Félmillió forintos válasz a családi terepigényekre
Családi terepzsonglőr fillérekért: Subaru Libero
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Noha csak 15 évig készült, és gyártása már 13 éve megszűnt, a 6 üléses, összkerékhajtású autók körében fogalom a Subaru Libero. Legnagyobb ellenfele a rozsda, azonban még van remény ilyet vásárolni.
Ez az 1983-tól gyártott, első szériás Libero, méghozzá a tetőablakok nélküli, de nem alapmotoros, már 13 collos kerekeken guruló verzió
Temérdek különleges extra létezik a Liberóhoz, ilyen például a hátsó ablak tetejénél látható légterelő is
Beköszöntöttek az első fagyok, és a télimádók már várják az első havakat − az előrejelzések szerint még jó ideig. Aki viszont telente is emelkedőket kell megmásszon, az ilyenkor óhatatlanul elkalandozik: milyen jó lenne egy összkerékhajtású autó télire! A növekvő üzemanyagárak persze sulykolják, hogy legyen minél kisebb, férjen bele minél több ember és cucc − annak érdekében, hogy az egységnyi fogyasztás minél kisebb legyen, és persze az a fogyasztás abszolút értékben se legyen nagy!
Fel van adva ilyenkor a lecke, lehet is beállítani a használtautó.hu bővített keresőjét, legyen mondjuk legalább 6 üléses, nem nagyobb, mint 2,0 literes motorral szerelt és összkerékhajtású az áhított autó. Egyetlen találat: Subaru Libero, épp 15 éves, 145 ezer kilométerrel, 1,2 literes, 54 lóerős (Subaru-hagyományoktól eltérően nem boxer, hanem soros, háromhengeres) motorral, 550 ezer forintért. Fontos extra, hogy karosszériáját felújítottnak mondják, ugyanis e típus legnagyobb ellensége a rozsda. Nem csak a mendemondák szerint, hanem a típus, magát nem alaptalanul a legnagyobb hazai tudorának mondó Bálint Balázs szerint is.
Kopott, de így is látványos a kitűnően variálható utastér. Még a 6, vagy a hátsó sorba 3 ülőhelyet mondva 7 üléses kialakítás mögött is használható méretű a 3,43 méter hosszú Libero csomagtere
Balázs teljesen véletlenül lett Liberós, pontosan a fent vázolt feltételekkel (családi szaladgálóautó összkerékhajtással, variálható utastérrel) keresett autót feleségének, amikor ráakadt a fura Subarura. Megvett egy szimpatikusnak tűnő példányt, majd kiderült: alkatrész gyakorlatilag nem létezik hozzá. Ezután gyorsan vett még két másikat alkatrésznek − melyekből az egyiket végül levizsgáztatta, mert nem volt szíve elbontani. Közben szerelt bőven eleget ahhoz, hogy kiismerje a modellt, s a hazai, virtuális Libero-klubban elhíresült, mint az akár telefonon keresztül is orvosló, a típus apró trükkjeit álmából felkeltve is tudó fanatikus.
Ez már az 1993-ban megjelent, 1998-ig gyártott, frissített széria − a műszaki alapok az eredeti Liberóéval egyezőek, de készült belőle injektoros változat is
Márpedig utóbbi komoly fegyvertény, hiszen aki megvesz egy mindössze 3,43 méter hosszú, 1,43 méter széles, illetve keskeny, de 1,9 méter magas és 1,8 méter tengelytávú furgonocskát, az általában nem viccből, hanem szerelemből teszi, s azt mindenáron életben kívánja tartani. A szerelem legtöbbször több forrásból fakad, az egyik lehet a variálható utastér: a jobban felszerelt Liberókba forgatható első és síkba dönthető hátsó ülések kerültek. A hátsó ülések amúgy nem csak ággyá alakíthatók, háttámlájuk dőlésszöge szabályozható, a harmadik üléssor pedig műbőr hátlapjával a csomagtér felé falnak is felállítható. Ehhez jön még a Libero kapcsolható összkerékhajtása. Az alapesetben hátsókerékhajtású furgonban gombnyomással lehet kapcsolni a teljesen fix, differenciálmű nélküli összkereket. Az ötfokozatú váltó gombjába tett elektromos kapcsoló érintésére pneumatika zárja a hajtásláncot. A fix kapcsolat elvéből következtében a hajtás országúton legfeljebb 50 km/óráig, de leginkább laza talajra ajánlott. Ott azonban menet közben is kapcsolható, s ami a legfontosabb: egészen bámulatos terepképességeket ad.
Alapesetben hátul hajt a Libero, de fixre zárható összkerékhajtásával nagyon komoly terepképességekkel rendelkezik, a képen Bálint Balázs Libero-tulajdonos, -fanatikus és hobbiszerelő ereszti le egyik saját példányát
Így aztán a Libero melósokat építkezésre hordani, vagy akár az erdő mélyén lakó nagymamához télen is eljutni egyaránt kiváló. Élelem bőven fér bele, s attól sem kell különösebben tartani, hogy menet közben kifogyna az üzemanyag. A Libero fogyasztása ugyanis 6 személyességéhez és összkerékhajtásához mérten szerény, a gyári vegyes érték 7,3 l/100 km, s ezt Balázs tapasztalatai is alátámasztják – az 5 fokozatú váltós, 54 lóerős 1,2 literessel. Létezett egyébként 1,0 literes motorral és 4 fokozatú váltóval is a Libero, de ez ugyanúgy alig elterjedt, mint a csupán hátsókerékhajtású verzió – aki ilyet vett, az az összkerékre voksolt, s az erősebb, ugyanakkor szerényebb fogyasztású 1,2-est választotta. Ez sem erőművész, de egyes források szerint akár 13 másodperc alatt 100 km/órára gyorsít, 50-ig pedig kifejezetten élénken viszi a nem egész 1 tonnás kasztnit. Autópályán akár 120 km/óra fölé is lehet vele gyorsítani, persze a kellemes utazótempó nem több 100-nál.
Alkatrészforrásul leginkább külföldi, selejtezett példányok szolgálnak, melléktermék a korrodáló karosszéria
Biztonsági felszerelésekről álmodni sem szabad, légzsák, ABS még a legutolsó verziókba sem került, lehet viszont nyitható panorámatető és mindenképp van kettős utastérfűtés, télen tehát jó meleg a Libero. Aki azonnal ilyet venne, azt el kell szomorítsuk: nem lesz könnyű dolga. Itthon ugyanis nehéz jót találni, külföldön pedig hiába léteznek ígéretes példányok is, azok árát komoly mértékben megkérik, Németországban például 1000-4000 euró (300 ezer-1,2 millió forint) között találtunk Liberókat. Előbbi jelentősen korrodált, míg utóbbi makulátlan karosszériájú. Ehhez jön még hozzá a regisztrációs adó, ami bár 15 éves kortól tizedelődik, mivel a Libero motorjai Euro1-esek, így is 100 ezer forint feletti tétel.
Bálint Balázs igazi fanatikus, hobbiból kész motorokat, hengerfejeket készít, ha pedig alkatrészt rendel, nem egyesével teszi, jó ha van egy kis hengerfejtömítés a polcon...
Hátul, a padlólemez alatt utazik a motor, így hiába keskeny és magas a Libero, a súlypont alacsony, és nem mellesleg a tengelyek közötti terhelés is kiegyenlített
Bálint Balázs szerint leginkább itthon érdemes jó példányt keresni, és a talált példányt, lehetőleg előéletével együtt nagyon alaposan meg kell vizsgálni, gyakran ugyanis a kipofozott darabok sem a legjobbak. Alkatrésznek azonban sokszor érdemes autót vásárolni, például már egy motorgenerál is olyan költség lehet, hogy megérheti akár egy egész autót behozni – természetesen az előbbieknél olcsóbb, már lejárt vizsgás darabokból. Az alkatrészforrásokból, azaz a külföldi „egész autókból” eredően nem meglepő, hogy Balázs kertjében sorakoznak a Libero-karosszériák és egyéb elemek, miközben részint japánból importált tömítésekkel és elemekkel készíti a felújított motorokat és az egyéb, gyakran cserélendő vagy felújításra szoruló részegységeket – Liberós barátai számára. Egyik legnagyobb és legutóbbi büszkesége, hogy nemrég egy keze alatt felkészített példány gond nélkül ment végig a Balkán Ralin, de tervei között egyéb különlegességek – például Porsche-alaktrészekkel vadított Libero-motor is szerepel, utóbbi természetesen saját örömére, ahogyan korábban így építette néhai Alfa Romeo raliautójának boxermotorját egy Libero farába. Hiába, a Liberózáshoz úgy néz ki, kell egy kis fanatizmus, de az kétségtelen, hogy könnyű megfertőződni, s mindenkinek mosolyt csal az arcára.
Katona Mátyás
Ez is érdekes lehet:
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
SUBARU tesztek
Subaru XV 1.6 Active teszt 
A Subaru XV nem más, mint egy emelt hasmagasságú Impreza. A kompakt szabadidő-autó 1,6 literes benzinmotorral, okos stop-start rendszerrel és összkerékhajtással nem csak a márkafanatikusoknak opció.
Subaru Outback 2.0 D Comfort teszt
Mindazt tudja, amit egy Subarutól elvárunk: boxermotoros, összkerékhajtású és ráadásul dízel is. Tényleg álomautó az Outback?
Subaru Legacy Kombi 2.0D teszt
Elméletben az új Legacy is kilóg a sorból: boxer dízel állandó összkerékhajtással – és a gyakorlatban? Teszten a Subaru Legacy 2.0D Kombi Active.
Még több SUBARU tesztCímlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Felfrissül a Subaru Legacy és Outback
- Subaru XV 1.6 Active teszt
- Megkezdődött a Subaru BRZ / Toyota GT 86 sorozatgyártása
- Suzuki Swift Range Extender
- Nyersen a legfinomabb a Toyota
- Forestereket és Imprezákat hív szervizbe a Subaru
- Hova menjünk egy napra csúszkálni?
- 600 lóerős versenyautó Scion FR-S alapon
- Itthon, forintért a Subaru Trezia
- A BRZ motorjának turbós verzióját kapja az új Subaru WRX
Használtautó.hu
|
Ár: 380.000 Ft Évjárat: 1994 Kivitel: kombi Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 480.000 Ft Évjárat: 1999 / 6 Kivitel: kisbusz Üzemanyag: Benzin |
|
Ár: 650.000 Ft Évjárat: 1994 / 6 Kivitel: kisbusz Üzemanyag: Benzin |























































Hozzászólások (1 db)
Én is vettem egyet, lesz még vele munkám...