Villany nélkül is van új NSX

Hibridhajtás nélkül versenyez majd a Honda új sportkocsija

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem lesz olyan rossz a hibrid hajtású új NSX, igaz nem lesz soha szobor, mint a régi, de aki gyorsaságra vágyik, imádni fogja. Versenypályán viszont nincs helye a villanymotornak, dobták is, maradt a V6.

Lehet akármilyen ferdén nézni a Honda/Acura új NSX-ére, biztosak vagyunk benne, hogy sorra fogják vele gyepálni a konkurenseket. A versenypályákon viszont más felállásban indul, oda nyersebb gép kell az utcainál. Dobták a komplett hibridrendszert, csak a 3,5 literes V6-os duplaturbós maradt, ahogy benne is minden, a hengerfejektől, a hajtókarokon át a szelepekig a legtöbb alkatrész gyári. Az NSX GT3 viszont teljesen egyedi külsőt kapott, csak formájában emlékeztet az alapra.
Hirdetés
Komplett szénszál erősítésű műanyag burkolati elemekből állították össze a külsejét, benne bukócső, versenyülés, minden, ami kell. Persze a sorozatgyártásúhoz képest jelentős a különbség a külsején, a megfelelő leszorítóerő érdekében. A GT3-as kocsikon megszokott hatalmas hátsó szárnyat és több kisebbet is kapott, például az első sarkaira, és megvan a hatalmas hátsó diffúzor is. Az NSX GT3-asokat az Acura üzemében gyártják majd, Ohióban, az utcai NSX-ekkel együtt, a végső GT3-as homologizációról pedig a Honda Performance részlege gondoskodik majd Kaliforniában.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    [i]“igaz nem lesz soha szobor”[/i] ez mit jelent, leáll az alkatrész-ellátásés nem lehet üzemképesen tartani? Nem sok NSX-et látok a ‘scouton, de ennyire azért nem lehet rossz a helyzet :))))

    Mivel a Hibred rendszer Torque Vectoringgal alapeleme, valami jó oka lehet hogy kivették.

    Gyanítom ez az ok a GT3 szabályokban keresendő, amelyek vagy nem engedik vagy nem kedveznek a villanyhajtásnak.

    Elnézve a részvevőket gyanús hogy nincs köztük híbrid, de ez éppúgy igaz az utcai autókra is…

  • 2017.10.28. at 03:48
    Permalink

    Ezt az autót az amerikaiak félig-meddig szinte magukénak érezhetik – nem csoda, hiszen tulajdonképpen miattuk született meg 1986-ban az Acura márka is. Biztos nem lesz olyan szobor, mint a régi, de ez nem a Honda hibája, hanem a koré, amiben élünk – a fogyasztói társadalom megásta a sírját a legendáknak. Ez nem márkafüggő tényező, hanem egy általános jelenség.

Vélemény, hozzászólás?