Vizes füvön tesztelt az ADAC – gumikat, szabadidő-autókhoz

Újabb ADAC nyárigumi teszt: SUV méretben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A szokásos, polgáribb méretű gumik mellett szabadidő-autók abroncsait is tesztre fogta az ADAC - egy kicsit módosított módszerekkel.

A szabadidő-autók körében leggyakoribb, 215/65 R16 méretben, H, azaz 210 km/órás tempót engedélyező sebességindexszel tesztelt hét különböző gumiabroncsot az ADAC. A kritériumrendszer itt is az ADAC-tól megszokott: bizonyos szintet minden mérési kategóriában el kellett érniük ahhoz az abroncsoknak, hogy összesítetten jó minősítést kaphassanak. A mutatványszámok azonban a hagyományos személyautó-abroncsokétól valamelyest eltérőek voltak.
Nem meglepő, hogy a végeredményt ezen gumiszegmensben is leginkább (35 százalékban) a vizes aszfalton mutatott jellemzők határozzák meg. A második legfontosabb jellemző a száraz aszfalton szereplés, és vele azonos, 20 százalékos súllyal a kopás. Mindössze 10-10 százalékot jelent a zaj/kényelem pontszáma és a fogyasztásra gyakorolt hatás a végső minősítés szempontjából. A csakis ezen gumiabroncsoknál mért vizes füvön tapadás pedig 5 százalékkal játszik a végeredmény szempontjából. Utóbbi oka, hogy még a szabadidő-autókkal is vajmi ritkán hagyják el tulajdonosaik a kiépített utakat.
Hirdetés

A hét vizsgált abroncs közül két versenyző szerzett jó minősítést, s egy olyan is akadt, amely kifejezetten lehangoló, „nem ajánlott” eredménnyel végzett - ki lehet számolni, másik négy adott kielégítő eredményt. Az elitcsapatot a Continental Cross Contact UHP és a Pirelli Scorpion Verde adta – mindkettő megnyugtató átlagos teljesítményt, jó vizes tulajdonságokat mutatott. A tesztelt modellek közül a Goodyear EfficientGrip SUV 4x4 mutatta a legszerényebb kopást, vizes úton azonban nem remekelt. A Vredestein Sportrac 3 már nedves és száraz úton is kifejezetten jól szerepelt, csak épp gyorsan kopik. A Hankook Dynapro HP érdeme, hogy nedves füvön az egész mezőnyt lepipálta, ellenben szintén jelentős kopású. A Bridgestone Dueler HP Sport csakis nedves úton vérzett el. Ugyanez mondható el – nagyobb mértékben – az emiatt lepontozott Sava Intensa SUV gumiról is, mely a mezőnyből egyedüliként nem ajánlott minősítést szerzett.
Letölthető táblázatunkból jól látható, hogy a legdrágább és a legolcsóbb abroncs alapára között 9 euró az árkülönbözet – ezt persze teljes garnitúra esetén négyszer kell megfizetni, ám ennyit mindenképp megéri áldozni a biztonságért. Az üzemanyag-fogyasztási különbségek e méretben szerények voltak, a legolcsóbb Savát semmiképp sem érdemes választani, akinek a hosszú élettartam fontos, a GoodYear választásával nem járhat rosszul. Zaj szempontjából és nedves úton is remekelt a GoodYear – így ez tekinthető a mezőny Jolly Jokerének.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.31. at 03:16
    Permalink

    Világos. Ha lenne még Taurus, és én lennék a MAK gumitesztelö fömérnöke, tuti hogy én is azt hoznám ki gyöztesnek. Nézzetek már egy picit tovább is az orrotoknál és lássatok!

  • 2017.10.31. at 03:16
    Permalink

    205/55 16:jokohama karikát kapott,míg a conti +,és azért mert a joko jobb vízen,mint a conti,de 1 pirinyóval jobban kopik,ja és többet fogyaszt a németek golfja alatt 🙂 röhej 1 kicsit.Mivel nem 130-as tempónál tesztelnek ezek a vizes értékek hatványozódnak nagyobb sebességnél,és mily igaz,sokkal többet ér az,ha meg is pördülsz vízen,de legalább 3000 km-rel tovább tart a gumi.Olvastam már érdekes német teszteket:golf+ vs. corolla verso vs. renault scenic kb 2005-ös teszt.Lehet tippelni melyik nyert 🙂

  • 2017.10.31. at 03:16
    Permalink

    1-et nem értek,a continentál a teszteken sosem kopik,de élőben mint állat!!1 biztos contit soha nem veszek,hogy miért?Asszony 1.5 ös dieselén vajmi keveset ment el a gumi,a másik ok a biciklimen conti gumi volt míg majdnem meg nem ölt,azóta michelinnel járok!!Gumik gumija:michelin bridgestone,good year,yokohama is frankó csak mint állat kopik,ja és a dunlop!

  • 2017.10.31. at 03:16
    Permalink

    Ha a biztonság a cél akkor miért nézik a kopást? Vizes úton fejre állni mennyivel jobb mint 5.000 km-el előbb gumit cserélni!

    “Goodyear EfficientGrip SUV 4×4 mutatta a legszerényebb kopást, vizes úton azonban NEM remekelt”

    “Zaj szempontjából és nedves úton is remekelt a Goodyear”

    Most remekelt vagy sem?

Vélemény, hozzászólás?