Lámpájával kacsint az új Mercedes-Benz C-osztály

Csakis elektromos rásegítésű verziók érkeznek az új Mercedes-Benz C-osztályból

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sportos, érzelmes, hatékony és intelligens - ezeket mind ígéri a Mercedes-Benz a jövő héten debütáló új C-osztályról. A frissítés ugyanakkor számos egyszerűsítést hoz.

Jövő hét kedden, egészen pontosan február 23-án 14 órakor, mai szokás szerint online premierrel debütál a soron következő, kémfotókon és spekulációkon már látott W206-os C-osztály. Ahogyan azt megszokhattuk, a Mercedes-Benz az új S-osztály megoldásait kezdi "demokratizálni", így ahhoz hasonlóan itt is a második generációs MBUX rendszert élvezhetjük majd. Az újdonságot a sportos, érzelmes, hatékony és intelligens jelzőkkel illeti a gyártó, állításuk szerint "minden eddiginél kényelmesebb komfortzónát" hoz, valamint azt is megtudtuk róla, hogy minden hajtáslánca elektromos rásegítést kap, azaz csakis különféle (lágy, teljes vagy öntöltő) hibrid rendszerekkel találkozhatunk majd az új C-osztályban.
Hirdetés
Az alapmotor a hírek szerint 1,5 literes, 170 lóerős turbós benzines lesz lágy hibrid rásegítéssel, ugyanakkor a hibridesítéssel a négynél többhengeres motoroktól is búcsút vesz a C-osztály. Állítólag még a C 63 AMG utódjának benzinese is turbós négyhengeres lesz csupán, a rendszerteljesítmény ugyanakkor elektromos rásegítéssel a jelenlegi csúcs C-énél jelentősebbnek, 500 lóerő körülinek várható. A motorokon túl máshol is egyszerűsítés várható, például a légrugózástól is úgy tűnik, hogy búcsút kell venniük a C-osztály vevőinek. Sokan vélhetően nem fogják siratni, ugyanis az Airmatic felfüggesztést a W205-nél sem sokan kérték. A gyári információkra és a részletes paraméterekre jövő héten derül fény, az újdonság gyári fotón egyelőre csak az intelligens, minden bizonnyal LED-es fényszórójával látható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?