Villany Mustang, ami nem Mach-E; egyenesen 1967-ből

Egy londoni cég régi vágású Mustangokat villanyosít

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagyot húzott a Ford a Mustang villanyosításával, legalábbis ezt mutatják az eladások. A crossover formaterve azonban nem jött be mindenkinek - nekik kínál alternatívát a Charge Cars csapata.

Az amerikaiak is érzik, hamarosan lejár az izomautók ideje az egyre szigorodó szabályozások miatt, így a Ford már a Mustang kapcsán is kijelölte a jövőt a Mach-E személyében, melynek GT változata még nem is teljesen adta fel múltját. A londoni székhelyű Charge Cars csapata azonban ennél messzebb ment, és az 1967-ben kiadott Mustangok mintájára kezdtek villanyautók gyártásába, méghozzá meglehetősen limitált példányszámban.
Hirdetés
A britek ugyan teljesen új autókat építenek, de az 1967-es Mustangok vázára, melynek hivatalos licencével is rendelkeznek, így joggal használhatják a Mustang kifejezést. A különbség "csupán" annyi, hogy az eredeti V8-as erőforrás helyett tisztán elektromos meghajtást kap a kupé, két elektromotorral és 536 lóerős teljesítménnyel. Az előzetes becslések szerint rendkívül impozáns az újragondolt Mustang 0-100-as vágtája is; mindössze 3,4 másodperc alatt éri el a bűvös 100-ast. Ellenben a meglehetősen kicsi, 62 kWh-s akkumulátor (viszonyításképpen a Model S-ben 103 kWh egység van) nagyjából 321 km-es hatótávot biztosít egy feltöltéssel. A Charge Cars csapata mindössze 499 darabot készít az újragondolt Mustangokból, és ígéretük szerint igyekeznek majd a lehetőségekhez mérten bevonni a leendő tulajdonosaikat, hogy minden elvárást ki tudjanak elégíteni. Az autók indulóára 450 ezer dollár, ami mai árfolyamon 151 millió forintnak felel meg.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?