A Ladák és a gumifüst paradicsoma volt Máriapócs

Van, hogy Ladák sora és gumifüst lep el egy falut

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Múlt hétvégén ameddig a szem ellátott a gumifüsttől, mindenhol Ladákat lehetett látni Máriapócson.

Július 12-én és 13-án a Nyíregyháza melletti Máriapócson a Gpticketshop.hu Retro Drift Kupa keretein belül került megrendezése a Lada autókiállítás, a Lada körverseny közel 50 indulóval és a meghívásos Ladaracing.hu Allstar gála. Aki szereti a keleti blokk eme méltán kedvelt csodáját, annak teljesült most minden vágya. Láthatták a Ladákat kicsinosítva a füves területen, gyorsasági verseny közben a pályán körözve és természetesen kilinccsel előre közlekedve, azaz drift közben is. A Ladák mellett a másik főszerep a drift pilótáké volt. A profik mellett most azok is versenyezhettek egymással, akiknek az autója 300 lóerő alatti, és mentes minden extrától, mint például nitro, turbó és hasonló balgaságok.
Ennek a sorozatnak óriási sikere volt mindazok között, akik már régóta edzegettek, régóta szerették volna kipróbálni magukat, de nem akartak felesleges harcba bocsátkozni a több száz lóerővel erősebb autókkal. A Retro Drift Kupának elnevezett sorozatban indulók között volt egy hölgy is, aki olyannyira felvette az urakkal a kesztyűt, hogy végül a második helyet sikerült megkaparintania.
A Retro Drift Kupa legjobbjai
  1. Kajdi Péter (BMW E46)
  2. Kovács Evelin (BMW E36)
  3. Vinnai Zsolt (BMW E30)


Míg a szombat az amatőröké, addig a vasárnap már a profi drift pilótáké volt. Sok finomságot hozott ez a hétvége a drift szerelmeseinek, például itt és most mutatkozott be először Szabó Szilárd új autója, egy csodaszép és bitang erős Nissan Silvia.
Hirdetés
A hétvége legnagyobb vesztese Zentai Attila volt, aki nem tudott motorhiba miatt rajthoz állni. A hétvége legnagyobb hőse pedig a görög Ladás, Xenikos Nassos volt, aki úgy állhatott fel a dobogó második fokára, hogy előtte egy percet nem aludt és semmi mással nem harcolt, csak a technika ördögével, aki most őt szemelte ki magának. Xenikos Görögországból érkezett Magyarországra. Több száz kilométer megtétele után a trélerről való leálláskor derült ki, hogy valami gond van az autójával. Nem kellett Xenikost félteni, bevállalt egy 24 órás maratoni vezetést a görög határig, ahol átvette barátjától az új vezérlőkomputert. Ezt követően egy Budapestről érkezett programozó segítségével összerakták az autót. Mindenki őrjöngve várta az első körét, melyben az első kanyar megtétele után ismét megadta magát az autó. A fiúk azonban ismét fityiszt intettek a sokat emlegetett ördögnek, és ismét addig szereltek, amíg versenyzésre kész nem lett a szekér.
Miközben az ország nagy részén őrült vihar tombolt, addig Máriapócson finom meleg napsütéssel várták az égiek a Top8 csatáit. A legnagyobb küzdelmet a csaták sorát nyitó Szabó Szilárd és Zentai Sándor összecsapása hozta, ahol a bírák csak a sokadik visszahívás után tudták eldönteni, hogy ki a jobb: Szilárd menetelhetett tovább.
A következő párbajban Porkoláb Péter és Zalabai Zsolt vett részt. Az ő harcuk is teljesen kiegyenlített volt egészen a második kör utolsó kanyarjáig, ahol Peti besokallt, így egyértelműen Zalabai Zsolt jutott tovább.
Zalabai Zsolti nem pihenhetett sokat, hiszen a következő csatát is ő vívta a Top4-ben Grózinger Zsoltival. Grózinger Zsoltit azonban ismét nem lehetett legyőzni, így a nézők tombolásától és tapsviharától kísérve ő került be a döntő futamba.
Őrült harcot hozott a két narancs csoda összecsapása. Az éppen csak befejezett Lada és a most debütáló Nissan gazdája mindent megtett annak érdekében, hogy sajátja legyen a lehetőség megküzdeni a legjobbnak járó kupáért. Szilárd követőként zseniálisan teljesített, azonban elölhaladóként beforgott, de a görög fiú több éves rutinjával finoman és elegánsan körbedriftelte az előtte megálló Nissant, és ezzel bejutott a döntőbe. A bronzcsatát Zalabai Zsolt és Szabó Szilárd vívta. Szilárd a másik narancsszínű autót nem tudta legyűrni, Zalabai Zsoltét azonban igen, így ő állhatott a dobogó harmadik fokára.
Mindenki izgatottan várta a szinte helyiként szeretett Grózinger Zsolti és a hősként tisztelt Xenikos Nassos összecsapását. Nem hiába. A két autó centikre autózott egymástól, tökéletesen lekövetve egymás mozgását, őrült tempó és hatalmas füst kíséretében. Nassos azonban elkövetett egy apró hibát, ledöntötte az indításnál elhelyezett bójákat, így a köre automatikusan nulla pontot ért, és ezzel el is dőlt a verseny. A dobogóra az alábbi sorrendben állhattak fel.
A Gpticketshop.hu Drift Kupa legjobbjai
  1. Grózinger Zsolt (Nissan Silvia S13)
  2. Xenikos Nassos (Lada)
  3. Szabó Szilárd (Nissan Silvia S15)


Izgalmas csaták és izgalmas szerelések után már nincs mit tennünk, mint valahogy kitartani a következő versenyig, ahol ismét ott lesz nemcsak kis hazánk, hanem egész Kelet-Európa drift versenyzőinek krémje. Ne feledjétek: 2014. augusztus 22-23 ismét Trackwood!
Ha nem tudtok meglenni addig drift nélkül, akkor irány Szlovákia, azon belül egy hangulatos városka Presov, ami július 25-27 között ad otthont a City Drift Challenge következő futamának. A bajnokságot jelenleg három magyar versenyző vezeti…
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?