Rekord és új almárka a BMW Magyarországnál

Itthon is elindult a BMW i almárkájának forgalmazása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elektromosnak, emissziómentesnek született és a prémiumvilág új generációját képviseli a BMW már itthon is kapható i almárkája.


Kiváltságos helyzetben van azzal Magyarország, hogy nálunk e héten megkezdődött a BMW i almárkájának forgalmazása. Amikor az új brand tavaly ősszel a Frankfurti Autószalonon debütált, akkor még csak azt tudtuk, hogy hozzánk kezdetben nem jön, egyszer majd talán igen. Viszont jól fogy itthon a BMW, a héten ráadásul az 1608. idei példányt is átadták. Hogy miért fontos ez? Mert ezzel minden eddigi hazai rekordját döntötte meg, az idei év mindenképp rekorder lesz a BMW Magyarországnál.
Na nem azért, mert november 1-jétől, pontosabban e hét elejétől megkezdődött a már korábban bejelentett árú i3 és i8 villanyautók, illetve hibridek forgalmazása. Idén ugyanis legfeljebb bemutatóautóikat fogják tudni értékesíteni az egyetlen értékesítési pontnak számító Wallis Duna munkatársai, megrendelést már csak jövő évre tudnak felvenni.
Mondjuk egyelőre nem ostromolják őket a kuncsaftok, érdeklődők bőven vannak, főként a már általunk is tesztelt, valóban lenyűgöző i3 kapcsán, ami 11,83 millió forinttól megkapható, s ami 170 lóerős villanymotorjával 3,7 másodperc alatt gyorsul 50 km/órára - addig az aktuális M3-asnál is gyorsabb, 100-ra pedig 7,2 másodperc alatt ér. A tisztán elektromos i3 130-160 kilométeres hatótávot tud, de van belőle hatótávnövelős, áramtermelésre 650 cm3-es kéthengeres robogómotort is hordozó, azzal már 300 kilométeres hatótávot tudó range extenderes kivitel is (13,47 millió forinttól).
Az legújabb BMW-kkel kacérkodók legtöbbje még kivár, főként annak tudatában, hogy a Jedlik Ányos terv áfamentességet is felvetett a villanyautók kapcsán. Az idei év az ismerkedésé, jövőre azonban 70-100 i modell értékesítése a cél - summázza a márka tervét az i brand managere.
Nyilvánvaló, hogy az almárka kelendőbb modellje az i3 lesz, de itthon is számítanak i8-vevőkre is. Az első kerekeit 131 lóerős villanymotorral, a hátsókat 1,5 literes, 231 lóerős, háromhengeres dupla turbós benzinmotorral hajtó, 362 lóerős, 100 km/órára 4,4 másodperc alatt gyorsuló, de 2,1 l/100 km kombinált (a konnektorból tölthető, 37 kilométeres emissziómentes hatótávot adó lítium-ion akkumulátor kihasználásával kalkulált) vegyes fogyasztású, szárnyas ajtós sportkocsiból az idei év első 9 hónapjában 10 500 példány kelt el világszerte, állítólag számos kuncsaft szupergépekből igazolt a csekély emissziójú sportkocsihoz. Tulajdonképp érthető, a BMW i modellsora valóban már ma elérhetővé, valósággá teszi a jövő prémium- és sportautóinak vízióját. Persze nem olcsón, az i8 alapára 40,775 millió forint.
Hirdetés
A pesti értékesítési ponton túl egyéb i kereskedések egyelőre nem várhatók, mobil, a kuncsaftokat személyesen felkereső product genius, az autók minden részletét fejből tudó termékzseni azonban gyakorlatilag bárhol eladhat mostantól egy i3-ast vagy i8-ast, a találkozóra a tesztvezetés biztosítása érdekében természetesen a kiszemelt modellel menve. A szervizelési teendők szinte csak az ellenőrzésekre redukálódnak, a karbantartásokat a budapesti műhely mellett Budaörsön, Győrött és Debrecenben lehet majd megejteni. Azok költségeit "nagyvonalúan" 5 év/60 000 kilométeres ciklusig magára vállalja a BMW Magyarország, a teljes körű és korlát nélküli általános garancia 2 évre szól, az akkumulátorra (a cellakapacitás 80%-ának megőrzésére) 8 év/100 000 km a jótállás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?