Majdnem az igazi? Hyundai ix35 teszt

A bemutatón igencsak vonzónak tűnt (a Hyundai)

Miért nem vesz mindenki koreai autót? Ez a kérdés motoszkál az ember fejében minden új Hyundai (vagy KIA) bemutatón. Így voltam ezzel az ix35 sajtópremierjén is: itt van egy jól kinéző, jól összerakott, jól felszerelt autó, ami még jól is megy és jól is mozog – na és persze jól árazott! Minden érv mellette szól tehát? A bemutató után igen. De vezetni kell legalább néhány száz kilométert, használni kell néhány napot, és árnyaltabb lesz a kép, ez után a válasz: sajnos nem.

A terv, és a megvalósult ix35

Már néhány éve tudják a koreaiak is, hogy az autót elsősorban a formája adja el. A SUV kategóriában talán még fontosabb a dögös fazon, és ezt hozza is az ix35. Tervezői jól ötvözték a dinamizmust az erőteljes megjelenéssel, így feketében igazán jól néz ki, büszkén leparkolhatunk a Hyundaiunkkal a nevesebb európai vagy japán vetélytársak mellé. Pedig vannak elegen, és közöttük sok az igazi egyéniség! Itt van mindjárt a Honda CR-V meg a Toyota Rav4, aztán a kicsit nagyobb Ford Kuga, vagy a finom Peugeot 3008, de alternatíva lehet akár még az érezhetően kisebb Nissan Qashqai is.

Dinamikus, divatos, és talán még egyéni arca is van?

A sajtófotókon, a méret-táblázatban, és azután a bemutatón is meggyőző volt az ix35 utastere: mérete rendben van, szépen megrajzolták, jól összerakták. Használatban azután volt, ami továbbra is tetszett, de felszínre kerültek gyenge pontok is. A szélesre táruló ajtókon könnyű a beszállás, az ix35 igazán kellemesen levegős minden irányban, hátra akár hárman is beférnek, könnyen beállíthatóak, kényelmesek az ülések. A formák az életben is ugyanolyan jól hatnak, mint a fotókon, de a közelebbi ismeretségnél már feltűnik a műanyagok keménysége, a különböző színek és felületmintázatok kevéssé harmonikus találkozásai.

Egységes formaterv, vállalható anyagok, korrekt kivitelezés

A csili-vili műszeregység kék világítása is nagyon trendi, ráadásul valahogy kellemesebb, mint a sokat szidott VW-kék, ám ennek épp az ellenkezője mondható el a középkonzol kijelzőjének csillapíthatatlanul vakító kékségéről. És ha már erre járunk, itt a másik mumus, a Keenwood navi-hifi. Már bekapcsolni sem könnyű: megnyomod a gombot, azután írd és mondd 13 másodperc telik el bármiféle reakció, ledvillanás, háttérvilágítás nélkül, azután feljön egy bazi Hyundai embléma, majd kb újabb tíz másodperc múlva él is a rendszer. A kezelhetőségéről csak annyit, előbb kiismeri magát az ember a 737-es Boeing monitorain, mint ezen. Számomra már az is siker, hogy sikerült legalább elsötétítenem a kijelzőt… És a szerencsétlen szögben besütő nap tükröződik is rajta, és ez a műszeregységre is igaz.

13 másodpercig nem történik semmi, mielőtt megjelenik a Hyundai logo. VW-kék, erős fényű panelvilágítás. Tren di, de tükrözésre hajlamos műszerek

A Hyundai biztonsági és kényelmi felszereltsége szép, hosszú lista, panaszra okunk még véletlenül sem lehet! Van minden, ami a listán jól kiveri a szemünket, mint mondjuk a fűthető ülések − hátul is! A spórolás inkább olyan részletekben érhető tetten, mint az automata funkció nélküli négy zümisablak, egyedül a vezető melletti nyílászáró ereszkedik le végig egyetlen érintésre.

Van hátul is ülésfűtés, de a négy ablak közül csak a vezetőjé automata, az is csak lefelé...

Ugyanígy a csomagtartónál is az olyan olcsón kivitelezhető, az életet kellemessé tevő apróságokra koncentráltak a tervezők, mint amilyen a csomagrögzítő kampó, no meg persze a mérhető, összehasonlítható kritériumokra. A méret rendben, a forma rendben, de semmi rakosgatható polc, osztott ötödik ajtó, vagy tilitoli üléspad, bizony ma már azért több variálhatóságot várunk el egy ilyen autótól, mint az üléstámlák 60/40 arányban előredönthetősége.

Megfelelő méret, jó forma, de minimális variálhatóság

Egyébként az összeszerelés precíznek és tartósnak érződik, viszont a kapcsolók mintha kicsit túlságosan könnyen mozdulnának, már-már az az érzése az embernek, hogy az autó könnyedségét hangsúlyozandó szándékosan kerültek a tervezők minden durvaságot, keménységet.

Vezetni nem nagy öröm, és nem csak a rossz fogású műanyaggal bélelt volán miatt!

És ez a gyanúm a futóművel való hosszabb együttélés során még inkább megerősödött. Hosszú rugóútjaival kissé teátrálisan hintázik át a nagy gödrökön, a fekvőrendőrökön az autó, viszont a hazai átlag rossz utakon folyamatos függőleges mozgásban van az autó, a kisebb útegyenetlenségeket elég határozottan adja tovább az utasok ülepének. A futóműnek ez a nem elég kifinomult hangolása nyomja rá a bélyegét az ix35 vezethetőségére is. Kormánya sok visszajelzést nem ad a kerekek úttal való kapcsolatáról, ráadásul a kaszni kicsit szeret dülöngélni is, mindez világosan jelzi, eszébe ne jusson senkinek elhagyni a családbarát vezetési stílus régióját. Ebben a stílusban viszont igazán kellemes a Hyundai vezetése. Bár vannak könnyedebben mozgó, dinamikusabb vetélytársai, azért az ix35 is lazán manőverez a városban, és nagyobb sebességnél is szépen, stabilan követi a kijelölt irányt. Mégis nagyrészt a motor varázsolja a sofőr arcára az elégedett mosolyt. A kétezres dízel (LP változat) 136 lóereje ma már nem számít ugyan soknak, (HP néven hamarosan lesz 184 ló az ix35-ben is) de a teljesítmény-leadása igazán harmonikus, a 320 Nm-es maximális nyomatéka bőségesen elegendő.

Épp elég a motor ereje az autó kellemes, flott mozgatásához

Ennek ellenére dinamizmusát viszont a viszonylag rövidre vett váltóáttételeknek köszönheti. Így autópályán hatodikban is kicsit feljebb pörög a motor, mint az i30-ban, ami a zajszintre és a fogyasztásra van rossz hatással; két nyomós érv a megengedett sebesség tiszteletben tartására –érzékelhetően erre a tartományra lőtték be a tervezők a kellemes és gazdaságos utazósebességet. Viszont nyilván nem szándékosan kapott ennyire bizonytalan megvezetésű kapcsolószerkezetet a másutt egyébként jól kapcsolhatónak megismert váltómű.

Az ix35 nagyon céltudatosan tervezett és kivitelezett autónak tűnik. Formája, helykínálata, felszereltsége is rendben, minden szempontból hozza a marketingesek által feltérképezett alapigények szerinti elvárásokat. Így nincs igazán nagy nyűgje de hiányzik belőle egy csepp kényeztetés, egy csipetnyi átgondoltság, egy leheletnyi finomhangolás. És autós emberként hozzá teszem, hiányzik belőle a lélek, az egyéniség. Nyilván megspóroltak a tervezésen és a gyártáson egy rakás pénzt, így a vetélytársak árai alá mehetnek. A tesztelt 2.0 CRDi Comfort 4WD gazdag felszereltségével sem kerül még 7,5 millióba sem, ez sok százezerrel, akár egy millióval is kevesebb az összemérhető vetélytársak árainál. Akinek nem tűnnek fel az ix35 gyengeségei, az tökéletesen boldog lesz vele, az öt év garanciának is köszönhetően biztosan nem bánja meg. Akit viszont zavarnak a takarékoskodás tetten ért bizonyítékai, az nyúljon mélyebben a zsebébe, és válasszon a számos kifinomultabb vetélytárs közül. Vagy mondjon le néhány centiről, és vegyen Qashqait!

Aki jól érzi magát benne, vegye! Az öt év garanciával nem lehet hibázni...