Villanyautó tört rommá az autómentes napon

Sportkocsi tört az autómentes napon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az alternatív hajtású járművek MVM Energia 2.0 futamának résztvevője volt az E.ON csapatát szolgáló Tesla Roadster, melyet Budapest III. kerületében törtek rommá.


Nem kellett volna autóba ülni! Mondhatják az autómentes nap elkötelezettjei arra a Tesla Roadstert hajtó versenyzőre, aki tegnap törte össze elektromos hajtású, tehát teljesen emissziómentes, de nem olcsó, mintegy 20 millió forintos sportkocsiját - mely persze nyilván nem a sajátja volt, hiszen az az E.ON energiaszolgáltató csapatát szolgálta. (Arról nincs információnk, hogy pontosan kié az autó, de vélhetően nem a sofőré, hanem az energiaellátó vállalté vagy egy lízingcégé.) Az azonban biztos, hogy a sofőr nem hétvégi élményautózásra tartott, hiszen az emissziómentes vagy legalább szerényebb szén-dioxid kibocsátással járó autózást hirdető MVM Energia 2.0 futam résztvevőjeként ült autóba a X. Jubileumi Autómentes Hétvégén.
A Tesla sajnos összetört, nem tudni, hogy sofőrje épp a 288 lóerős villanymotor általi 200 km/órás végsebességet, netán a 3,9 másodperces 100 km/órára gyorsulást próbálgatta vagy szimplán elbambult, netán nem is ő volt a hibás. Egy biztos, veszélyes hulladékokat nem kellett utána takarítani, hiszen a villanymotoros autóban nincs olaj, és elfolyó hűtővíz sem.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?