Íme az első hivatalos kép az MG3 utasteréről!

Ígéretesnek tűnik az MG3 az első hivatalos fotók alapján

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már egy hónap sincs hátra az MG3 hivatalos bemutatójáig, azonban a Genfi Autószalon előtt még megvillantotta a márka a modell utasterét, és az elejét.

Az MG3 harmadik generációja éppen 20 nap múlva, a Genfi Autószalonon fog bemutatkozni, ám a jeles nap előtt a márka még kedvcsinálás gyanánt közzétett néhány fotót. A kékben pompázó autó eleje az elődhöz képest sokkal agresszívebb megjelenéssel rendelkezik, ehhez pedig nagyban hozzájárulnak az igencsak stílusosan megrajzolt fényszórók. A márka emblémája alatt egy apró kamerát is kiszúrni, így vélhetően a szoftver 360 fokos kamerarendszerrel érkezik majd, ám ez egyelőre nem hivatalos.
Hirdetés
Az utastérben a gyémánt mintázatú ülések mellett feltűnő, hogy a multimédiás kijelző mellett a műszeregység is digitális, emellett pedig a klímavezérlés továbbra is dedikált gombokat kap. A középkonzolon a váltó mellett többek között az elektromos kézifék kapott helyet.
Hirdetés
Az A-szegmensben induló autó most először lesz elérhető Európában, az MG ígérete szerint rögtön a legfejlettebb Hybrid Plus rendszerükkel, bár azt nem részletezték, hogy pontosan milyen hajtáslánc kerül az MG3-asba.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?