Szupersportautókat alázott első nyilvános fellépésén a Juke-R 
Felvezetett és szupergépeket hagyott maga mögött a Juke-R
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Légyként dongták körül a szupersportautók a Juke-R-t, de mindenkit elhessegetett magától, emelt fővel távozott.
Hétvégén megvolt a Nissan Juke-R első nyilvános fellépése, a Dubaji 24 óráson szolgált felvezető autóként.
A Nissan már korábban bejelentette, hogy készítenek majd egy videót, ahol egy Mercedes SLR motoros SLK-ellen küldik csatába a méregzsákot, de ez még odébb van.
A mellékelt – nem túl jó minőségű – videón egy Ferrari 458 Italia, egy Mercedes SLS AMG és egy Lamborghini Gallardo LP560-4 próbálja megcibálni a Juke-R bajszát, a képek tanúsága szerint sikertelenül, a GT-R motoros crossover a rajttól kezdve orruknál fogva vezeti a gyári szupergépeket.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Juke-R sofőrülésében a Nissan GTAcademy 2008-as győztesét, Lucas Ordonez-t találjuk, aki 2011-ben az LMP2 kategória második helyén végzett, de a többi pilóta sem volt amatőr. A második helyen végző Lambót az új-zélandi profi autóversenyző Christian Vann kormányozta, a sereghajtó SLS volánjánál pedig a szintén hivatásszerűen vezető Michael Mallock ült, és így még meggyőzőbb a Juke-R teljesítménye.
A hírt szerkesztette: Gruber Gergely
Ez is érdekes lehet:
Skoda Citigo Rally
A Skoda is elkezdett Citigo-különkiadásokat kiadni, elsőként raliautóval és diszkópultnak átépített kocsival jelentkeznek a Wörthi-tónál rendezett Volkswagen találkozón.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 
Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
- Opel Zafira Tourer 1.4 Turbo Start/Stop Cosmo teszt
NISSAN tesztek
Nissan Qashqai+2 2.0 4WD Tekna teszt
Frissítése után benzinmotorral járt nálunk a hosszított Qashqai. A nagy testű, 7 üléses összkerékhajtású étvágya jelentős, utastere cserében tágas és kényelmes.
Tényleg néma – Nissan Leaf első teszt 
Benzin nélkül is lehet autózni, villanymotorral ráadásul a Nissan szerint az életciklusra vetített összköltség alapján már ma is olcsóbb. Kipróbáltuk milyen!
Nissan Pathfinder 3.0 V6 dCi Automata teszt
A Nissan összkerekes palettáján a csúcsmodell egyértelműen a Pathfinder, abból is a V6-os, 7 fokozatú automata váltós. Pontosan ezt teszteltük.
Nissan Juke 1.6 Acenta teszt
Alapmotorjával és második felszerelésszintjével kellett meggyőzzön a Nissan belépő crossoverje. Vajon sikerült?
Nissan Micra 1.2 Tekna teszt
Elődje nyomdokain lépked tovább a Micra, a kisautók között is szerény külső méretekkel és kedvező árral várja a városi autók rajongóit.
- Nissan Murano Premium teszt
- Nissan Note teszt
- Nissan Navara Double Cab teszt
- Nissan Qashqai+2 teszt
- Nissan X-Trail teszt
Címlapon
Friss cikkek
Buktatók a kínai autógyártásban
15 órája – Sztori
Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 
3 napja – Sztori
Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?
Autógyártók a sportban – szponzorként 
6 napja – Sztori
Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.
-
E hét végén Shell Eco-marathon
7 napja – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
Múlt héten – Sztori -
Légzsákokról röviden
Múlt héten – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
Múlt héten – Sztori -
Itthon a Dacia Lodgy - beleültünk, beindítottuk
Múlt héten – Újdonság -
Árával sem rossz a már itthon is kapható Kia cee'd
2 hete – Újdonság -
A világ legjobb túraautó-bajnoksága a német
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Első képeken a 2014-es Nissan Qashqai
- Kapható lesz a Nissan Juke-R
- Parkolás járdán: érdemes ismerni az előírásokat
- Hazai helyett amerikai piacra gyártunk buszokat
- Elkésett, aki még mindig nem vetette le téli gumiját?
- Nissan Qashqai 1.5 dCi Acenta, 2007 használtteszt
- Kompaktomat egy kombiért: megéri váltani?
- Senner tuningcsomag Nissan 350Z-hez
- Az árkülönbözet a villanyautózás gátja
- Videón a Nissan DeltaWing versenyautó
Használtautó.hu
|
Ár: 5.140.000 Ft Évjárat: 2011 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 350.000 Ft Évjárat: 1996 / 2 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 1.200.000 Ft Évjárat: 2004 / 5 Kivitel: ferdehátú Üzemanyag: Benzin |




































Hozzászólások (2 db)
Igazából, nekem se dobogtatja meg a szívem, inkább a másik 3 közül kellene az egyik.
Azért egy BMW M6 G powert még meghívtam volna :)
Vagy Porsche Cayenne Turbo :)
Bármelyik ott jelenlevő kocsit elfogadnám sajátoménak, kivéve a Juke-ot.
Sajna nekem olyan mint a Fiat Multipla...iszonyatosan ronda :)))
De a Nissan GT-R motor, és a legendásan jó tapadós futóműve bámulatos, pláne a kanyarokban :)