk a boltot. A korábbi fődizájner, Michael Robinson tavaly év végén csapatával együtt elhagyta a süllyedő hajót és egy új céget alapítottak. A torinói ED elvitte az agyakat és a rajztehetséget, a patinás márkanév meg az enyészeté lesz.
Hirdetés


A Bertone neve egybeforrt az olasz autókkal és a főleg a Lamborghinivel. A Miura megalkotásával a tervező, Marcello Gandini és a Bertone is hírnevet szerezett, nem beszélve a Ferrari legnagyobb konkurenséről. 3,9 literes V12-es motorjával és ezzel a formával rögtön a sportkocsirajongók kedvence lett és a sikere azóta is töretlen. Már vagy 15 éve klasszikusnak számít. A Miurát követő Countach erre rátett egy lapáttal. Bármit lehet rá mondani, de elmenni nem lehet mellette. Nem egy klasszikus szépség, de 1974-ben kevés ennél előremutatóbb forma létezett és ennek is a Bertone kötelékében alkotó Marcello Gandini az atyja. Ugye le sem kéne írni, hogy a Diablo eredeti tervei is az olaszoktól származnak.

De sokall szelídebb autókat is terveztek. A BMW 3200CS az utolsó régi vágású, alvázas BMW, de már rajta van a hátsó ablakok tipikus, hokiütőnek becézett íve. Nem csak a tervezést, a gyártást is az olasz Bertone végezte Az Iso Grifo mifelénk még kevésbé ismert gran turismo, amerikai V8-assal és hamisítatlan olasz formával. Mindkettő ritkaság, előbbi 600, utóbbi 400 darab körüli szériában készült. Érdekesség, hogy az Iso Rivolta gyártotta eredetileg a később BMW-ként elterjedt Isettát.

Nehéz pár autót kiemelni, mert még robogóformát is készítettek. Klasszikus lett mára a raliban bizonyított Lancia Stratos, a sportkocsiként remek Fiat X1/9, de a Ferrari génekkel és gyönyörű Bertone kasztnival felruházott Fiat Dino is. Voltak persze kevésbé jól sikerült rajzaik is, mint a Daewoo Espero, vagy a Citroën Xantia (a kettő egyébként rokon, nem csak stílusban, állítólag a Xantia egyik korai rajzasztalverziójából lett az Espero). Az egykori Skoda Favorit is Bertone dizájn, a '80-as években egyébként az sem mutatott rosszul. 2003-ban párhuzamosan megszületett a csodása szép Alfa Romeo GT és a Changhe Ideal névre hallagató borzasztó kínai kisautó. Azt én a helyükben nem vettem volna a nevemre, olyan ronda, hogy inkább meg sem mutatnám.

Hiába jött pár távol-keleti megrendelés, a mai viszonyok között nem tudtak fennmaradni. A Bertonét siratják nem csak az egzotikus sportkocsik rajongói is, hanem átlagautósok is. A Bertone csinálta szépre az Opel Astra F kabrióját és a szerintem amúgy sem ronda, csak gyakorisága miatt beszürkült Astra G kupé és kabrió változatát is. Hogy egy német, vagy skandináv autónak mennyire jól áll az olasz revízió, arra a Volvo 780 a legjobb példa, a korábbi 262C inkább érdekes, mintsem szép.

Most úgy néz ki, hiába minden, a jó nevű stúdió nem talált befektetőket, hogy tovább tudjon működni. Így a Bertone név el fog tűnni a süllyesztőben, és a világ autógyártása megint szegényebb lesz egy 102 éves márkanévvel.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?