GT4 versenyautón dolgozik a Jaguar
Több mint 50 év után újra lehet Jaguar nagytúraautó
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az 1960-as évek óta nem láthattunk gyári GT versenyautót a Jaguartól. Most úgy látszik, három GT4 specifikációjú F-Type-on is dolgoznak.
A Jaguar sem szeretne kimaradni az egyre csak fejlÅ‘dÅ‘ GT sorozatokból. Bár úgy tűnt, hogy minden sportra szánt költségvetésüket a Formula E kampányra fordÃtották, az 1960-as évek után állÃtólag újra gyári GT versenyautót épÃtenek a britek, még ha nem is a csúcskategóriába. Több mint 50 éve az ikonikus E-Type nyerte sorra a GT sorozatokat, azóta nem volt a brit gyárnak házilag felkészÃtett GT versenyautója. Az Autosport jelentése szerint azonban három F-Type felkészÃtését kezdte meg a Jaguar, amik a GT4-es szabályrendszer szerint fognak elkészülni. A Jaguar tehát nem a GT3 királykategóriát nézte ki magának, hanem a BMW M4 által uralt alsóbb kategóriát, ami Európában egész idáig elég gyerekcipÅ‘ben járt, de a számtalan gyári fejlesztésű autó megjelenésével, komoly fejlÅ‘dést várhatunk. A döntés logikus és idÅ‘szerű lenne, hiszen az F-Type konkurensei, mint a Mercedes-AMG GT-R, a Porsche Cayman vagy az Aston Martin Vantage, már mind jelen vannak a GT4 sorozatokban.
Jaguarból legutóbb a svájci Emil Frey készÃtett GT versenyautót, Å‘k az XKR-bÅ‘l épÃtettek GT3 homológ nagytúraautót. Kicsivel korábban még a Le Mans-i 24 óráson is feltűnt egy amerikai épÃtésű XKR, amit az akkor még használatban lévÅ‘ GT2 kategóriába épÃtettek. Azonban ezek nem gyári, hanem privát kezdeményezések voltak. A három új F-Type GT4-et a korábban Aston Martinnal versenyzÅ‘ és a Superdry ruhamárka egyik alapÃtója, James Holder rendelte és tervei szerint csapatával még év vége elÅ‘tt bevetnék az új Jaguarokat az európai GT4 sorozatban. A gyáriak állÃtólag Graham Humphrey leszerzÅ‘dtetésével kezdték a projektet, aki korábban a Le Mans gyÅ‘ztes BMW V12 LMR, a Bentley Continental GT3 és a hÃres Aston Martin Valkyrie szuperautó fejlesztésében is részt vett.