Brutális erő és rajtautomatika a Mercedes GLA 45 AMG-ben

Teljes erőbedobással megy Detroitba a Mercedes-Benz kompakt SUV-ja

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Öt lóerővel erősebb, mint a 911-es Porsche, pedig bevásárló-terepjárónak tűnik. A GLA legerősebb változata az ideális álcázott menekülőjármű.


A divatos, mégis jámbor megjelenésű GLA-sorozatot már részletesen ismerjük, bár még a hazai bemutatóján is csak álló helyzetben láthattuk. A Mercedesnél nem sietik el a forgalmazást, ennek ellenére hamarosan megjelenik az AMG-sorozat legújabb darabja, a GLA 45 AMG. Igenis van szükség az ilyen túlmotorizált sportváltozatokra, de nem azért, hogy az autós szakújságírók napjait kicsit feldobják, nem is azért mert egy 150 lóerő körüli bármilyen motor ne lenne elég egy ilyenbe, hanem mert a vásárlók igénylik. Minden válság ellenére jól fogynak globálisan az ilyen irracionálisan erős, de kialakításukból adódóan sportolásra, sőt még valódi aktív életmódos használatra is kevésbé alkalmas modellek. A GLA 45 AMG - a maga nemében brutális - 355 lóereje szupersportautói magasság volt egy pár éve, de összehasonlításnak ott a mára grandtourizmóvá ért Porsche 911-es alapváltozata, ami ennél pont öt lóerővel gyengébb. Csak pislogunk. Minek ide ekkora túlerő? Épeszű ember nyilván soha nem fogja kivinni a GLA AMG-t versenypályára, pedig pusztán az ereje alapján alkalmas lenne rá. Ízlések és pofonok, meg persze pénztárca kérdése, de nekem GLA-ból az AMG túl sok lenne, ettől függetlenül el tudom képzelni, hogy a saját közegében és célközönségének ez egy remek autó.

Bődületes erejét alig két literből - természetesen turbóval - hozta ki a Mercedes gyári tuningcége. A downsizing jegyében elmarad a sokhengeres motorhang, amit egy gázadáskor kinyíló kis szeleppel pótolnak a négyhengeres által hozott „anyagból”. A hangulat fokozásához opcionálisan elérhető a sportkipufogó és a keményebb futómű is, de a nagy menést segíti az ESP is, ami a hátsó ívbelső kerekek fékezésével segíti a gyors kanyarvételt, csökkentve az alulkormányozottságot. Sebességváltója hétfokozatú dupla kuplungos AMG Speedshift DCT, hajtását egy üzemmódváltóval lehet beállítani, a 4Matic összkerékhajtási rendszer alapesetben az első, szükség esetén a hátsó kerekek felé is ad nyomatékot, akár 50%-ig is. Mindezekkel együtt a legkisebb Merci SUV 4,8 másodperc alatt éri el a százas tempót.
Hirdetés

Az autó külsejét tipikus AMG-stílus jellemzi, a nagy légbeömlők és a küszöbtoldat ezen a formán talán nem érvényesülnek annyira, mint egy limuzinon, de ettől még - nyilván szubjektíven - nagyon jól néz ki összességében. Felniszettből több is rendelhető lesz, ezek között ott sorakoznak majd a mára védjeggyé vált sokküllős 19 és 20 colos garnitúrák is. Aki hajlandó az eleve borsos áron felüli felárat megfizetni az elsőségért, az választhatja a szériát indító Edition1 speciális kivitelt is további extrákkal. A rajtautomatika viszont alapfelszerelés lesz a GLA 45 AMG-ben, biztos, ami biztos alapon, hátha egyszer kell majd.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?