0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Hibridek sorát ígéri a Toyota

Egy éven belül 6 új hibrid a Toyotától

2011. június 20., hétfő 18:03 (11 hónapja)
Címkék: Toyota, hibrid, autó

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nincs megállás a Toyotánál, másfél éven belül 6 új benzines-elektromos modellt ígérnek piacra.

Takeshi Uchiyamada − a Toyota műszaki területekért felelős alelnöke

Takeshi Uchiyamada − a Toyota műszaki területekért felelős alelnöke

Takeshi Uchiyamada, a Toyota műszaki területekért felelős alelnöke 2012 végéig 6 új hibrid modellt ígér. Nem titok, hogy ezek között lesznek már létező modellek hibrid variánsai és vadonatúj modellek is. Az előbbiek között a Yaris és RAV4 benzines-elektromos változata is megtalálható, de várható a Prius egyterű és plug-in, azaz konnektorról tölthető változata − utóbbi a Chevrolet Volt és a Nissan Leaf ellen indul majd harcba. Csak ebből mintegy évi 20-30 ezer példány eladásával számol a Toyota − a konnektorból tölthető Prius felára állítólag 3-5 ezer dollár, azaz 0,6-1 millió forint között lesz a "hagyományoshoz" mérten (ez pont a fele annak, mint amennyiért magáncégek utólag alakítják ilyenné az alapverziókat).

Másfél év, azaz 18 hónap alatt 6 új hibrid Toyota is várható

Másfél év, azaz 18 hónap alatt 6 új hibrid Toyota is várható

A Toyota egyébként idén május óta szoros együttműködést indított a Teslával, egyrészt a sajátjaiknál hatékonyabb, a laptop-akkumulátorokhoz hasonlóan kicsiny egységekből felépülő lítium-ion akkumulátor-rendszereiket kívánják adoptálni, másrészt a toyotások oldalát erőteljesen fúrja a kíváncsiság, miként képes a kicsiny amerikai üzem a hagyományos autógyártóknál sokkal gyorsabban fejleszteni. A Prius atyjaként is számon tartott Toyota elnök, Uchiyamada nem titkolja, a RAV4 hibridjét az amerikai csapattal együtt fejlesztik.

A Toyota szerint az autózás közeljövője a még gyér elektromos töltőhálózat miatt egyértelműen a legalább részint benzines, de elektromotort is bevető hajtás, de az utóbbiak mellett már most fejlesztik hidrogén üzemanyagcellás autójukat, mely akár 2015-ben az Egyesült Államokban már megjelenhet.

A hírt szerkesztette: Katona Mátyás

Ez is érdekes lehet:

Toyota RAV4 EV: leleplezve

Los Angelesben a Toyota leleplezte a RAV4 EV szabadidő-autót, ami a nevéből is kitalálhatóan nem hibrid, hanem tisztán elektromos üzemű.


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT10b3lvdGE=

Friss tesztek

Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?


Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt

Dízel-automata változat nem hiányozhat egy Európának gyártott, prémiumos vonalat követő kompakt kínálatából, és a Hyundai minden igényt ki akar elégíteni az új i30-cal.

Még több teszt

TOYOTA tesztek

Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt

Toyota Yaris 1.33 Dual VVT-i CVT Executive teszt 

Néhány okos megoldás kikopott a harmadik generációs Toyota Yarisból, néhány viszont belekerült. Utastere nagyot nőtt, karosszériája azonban kellően kompakt maradt.


Toyota Hilux 3.0 D-4D SR+ Leather teszt

Toyota Hilux 3.0 D-4D SR+ Leather teszt

A megújult Toyota Hilux igyekszik rászolgálni a nevére, pláne a tesztelt erősebbik motoros, automata váltós, csúcsfelszereltségű luxuskivitelben.


Toyota Hiace Panel Van 2.5 D-4D LWB teszt

Toyota Hiace Panel Van 2.5 D-4D LWB teszt

Aki japán furgont szeretne, az egyetlen modellt, a Toyota Hiace-t választhatja - már nem sokáig, Euro4-es motorja miatt ugyanis jövőre újként már nem lesz forgalomba helyezhető.

Toyota Avensis 2.0 D-4D Travel Edition teszt

Toyota Avensis 2.0 D-4D Travel Edition teszt

Belépő turbódízelével és "utazós", kedvezményes ellátmányával járt nálunk a középkategóriás Toyota. Akinek ez a verzió kell annak nyerő, varia azonban nincs!

Toyota Corolla 1.4 D-4D Luna teszt

Toyota Corolla 1.4 D-4D Luna teszt

Erősen konzervatív vásárlókört céloz a csakis lépcsős háttal kapható Corolla. Fokozottan igaz ez az olcsónak sem nevezhető dízelre.

Még több TOYOTA teszt

Címlapon


Friss cikkek

Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

2 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


E hét végén Shell Eco-marathon

E hét végén Shell Eco-marathon

3 napja – Sztori

A Shell Eco-marathonon a lehető legnagyobb távokat kell megtenni a lehető legnagyobb hatékonysággal. Idén öt csapat képviseli Magyarországot a hétvégi rotterdami versenyen.


Williams-siker és robbanás Barcelonában

Williams-siker és robbanás Barcelonában

4 napja – Sztori

Hihetetlen, mekkora káosz jellemzi eddig az idei F1-szezont, Barcelonában ismét új ember győzött. A Williams örömét ijesztő tűzeset rontotta el.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

TOYOTA PRIUS 1.5 Hybri...

Ár: 2.590.000 Ft

Évjárat: 2005 / 3

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Hibrid

TOYOTA PRIUS 1.5 Hybri...

Ár: 2.670.000 Ft

Évjárat: 2007 / 11

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Hibrid

TOYOTA PRIUS 1.8 Hybri...

Ár: 6.350.000 Ft

Évjárat: 2010 / 5

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Hibrid

Még több autó