A jövedelemhez kötött állami segÃtség nem ördögtÅ‘l való, van akinek nem kell ingyen pénz ahhoz, hogy villanyautót vásároljon
Az év elején indÃtották el új támogatási programjukat a franciák, amely keretében a kevesebb bevétellel rendelkezÅ‘k ülhetnek új villanyautóba. A járműveket kedvezÅ‘ lÃzing keretében finanszÃrozzák a felhasználók, havonta átszámÃtva 20 és 60 ezer forint közötti összeget kell fizetni a használatért. A kormányzat 20 ezer szerzÅ‘déssel számolt, majd látva a program népszerűségét 50 ezerre emelte a limitet, ám január végén már 90 ezren jelentkeztek, Ãgy 2025-ig szünetel a szerzÅ‘déskötés.
A Stellantis 24, a Renault 5 autója szerepel a programban, Teslák közül nem mindegyik jogosult a kedvezményre
A kormányzat célja, hogy olyanok is használhassanak elektromos autót, akik amúgy nem engedhetnék meg maguknak. A részvétel egyik feltétele, hogy az éves igazolható jövedelem ne haladja meg a 15 400 eurót, illetve valóban használják is az autókat. Csak olyanokat segÃt az állam, akik minimum 15 kilométerre laknak a munkahelyüktÅ‘l és évente legalább 8000 kilométert autóznak.
Csak olyan autókat támogatnak, amelyek gyártásuk és szállÃtásuk során kevéssé terhelik a környezetet. Ezzel kimondatlanul a hazai és európai ipart védik, kÃnai autók nem felelnek meg a kritériumnak, Ãgy támogatást sem kapnak
Ezzel egyidejűleg a gazdagabb réteg autóvásárlási támogatását 20%-kal csökkentik. Az eddigi 5000 eurós kedvezmény 4000 euróra csökken azoknak, akik a jövedelmük alapján a társadalom felsÅ‘ felébe tartoznak. Az ilyen jellegű állami segÃtség számos országban visszásra sikerült, ugyanis gyakran nem volt semmilyen felsÅ‘ korlát. Jövedelemigazolás nélkül járt és jár az ingyen pénz, és az sem számÃt, hogy egy Dacia Spring vagy egy Mercedes EQE megvásárlását finanszÃrozza az állam.
Nem járnék jól, nincs meg a 15 kilométer.
nagyon beteges gondolat, hogy a szegényeket támogatjuk, hogy luxusautóba üljenek.