Pole és győzelem Zolderben
Kamionverseny: élen a Renault Trucks
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A bajnokság vége előtt két futammal az istálló átvette a vezetést a bajnokságban. A feszültség egyre nő az egy hét múlva következő Le Mans-i futam előtt, amely az utolsó előtti nagydíj lesz az idén.
Napsütés és eső váltogatták egymást a Belga Nagydíj hétvégéjén, mely hetedik eseménye volt a 2010-es bajnokságnak. Szombaton még főként kellemes, napos volt az idő, a vasárnapot már szinte kizárólag az eső uralta, de a Renault Premium Racing kamionokat mindez nem zavarta, hogy a nehéz körülmények között is a legjobb formájukat mutathassák. A hétvége 4 futama során a Renault Trucks MKR-Technology pilóták háromszor győzedelmeskedtek, és két alkalommal dobós helyen végeztek. Markus Oestreich 48, Markus Bösinger pedig 41 pontot gyűjtött, így összességében Bösinger 262 pontjával a 2. helyre kapaszkodott fel, Oestreich pedig 219 pontjával megerősítette a 4. helyét. A csapatversenyben az MKR-Technology 29 ponttal előzi meg az eddig vezető csapatot, tehát az élre ugrott. Hátra van még két hétvége a bajnokságból, azaz lehet optimistának lenni, de semmit nem szabad már lefutottnak tekinteni. A következő erőpróba a legendás környezetben rendezendő Le Mans-i futam…
A márkával kapcsolatban további érdekesség, hogy a Renault Trucks helyi leányvállalata − a bajnoki futam kiemelt partnereként − biztosította a futam előtti Pace truck-ot, egy limitált szériás Magnum „Route 66” nyergesvontatót.
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Első képen a Renault Alpine lehetséges utódja
Megjelent egy kép az új Renault Alpine sportkupéról, pár nap múlva többet és biztosabbat fogunk tudni a legenda újraélesztésével kapcsolatban.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
2 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
2 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
6 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
Múlt héten – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Cikk ajánló
A Jégember viccesebb, mint valaha 
2 hónapja – Autósvilág hírei
A közelgő rajt előtt az F1-be visszatérő Kimi Räikkönen volt a Top Gear vendége. A Jégember ezúttal is kitett magáért.
Genf 2011: Renault R-Space
Tavaly – Autósvilág hírei
Francia ötlet: 27 villanymotor mozgatja a Renault R-Space tanulmány hátsó üléseit, pontosabban azt a szerkezetet, amiből akár a hátsó ülőalkalmatosság is kialakítható.
Renault Laguna Coupe 2.0 dCi Monaco GP teszt
Tavaly – Teszt
Lenyűgöző formájával bárkit képes levenni a lábáról a Renault Laguna Coupe, de a lemezek alatt sajnos nem sikerült mindent tökéletesen megoldani.
-
Pert nyert a Renault, használhatja a Zoe nevet
2 éve – Autósvilág hírei -
Piaci körkép: francia nagykocsik
Tavaly – Használtautó -
Citroën C4 Aircross
8 hónapja – Autósvilág hírei
Használtautó.hu
|
Ár: 1.759.000 Ft Évjárat: 2008 / 1 Kivitel: kombi Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 2.490.000 Ft Évjárat: 2008 / 7 Kivitel: egyterű Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 410.000 Ft Évjárat: 1999 / 3 Kivitel: sedan Üzemanyag: Benzin |

























