Visszatérhet a Lexus IS F?

5.0 V8 helyett 3.5 V6 motort kaphat az új Lexus IS F, már ha lesz egyáltalán

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Közeleg a Lexus IS generációváltása, a negyedik generációs limuzin visszahozhatja az F sportváltoztatot. Persze már nem V8-as, hanem "csupán" V6-os motorral.


Közel 13 éve, hogy 2006-ban bemutatkozott a Lexus első sportmodellje, az IS F, orrában 5,0 literes V8-as, feltöltő nélküli, de roppant élénk, 421 lóerős benzinmotorral, amivel 270 km/órás végsebességre volt képes a többi IS-nél 10 milliméterrel mélyebbre ültetett, 4,6 másodperc alatt a 100 km/órás tempót is elérő, természetesen egyedi lökhárítókkal és felnikkel szerelt sportszedán. Bár ugyanezen motor növelt, 477 lóerős teljesítményű változata később a GS F, majd az RC F számára is ugyanilyen menetdinamikát adott, a 2015-ben nyugalmazott IS F sokak számára hiányzik, hiszen kompaktabb méreteivel és praktikumával talán a leginkább szerethető Lexus sportgép volt.
Hirdetés

A F változat visszatérésére a mostani, harmadik generációs IS esetén már nem is számíthatunk, ugyanakkor egy japán autós szaklap, a Response viszont úgy tudja, hogy a következő szériával visszatérhet a legendás, stílusteremtő sportszedán. A Lexus IS negyedik kiadása a cégcsoport ultramodern, a Prius IV-est, a C-HR-t, valamint az új Corollát és a RAV4-est is hordozó TNGA padlólemezére épül majd. Persze megfelelő méretezéssel, a negyedik IS várhatóan érezhetően szélesebb, hosszabb és valamivel alacsonyabb lesz, mint a jelenlegi modell (4680 x 1810 x 1430 mm; 2800 mm tengelytáv). A japán szakújságírók szerint a márka tovább csiszolja orsó alakú hűtőmaszkját, háromdimenzióssá téve annak felületét. A díjnyertes lámpatestek még radikálisabb kialakítást kapnak, míg a far és a tető vonala a jelenleginél döntöttebb, kupés jelleget ölt majd. Ezeket a változásokat hivatott érzékeltetni az újság által készített számítógépes grafika, amely szerint az oldalfal is határozott, térbeli felületkezelést kaphat majd.
A padlólemezből adódóan olyan motorokra számítunk az IS-ben, mint egy új fejlesztésű, 2,4 literes turbómotor vagy az a 2,5 literes benzinesre épülő hibrid hajtáslánc, amely az UX crossoverben és az ES szedánban is megtalálható. A fő kérdés persze, hogy mi hajthatja az egyelőre meg nem erősített IS F sportszedánt: a Response szerint az a 3,5 literes V6-os turbómotor, amelyet az ötödik generációs LS 500-ból is ismerünk. A hengerszámcsökkenés összhangban áll a kor szellemével, a teljesítményen viszont még dolgoznia kell a mérnököknek: a motor maximális teljesítménye ugyanis jelenlegi formájában egyelőre 417 lóerő, márpedig ennél a modell összes európai konkurense nagyobb teljesítményre képes.
Ez persze csak a kevésbé izgalmas feltételezés. A Lexus felelős projektvezetői ugyanis már tavaly azt hangoztatták, hogy tüzesebb hibrid hajtásláncokkal szeretnék eloszlatni a technológiával kapcsolatos tévképzeteket, így nem esélytelen egy benzin-elektromos sportmotor bevezetése sem. Ennek mibenlétével kapcsolatban azonban még találgatni is korai volna, ugyanakkor az új generációs IS F remélt bevezetéséig még mintegy öt év van hátra, ami gond nélkül elegendő lehet egy vadonatúj sporthibrid egység kifejlesztéséhez.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?