Nem az, aminek tűnik! Ford Fiesta Active EcoBoost Hybrid teszt

Vágyjunk-e az elérhetetlenre? Itthon nem is kapható Fordot tesztelhettünk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ford Fiesta új lágyhibrid csúcsmotorja a crossoveresített Active verzióval itthon nem is rendelhető, Németországban azonban igen, így jutott hozzánk egy ilyen, német rendszámos tesztautó.

Ilyen pedig nincs is - mondhatja bárki, aki csak a hazai árlistát szemléli, hiszen nálunk a hibridesített hajtásláncú Fiesta nem kapható a crossoveresített Active felszereltséggel, bezzeg Németországban nem csupán a 125 lóerőssel, hanem az itthon az ST-Line verzió privilégiumának számító 155 lóerőssel is társítható a "terepes" csomag, a német rendszámos tesztautó így lehetett Active és egyben EcoBoost Hybrid. Nézzük egy kicsit részletesebben! A 18 milliméterrel megemelt és körbeműanyagozott, de alapból is 17 colos alufelnis, 205/45 R17-es abroncsokkal szerelt Active verzió önamgában is megtévesztő: bár divatosan crossoveres, vezethetőségével inkább a Fiestára amúgy is jellemző sportos vonalat hozza, pláne igaz ez a tesztautóra, ami a 450 ezer forintos opciót jelentő, Michelin Pilot Sport 4 abroncsokkal szerelt 18 colos felniszettet is megkapta. A sportos vonalat a futóműhangolás és a közvetlen kormányzás, na meg az ezüst varrású, az árlista szerint sportosnak mondott ülések is megadják. Ezek valóban jó tartásúak, de azért messze vannak az ST-Line, pláne az igazi ST (Recaro) üléseitől. A Fiesta helykínálata még mindig korrekt, ahogyan kanyarstabilitása is etalon a kategóriában.
Hirdetés
Az Active EcoBoost Hybrid mindent is akar. A crossoveres külsővel sokak számára csábító, a karosszéria emelése praktikus "lekoppanásvédelmi" és kényelmi szempontból is, legalábbis ha a ki- és beszállásra gondolunk. A futómű ugyanakkor a 18 colos felnikkel kőkemény, ami persze lehetséges, hogy csak itthon, a hazai útminőség mellett feltűnő. Most persze az EcoBoost Hybrid technológia a fő érdekesség. A nyáron "hibridesedett" a Fiesta is, bár én a 48 V-os, BISG, azaz szíjhajtású indítógenerátoros "lágy hibrid" rendszert nem szívesen nevezem hibridnek. Az persze igaz, hogy észrevétlenül gyors és rezonanciamentes stop-startot kapunk, az sem rossz, hogy kiguruláskor és akár állóra fékezéskor 25 km/óra alatt (benyomott kuplungpedál mellett fokozatba kapcsolt váltónál is) megállhat már a benzinmotor, hiszen a lítium-ion akkumulátor ilyenkor ellátja a szükséges berendezéseket árammal, de azért messze van ez egy valódi hibridtől. Még úgy is, hogy a motorféküzemben áramot termelő és villámgyorsan indító BISG 24 Nm nyomatékával a hajtásba is besegít. A csúcsnyomatékot 20 newtonméterrel, 240-re emelte a BISG rendszer, nyomatékhiány nincs is, a 155 lóerős EcoBoost Hybrid motor(ka) méretét meghazudtoló erőre képes, 100 km/órára 8,9 másodperc alatt vihet. Már amennyiben kiforgatjuk, attól azonban a váltásesedékesség-jelző óvva int. Valójában eléggé döbbenetesen alacsony, 1500/perc alatti fordulatokra sarkall, hiszen a BISG-nek köszönhetően a gyári adatok szerint az alacsonyabb fordulatszám-tartományokban elérhető nyomaték 50%-kal nőtt. Igen ám, de a részterheléskor a három hengeréből egyet a fogyasztás- és az emissziócsökkentés érdekében lekapcsoló EcoBoost alacsony fordulaton a füleket is bántó rezonanciát ad. Így aztán az ember hamar felhagy a váltásjelző követésével, az utasok örömére inkább alacsonyabb fokozatba kapcsol, valamivel magasabb fordulaton autózik, közben persze búcsút int az NEDC ciklus szerinti 4, de még a WLTP 5,0 literes fogyasztásnak is. Városban simán tud kérni 8 litert is 100 kilométerre a Fiesta, ami a 155 lóerős motorhoz és annak dinamikájához mérten nem is rossz, de az ígérthez mérten és abszolút értékben sem kedvező. Országúton nem kunszt az 5-6 liter közötti érték, nálunk vegyes üzemben kereken 7 liter lett a nem túl hosszú és már hideg időben adódott teszt átlaga.
Hirdetés
Összességében érdekes a lágy hibrid rendszer, mutatós és főként jól vezethető a Fiesta Active, de nem csak úgy vagyok vele, hogy "ilyen pedig nincs", hanem úgy is, hogy "szép, szép, de otthonra nem kéne". Ára csak puhatolható, a Fiesta Active a 95 lóerős 1.0 EcoBoost motorral 5,99 millió forintba kerül (400 ezer forinttal drágább egy azonos motoros Titanium Fiestáénál), az ST-Line a 155 lóerős EcoBoost Hybriddel 6 440 000 forint. Reálisan 6,5 millió körül lehetne a tesztautó alapára, ami a crossoverek között korrekt ár lenne, a konkrét példány azonban fűthető kormánykerekével és ugyancsak hevíthető első üléseivel, navigációjával, jó fényerejű (210 000 forintos) LED fényszóróival és sofőrsegédeivel (távolságtartós tempomat, holttérfigyelő, tolatókamera) már a 8 milliós szintet is átléphette. Ennyiért egy Fiesta már túlzásnak tűnik, így nem is meglepő, hogy Active verziót még a szerényebb teljesítményű motorokkal sem igen látni a hazai utakon.
Értékelés
Pozitív
Izmos motor, villámgyors stop-start, kanyarjellemzők, ülések
Negatív
Kemény futómű, kellemtlen rezonanciák, az ígérthez mérten jelentős fogyasztás
Árak
Tesztautó ára
0 Ft (2020.11.14.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
998 cm3
Teljesítmény:
114 kW (155 LE)
Nyomaték:
240 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8.90 s
Végsebesség:
219 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,0 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4068 mm
Szélesség:
1756 mm
Magasság:
1498 mm
Saját tömeg:
1220 kg
Össztömeg:
1685 kg
Tengelytáv:
2493 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
292 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
240 Nm
Teljesítmény:
114 kW (155 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
219 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8.90 s
CO2-kibocsátás:
103 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,0 l/100km
Fogyasztás a használónál:
91 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?