Opel motorokkal jönnek a kínai MG-k
Opel motorok hajthatják a kínai MG-ket
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Anyacégének kapcsolatait kamatoztathatja a négy éven belül négy új modellt ígérő MG/Roewe. Az egyebek mellett a GM-nek is gyártó kínai SAIC motorokat és egyéb friss műszaki elemeket is vásárolhat a GM-től.
Egyelőre egyetlen vadonatúj modell készült a kínai fennhatóság alá került MG-nél, ez az MG3. A következő modellt az Opel Insignia padlólemezén ígérik
A Kínában a Volkswagen és a General Motors helyi gyártójaként is ismert s a Rover, valamint az MG autómárkákat kompletten megvásárolt SAIC (Shanghai Automotive Industry Corporation) 2015-re 700 ezer MG és Roewe értékesítését tervezi. A 84 százalékban a Kínai állam által birtokolt SAIC ehhez a már ismert MG 3-ast jövő évtől GM-eredetű, 1,0, 1,2, 1,4 és 1,5 literes, 115-162 lóerős, turbós, SGE kódnevű benzinesekkel ígéri. Tervben van egy 1,9 literes, jövőre várható turbódízel is, elsősorban az MG 5 és az MG 6 számára, de ennek kisebb űrtartalmú változatát az MG 3-ba is ígérik.
A legfőbb újdonságnak azonban nem is az MG modelljeibe érkező GM motorpaletta ígérkezik, hanem a Rover 75 alapú Roewe 750 utódja, melynek alapját a második generációs Saab 9-5-höz hasonlóan az Opel Insigniát is hordozó Epsilon 2 padlólemez adja majd. Ez a modell 2014-ben, lejtős farral várható és ugyanekkorra szabadidőautót is ígérnek az angol eredetű kínai márkától, 2,0 literes turbós, illetve 2,4 literes feltöltő nélküli benzinesekkel. Európában minden bizonnyal turbódízel is szerepel majd utóbbi palettáján. Az eladások felíveléséhez természetesen nem csak a paletta bővítése, hanem az európai kereskedőhálózat bővítése is tervben van − Angliában állítólag már ez év végére 50 tagúra bővül az MG hálózata s tervben a szigetországon kívül terjeszkedés is.
A hírt szerkesztette: Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Megvan az Opel miniautójának neve: Adam
Térképre írta nevét az Opel Adam. Ma hajnalban a Facebookon tudósított élő közvetítéssel derült ki az új kisautó neve, ami voltaképp már nem volt meglepetés.
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
Címlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
14 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Sérülést okozhat a nem megfelelő gyerekülés
- Az angolok fele névvel illeti autóját
- Rolls-Royce Merlin motoros Rover SD1
- Most légy okos, kisokos!
- Lehet, még ma is lenne Rover, ha elkészül az 55-ös
- Rover 400-as sorozat
Cikk ajánló
Opel Astra TwinTop - kabrió Lengyelországból
Tavaly – Autósvilág hírei
Állítólag csak 2013-ban, de jön az Opel Astra TwinTop utódja, az Astra J alapú kétüléses roadster.
Opel Meriva 1.4 Turbo 120 LE teszt
2 éve – Teszt
Más akar lenni, mint a vetélytársak. Más akar lenni, mint az elődje. Mégis csupa jól ismert megoldással van tele az új Opel Meriva.
Opel Astra 1.4 Turbo Sport teszt
2 éve – Teszt
A tesztelt Opel Astra Turbo Sport 1,4-es benzinmotorral 8 millió Ft?! Mi történt, megbolondult a világ? Nem, csak az összes létező opció közül majdnem mindet megkapta a tesztautó.
-
Opel Astra GTC 1.6 Turbo Sport teszt
4 hónapja – Teszt -
Visszatér a vászontetőhöz az Opel Astra Cabrio
Tavaly – Autósvilág hírei -
Heten, mint a döntősök: Év Autója 2012
4 hónapja – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 575.000 Ft Évjárat: 2000 / 10 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 500.000 Ft Évjárat: 1994 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 860.000 Ft Évjárat: 2000 / 7 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |


















