Zöld erővel jártam – Volvo XC60 T8 teszt

Volvo XC60 T8 hibrid Inscription teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szolid külsőt öltött a Volvo XC60 csúcsgépe, a 407 lóerős T8, amely nem csak teljesítményével vett le minket a lábunkról. Lássuk, mit ad nekünk bő 25 millióért.


Egy híján tíz évig volt piacon a Volvo XC60 első generációja. A svédek közepes méretű szabadidőautója 2007-ben koncepcióként mutatkozott be Észak-Amerikában, a következő év tavaszán pedig piacra is dobták a szériaérett modellt. A Genfben bemutatkozott XC60 a 2002 óta futó XC90 kistestvéreként érkezett a már akkor is egyre népszerűbb SUV kínálatba. Ez a szegmens azóta még több vevőt csábít el, így tavaly megérkezett az XC40 is. Ezzel háromtagúvá vált az XC-család, amely közül feltehetően az arany középutat jelentő XC60 lesz a legnépszerűbb. Első blikkre bár nagyon egyenarcot mutat az XC60 és az XC90, jobban megnézve több ponton is különböznek, ráadásul elég látványosan.
Hirdetés


Elég, ha farkasszemet nézünk velük. Míg a 90-es lámpái véget érnek a hűtőmaszk előtt pár centivel, addig a 60-asnál teljesen benyúlik a hűtőrács keretéig. Ugyaneddig tart a Thor kalapácsát szimbolizáló nappali menetfény is. Hátul a jellegzetes függőleges lámpatest uralkodik a 60-asnál is, a 90-essel szemben viszont kapott egy vízszintes részt is, amely a csomagtartó fedélbe nyúlik, akárcsak a V90-nél. Oldalról is markáns különbség figyelhető meg. A küszöbök felett bár a 90-esnél is megfigyelhető egy rombusz alakzat, ez viszont jócskán csekélyebb, mint a 60-as esetén. Ott lényegében a két ajtó alsó részét ez a domborulat uralja, ami sportossá is teszi a profilnézetet.

De ne csak a nagytesóhoz, hanem az előd modellhez is nézzük meg miben változott az XC60. Méretét tekintve némileg nagyobb lett. Hossza 4 centivel, tengelytávja pedig 9 cm-rel nőtt, utóbbinak köszönhetően a hátsó lábtér is megnőtt, így a hosszabb lábúak is kényelmesen elférnek a második sorban. A külső természetesen sokat változott. Hiába frissítették szinte évente a korábbi modellt, a 9 év különbség sokat számít a két generációt tekintve. Nem csak külsőleg, belsőleg is. Eddig sem lehetett panasz a Volvók belső terére, az új XC60 viszont igazán prémium érzést kelt. Az anyagok minősége, a bőr különleges illata bizony azt sugallja, hogy nem egy átlagosnak mondható autóban ülünk. Az sem átlagos, amit tud és ennek megfelelően az ára sem, de erről majd később.

Egyelőre idehaza még nem átlagos, ha egy autónak zöld rendszáma van. Az pedig főként nem, hogy a zöld rendszámot egy csúcsmodell kapja, amely jelen esetben 407 lóerős teljesítményt rejt magában. Jó, csak 320-at, hiszen a kétliteres, négyhengeres kompresszoros és turbós benzinmotor ekkora teljesítményre képes. Az elektromotor pedig 87 lóerőt ad, így a kettő együtt adja ki a 407-et. A belsőégésű az első, a villanymotor a hátsó tengelyeket hajtja, így kapunk összkerékhajtást az XC60 T8 hibrid esetében. Konnektorból is tölthetjük, tisztán elektromos üzemben a gyár szerint 42 km-t tudunk autózni, nekünk 35 km volt a maximum, amit töltés után kiírt a műszerfalon. A gyári vegyes fogyasztás 2,1 l/100 km, ami viccesen hangzik egy 407 lóerős, bő 2 tonnás SUV-tól, ha sűrűn töltögetjük, akkor talán el is lehet érni ezt az értéket. A valóságban viszont 8,7 literre volt szükség 100 km autózáshoz, ami még mindig kellemes érték a lóerők számához és a tömeghez mérten.

Szedi is a lábát rendesen, százra 5,3 másodperc alatt gyorsul nulláról, ami már-már sportautós. Jól álcázza a sportosságot, hiszen a T8 hibrid csak az Inscription felszereltséggel kapható, pedig sokkal jobban illene hozzá egy R-Design külső. Ennek megfelelően a felnik bár 18 colosak, a gumik elég ballonosak, ami nem a sportosságra utal. Cserébe jót tesz a futóműkomfortnak, igaz, ehhez a légrugózás is komolyan hozzájárul. Ha már légrugózás, akkor fontos megemlíteni, hogy sport, azaz Power módban néhány centivel megülteti az egész karosszériát, míg off-road módban kb. ugyanennyivel megemeli a normál helyzethez képest. Sőt! A csomagtérből gombnyomással is módosíthatjuk a hátsó futómű magasságát, így kevésbé kell magasra emelni a csomagokat, ha sok pakolni valónk van.

Vezetési élményt tekintve is sokat fejlődött a Volvo. Bő tíz éve többször is volt szerencsém vezetni első generációs S60-ast. Ami látszólag széles, sportos, stabil autónak tűnt. A valóság viszont nagyon nem ez volt. Billegő, pontatlan futómű, a kormányzás sem volt az igazi, a fordulókörről ne is beszéljünk. Ugyanígy a vezető mögötti lábtérről. Az XC60 viszont kellemes csalódás volt. Jól elférek, stabilan fekszi az utat, jól megy, a nyolcgangos váltó is jól teszi a dolgát. Méretéhez képest jól el lehet férni a szűkebb helyeken is, a fordulóköre is meglepően kicsi. Az a helyzet, hogy teljesítmény, dinamika, fogyasztás tekintetében simán ringbe szállhat a német prémiumgyártókkal, és egyes családapákat minden bizonnyal levesz majd a lábáról kényelmével és a Volvókra jellemző biztonsággal.
Már csak az a kérdés, hogy ki fog érte ennyit adni? Na mennyit? 25,5 milliót. Mennyit? Igen, említettem, hogy az ára is prémium szintet hoz. Érthető végül is, hiszen a hibridek alapból drágák, akárcsak a 400 lóerő feletti autók. 21,07 millióról indul egyébként az ára, ehhez pedig jön közel 5,5 milliónyi extra. Mi tehet ki ennyit egy alapjaiban is csúcs, Inscription felszereltségen túl? Például ezek: Bowers & Wilkins prémium hifi 970 ezer forintért, vezetést támogató rendszerek 530 ezerért, gesztenye színű Nappa bőrkárpit 640 ezerért, Head Up Display és automatikusan kihajtható vonóhorog, egyenként közel 400 ezer forintért, 360 fokos kamera 340 ezerért. Plusz még számos, egy-két százezres extra és máris megvagyunk. Hogy az extrák megérnek-e ennyit, az nem kérdés. Más prémiumautóknál is marha drágák ezek a kiegészítők. Az már inkább kérdés, hogy kell-e ez a csúcs hibrid. Igaz, hogy kevesebbet fogyaszt, mint egy tisztán benzines társa és ingyen parkolhatunk vele. Kérdés, hogy megéri-e a felárat, illetve visszahozza-e azt az árkülönbözetet az 5-10 vagy 15 éves használat során, amivel többet kell leszurkolni? Számológépet elő, tessék osztani, szorozni és végül okosan dönteni használati módtól, tartási időtől függően!
Értékelés
Pozitív
Csendes beltér, kényelmes ülés, könnyű vezethetőség, kedvező fogyasztás, légrugózás
Negatív
Magas ár, kapkodó önvezető rendszer, tarka 360 fokos kamerakép
Árak
Tesztmodell alapára
21 074 000 Ft (2018.02.24.)
Tesztautó ára
26 528 000 Ft (2018.02.24.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1969 cm3
Teljesítmény:
235 kW (320 LE) 5700 1/min-nél
Nyomaték:
400 Nm 2200-5400 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,30 s
Végsebesség:
230 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
2,1 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4688 mm
Szélesség:
1902 mm
Magasság:
1658 mm
Saját tömeg:
2174 kg
Össztömeg:
2700 kg
Tengelytáv:
2865 mm
Karosszéria-kivitel:
városi terepjáró (crossover)
Csomagtér:
468 l
Belső szélesség elöl:
1530 mm
Belső szélesség hátul:
1520 mm
Belmagasság elöl:
890-970 mm
Belmagasság hátul:
950 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
240 mm
Ülőlap hossza elöl:
480-520 mm
Ülőlap hossza hátul:
450 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1110 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1100 mm
Csomagtér magassága:
760 mm
Csomagtér hossza:
930 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1730 mm
Raktérnyílás szélessége:
1110 mm
Raktérnyílás magassága:
910 mm
Motor és váltó
Motor:
Hibrid (Benzin)
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1969 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú tiptronic) sebesség
Nyomaték:
400 Nm 2200-5400 1/min-nél
Teljesítmény:
235 kW (320 LE) 5700 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
230 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,30 s
CO2-kibocsátás:
49 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
2,1 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7,8 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
59 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
66 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2018.02.24. at 21:26
    Permalink

    Ezt most nem értem ! A cikk elején az van hogy bő 25 millió az ára ” szerintem bő 27 de mind1 ” oké legyen annyi … leírják itt ..” Na mennyit? 25,5 milliót. ” ez tényleg bő 25 milliónak felel meg aztán jön a csavar mert ugyan abban a cikkben itt meg már ezt írják : … ” Érthető végül is, hiszen a hibridek alapból drágák, akárcsak a 400 lóerő feletti autók. 21,07 millióról indul egyébként az ára, ehhez pedig jön közel 5,5 milliónyi extra ” Na most hogy ha ezt a kettő számot összeadjuk akkor kijön hogy 26.570.000 Ft ami már nem bő 25 millió hanem inkább bő 26 tekintve hogy a szám nem 25 el hanem 26 al kezdődik …

    Az ár már csak azért is érdekes mert én is konfiguráltam egy Xc60 T8 at igaz nem most ” azóta lehet hogy mérséklődtek az árak ” de nekem több mint 27 re jött ki és a fullos hifit és tetőablakot meg nagy felnit még bele se tettem … csak pár apróbb dolgot amitől autó egy autó és nem azt érzed mikor beleülsz hogy a tulajnak elfogyott a pénze mikor extrákat kellett volna bele venni .

    Szóval ha úgy vesszük hogy 26.5 az ára egy ” fullos” példánynak és egy Merci Glc 350e pedig megáll 24.5 be ugyan úgy felszerelve igaz az csak 295 lóerős viszont kínai Volvó helyett Merci .. és hát valljuk be őszintén gyorsulásban alig marad el pár tized másodperccel és bő 2 millióval olcsóbb … ráadásul mivel a mercinél a váltóházban van az a elektromos motor ” nem úgy mint a Volvonál ahol a hátsó tengelynél található ” így a merci elektromos rásegítése nem fullad ki 130 km/h nál mint a Volvoé … a Volvo elektromos egysége a konstrukcióból kifolyólag 130 felett már érdemben nem tud besegíteni az elektromos hajtás tehát 130 felett már csak teher az amúgy sem keveset fogyasztó benzinmotornak .

    Félre értés ne essék szerintem a Volvo Xc60 a kategória legszebb képviselője , de akkor sem venném meg ezzel a motorral …

  • 2018.02.24. at 22:48
    Permalink

    4 henger turbó plusz kompresszor 407 ló.. aham persze, Tartós darab lesz ….. 😀 hiába a hybrid.
    Akkor már legyen V6 vagy V8 ha a zseton úgyis nned rangú történet, ne egy 4 hengeres

  • 2018.02.25. at 12:26
    Permalink

    Több helyen is olvasom akár tapasztalt sajtóstól akár autót sosem látott kommentelőtől, hogy a hibrid a dízel szerepét venné át. Szerintem ez az autó is mutatja, hogy egyáltalán nincs szó erről. közel 5mp alatt százon, és 25+ milla, ennek semmi köze a csalási autókhoz.

    XC60-asból az autóból évi 100.000 darab fogyott tavaly, ami rengeteg (kb mint a Mondeóból és az Avensisből együtt), az xc60 esetében is a d3-d4 adja számos országban a piac gerincét, és előbbire semmilyen helyettesítő hibrid hajtáslánc nem létezik a palettán.

Vélemény, hozzászólás?