Vagyonokat érő automata Porsche, pedig nem is az
Sportomatic, Ãgy hÃvták az elsÅ‘ automata váltós Porschét, pedig kézzel kell kapcsolni
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Közel 83 millió forintért kelt el ez a korai Porsche 911. Nem valami mezei, a márka legelső automata váltójával szerelték. Érdekessége, hogy tulajdonképpen kézi váltós.
Egy első generációs 911 nyilván sokat ér, még akkor is, ha csak 1969-ben 12 000 darabot adtak el belőle. Egy ikon, egy mestermű, nagyjából ez a magyarázat. Ebből az évből került most eladásra egy makulátlan példány Amelia Islanden, a Concours d’Elegance-on. Közel 83 millió forintnak megfelelő összeget fizetett az ezüst sportkocsiért új tulajdonosa, az indok egyetlen szó: Sportomatic. Ez a kivitel 1969-ben jelent meg, tehát az első évből való példány, csupán 1000 darab készült az adott évben ilyen felszereltséggel, ezzel jelölték az automata váltós 911-et, a legelsőt a márka történetében.
A Sportomatic amolyan átmenet volt a kézi és az automata váltó között, jóval a Tiptronic, meg persze a PDK előtt. A szekvenciális váltóhoz közel álló szerkezet egy normál kézi váltóból, egy nyomatékváltóból és egy vákuumos működtetésű száraz tengelykapcsolóból állt. Nincs kuplungpedál, a sebességfokozatokat viszont kézzel kell kapcsolnunk, gázelvételre old a tengelykapcsoló és szúrható a következő fokozat. Igen, nagyjából egy Trabant Hycomat kezeléséhez hasonló, de persze a Porsche azért mégiscsak Porsche.
Nem volt túl népszerű opció, Ãgy a fennmaradt példányok száma sem túl magas. Mivel csupán egy hiánypótló megoldás volt a kézi és az automata váltó között, inkább csak érdekesség szempontjából csapnak le rá a gyűjtÅ‘k, hiszen használati értékén nem javÃtott sokat a Sportomatic váltó. Ugyanakkor mivel ritka, szervizelése sem túl egyszerű megoldás, hát még a cseréje. A konkrét példány Los Angelesben került elsÅ‘ gazdájához, az egyszintű ezüstfényezésű, lakkozás nélküli, fekete vinyl belsÅ‘s sportkocsi nem a gyárban, hanem már a kereskedÅ‘nél kapott légkondicionálót és Blaupunkt rádiót. Ez a fantasztikus állapotú 911 Sportomatic ráadásul alig futott többet 36 ezer kilométernél, Ãgy azért már érthetÅ‘ a 286 ezer dolláros leütési ár.
Gyönyörű szép ez az autó. Akkoriban sok hasonló megoldás volt ilyen váltókból, az NSU Ro80 is hasonló volt és az R10-es Renault-ban is ilyesmi volt az automata, csak ott a kuplung elektromágneses volt.