0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Vizin Laci bácsi a Barum Ralira készül

Jó eredményhez segíthet a sok tapasztalat

2010. augusztus 23., hétfő 17:02 (2 éve)
Címkék: Honda, Civic, Type-R, sport, rally, rali, Barum, IRC, Vizin

Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A páros tavaly is részt vett a Barum Ralin - amelynek idei útvonala részben megegyezik a 2009-es versenyével -, most tapasztalatukat szeretnék eredményre váltani. Biztató előjel lehet, hogy jól sikerült a teszt is.

Vizin Laci bácsi az első hatba várja magát

Vizin Laci bácsi az első hatba várja magát

Vizin László: – Eddig öt IRC-futamon indultam és minden verseny után rengeteg tapasztalattal lettem gazdagabb. Mindig azt mondtam, hogy ez után másképp csinálnám a versenyt. Most erre meglesz a lehetőségünk, hiszen tavaly már indultunk a Barum Ralin.

– Szerintem minden pályán nagyon fontos, hogy legyen rajta tapasztalatod versenytempóban, mert egészen másképp néz ki egy kanyar, amikor 150-nel odaérkezel, mint amikor a pályabejáráson 80-nal felírod. Ez duplán igaz az olyan nehéz és összetett versenyekre, mint amilyenek az IRC-futamok.

– Az idei Barum Rali pályái részben megegyeznek a tavalyiakkal. Van, amelyik ugyanabba az irányba megy, de van olyan is, amelyiket megfordították. Amelyik ugyanabban az irányban van, mint tavaly, oda már kész itinerünk lesz, így nem kell az első tréningkört azzal töltenünk, hogy keressük, merre megy a pálya.

– Amelyik szakaszt megfordították, oda természetesen új itinert kell írni, de már ott is lesz tapasztalatunk a pálya jellegzetes pontjairól.

– Nagyon erős lesz a mezőny. 17-en vagyunk A7-ben, az IRC kétkerékhajtású értékelését már össze sem számoltam. Ezen a versenyen is indul a Renault Clio Európa-kupa mezőnye, ami nagyon jó versenyzőkből áll. De sokan jönnek a miénkhez hasonló Honda Civic Type–R-rel is. Remélem, hogy a versenyen szerzett tapasztalatunkat tudjuk hasznosítani, és nagyon szeretnénk az első hatban végezni.

Új, letisztultabb dizájnt kapott a Honda Civic Type-R

Új, letisztultabb dizájnt kapott a Honda Civic Type-R

– Biztató lehet, hogy a múlt héten jól sikerült a tesztünk. A Mátrában találtunk egy nagyon jó pályát, ami hasonlít a Barum Raliéhoz. 35-40 km-t mentem, ami azért is volt fontos, mert tavaly a Sanremo Ralin versenyeztem utoljára aszfalton, a 2010-es Civickel pedig még egyáltalán nem mentem ilyen talajon. Az autó nagyon jó, a beállításokkal elégedett vagyok, de majd a versenyen derül ki, hogy mennyire végeztünk jó munkát a teszten.

A hírt szerkesztette: Mihályi Csaba

Ez is érdekes lehet:

Fárasztó gyalogolni? Honda Uni-Cub

Személyi közlekedési eszközt épített a Honda, de a Uni-Cub nem autó, nem is motor, hiába kétkerekű. Igazából egy guruló szék,


Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1ob25kYQ==

Friss tesztek

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt

Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?


Ford Ranger menetpróba

Ford Ranger menetpróba

Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.


Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt

Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt 

Túrázáshoz ideális csúcsdízelével, automataváltóval járt nálunk a hétüléses Opel Zafira Tourer. Vajon hány felnőtt számára számít kellemes utazóautónak?

Még több teszt

HONDA tesztek

Honda CR-V 2.0 Exe és Honda kerékpár teszt

Honda CR-V 2.0 Exe és Honda kerékpár teszt

Három Honda egy áráért. A gyár kerékpártartót és Honda biciklit is kínál a CR-V szabadidő-autóhoz. Némi felár megfizetése után.


Honda CR-Z teszt

Honda CR-Z teszt

Újjászületett a CRX? Elsőként teszteltük a Honda CR-Z 1.5 GT hibrid sportkocsit.


Honda Civic teszt

Honda Civic teszt

Csak négyféle külső színben, és kizárólag fekete kárpittal rendelhető az ötajtós Honda Civic 1.8 Sport Special Edition, az összhatás mégis izgalmas.

Honda Accord teszt

Honda Accord teszt

Hallott már valaki Honda Accord nyerte összehasonlító tesztről? Én sem. És a Honda Accordját istenítő tulajokról? Én is. Akkor(d), hogy is van ez?

Honda Insight Teszt

Honda Insight Teszt

Az Insighttal a Honda a piac jelenleg legolcsóbb hibridjét hozta forgalomba.

Még több HONDA teszt

Címlapon


Friss cikkek

Buktatók a kínai autógyártásban

Buktatók a kínai autógyártásban

16 órája – Sztori

Senki sem szeretne lemaradni az évszázad boltjáról, de a kínai vezetés időnként teljesíthetetlen feltételeket és bürokratikus akadályokat gördít a bevándorolni kívánó autógyártók útjába.


Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC

Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC 

3 napja – Sztori

Michelisz a Hungaroringen újraírta a Dávid-Góliát mesét, amikor is egy privát BMW-vel lenyomta a gyári Chevy-hadat. De mitől ennyire gyorsak a csokornyakkendősök?


Autógyártók a sportban – szponzorként

Autógyártók a sportban – szponzorként 

6 napja – Sztori

Az utóbbi pár évtizedben a sport hatalmas üzletté vált, az autógyártók pedig mindent megtesznek, hogy eladják termékeiket.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

Honda Civic 5-ajtós 1.8 Executive Automata teszt

Honda Civic 5-ajtós 1.8 Executive Automata teszt 

1 hónapja – Teszt

Négyajtós manuális váltós után ötajtós automataként is nálunk járt a kilencedik generációs Honda Civic. Vajon ez már a jövőbe visz?


Frissítették a Honda Insight Hybridet

Frissítették a Honda Insight Hybridet

9 hónapja – Autósvilág hírei

100 g/km alá került a felújított Honda Insight CO2-kibocsátása, új arcot is kapott.


Honda Accord Crosstour Cabriolet

Honda Accord Crosstour Cabriolet

Tavaly – Autósvilág hírei

Új kategóriát kell elfogadnunk, a nagytestű, terepjárós kabriókét. A Nissan után a Honda is megjelenik e szegmensben.


Használtautó.hu

HONDA CIVIC 1.6 VTi AB...

Ár: 799.000 Ft

Évjárat: 1995 / 11

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Benzin

HONDA CIVIC 1.3 Hybrid...

Ár: 3.899.000 Ft

Évjárat: 2010 / 5

Kivitel: sedan

Üzemanyag: Hibrid

HONDA CIVIC 1.7 CTDi LS

Ár: 1.190.000 Ft

Évjárat: 2002

Kivitel: ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

Még több autó