Ez a hibrid lehet az MG következő nagy dobása?

Bemutatták a Genfi Autószalonon az első MG3-at, amely Európában is kapható lesz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A néhány hete közzétett részletfotók után hivatalosan is leleplezték az első európai MG3-at, amelyben bemutatkozik a márka legfejlettebb hibrid rendszere.

Hosszabb és szélesebb autóként jön Európába az MG3, amely alaposan átalakult az elődjéhez képest. Formatervében sokkal sportosabb lett, dinamikus vonalakkal játszik, ám méreteiben még pont élhető marad a nagyobb városokban is. A megújult autó 4,3 méter hosszú, 1,80 méter széles, 1,50 méter magas, míg a tengelytávja 2,57 méter. A tömege a hibrid hajtáslánc ellenére is csupán 1285 kilogramm, a csomagtere pedig 293 liter.
Hirdetés
Az utastér bizonyos részei már ismertek, hiszen korábban megmutatta az MG, azonban a műszerfalat most először prezentálták. Ezen egy 7 colos digitális műszeregység, és egy 10,25 colos érintésérzékeny multimédiás kijelző kapott helyet. Jó hír, hogy egy fizikai gombsor is került a középső képernyő alá, így a legfontosabb funkciókat onnan is elérni. A középkonzolra került az irányváltó, valamint az üzemmódválasztó. Utóbbival utasítható az autó, hogy a járművet kizárólag a villanymotor vagy éppen a benzines hajtsa, esetleg mindkettő egyszerre. Ha már a hajtáslánc: a rendszer alapját egy 1,5 literes Atkinson-ciklusú benzinmotor adja 101 lóerővel, a villanymotor ezt egészíti ki 134 lóra. Álló helyzetből 8 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára, a 80-120 km/h pedig 5 másodpercet vesz igénybe.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?