Kamionverseny: élen a Renault Trucks

Pole és győzelem Zolderben

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két első pozícióból való startolással és három egyéni győzelemmel a 2010-es zolderi kamionversenyt a Renault Trucks MKR-Technolgy csapat fölénye jellemezte.


Napsütés és eső váltogatták egymást a Belga Nagydíj hétvégéjén, mely hetedik eseménye volt a 2010-es bajnokságnak. Szombaton még főként kellemes, napos volt az idő, a vasárnapot már szinte kizárólag az eső uralta, de a Renault Premium Racing kamionokat mindez nem zavarta, hogy a nehéz körülmények között is a legjobb formájukat mutathassák. A hétvége 4 futama során a Renault Trucks MKR-Technology pilóták háromszor győzedelmeskedtek, és két alkalommal dobós helyen végeztek. Markus Oestreich 48, Markus Bösinger pedig 41 pontot gyűjtött, így összességében Bösinger 262 pontjával a 2. helyre kapaszkodott fel, Oestreich pedig 219 pontjával megerősítette a 4. helyét. A csapatversenyben az MKR-Technology 29 ponttal előzi meg az eddig vezető csapatot, tehát az élre ugrott. Hátra van még két hétvége a bajnokságból, azaz lehet optimistának lenni, de semmit nem szabad már lefutottnak tekinteni. A következő erőpróba a legendás környezetben rendezendő Le Mans-i futam…

A márkával kapcsolatban további érdekesség, hogy a Renault Trucks helyi leányvállalata - a bajnoki futam kiemelt partnereként - biztosította a futam előtti Pace truck-ot, egy limitált szériás Magnum „Route 66” nyergesvontatót.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?