Renault Latitude 3.0 V6 dCi - első teszt
Modern herceg fehér lova - Renault Latitude miniteszt
Ez a cikk több, mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Hivalkodó külsőségek helyett belső értékeivel szeretne hódítani a Renault Latitude. A legfinomabbnak ígérkező változattal, a 3,0 literes, V6-os dCi dízellel kezdtük az ismerkedést.
A Renault megpróbált az újságírók fejével gondolkodni, és jól tette. Másfél, kétórás álmosító fejtágítás, önfényezés, és technikai adatokkal teletűzdelt sajtórendezvény helyett a Latitude változatot gondozó termékfelelős kolléga 15 percben összefoglalta a lényeget, megmutatta, hol helyezkedik el a modell a versenytársak tükrében a piacon (azonos felszereltség mellett a francia autó a legjobb áron érhető el), melyek a legérdekesebb részletek, amiket érdemes kipróbálni a vezetés során − és ennyi. Bizonyítson inkább az autó, hiszen a közvetlen tapasztalatszerzést, az élményt úgysem pótolhatja semmi.
Szolgáltatásaihoz mérten nincs gombokkal telezsúfolva a műszerfal. A DVD-s navi Carminat, a hifi BOSE, a speciális légkondicionáló Samsung, a pontos tolatásban pedig kamera segít
Mivel nem álltak hegyekben a tesztvezetésre besorozott kocsik, ellenben a kollégák szép számban összegyűltek, úgy gondoltuk, válogatás helyett ugorjunk fejest a mély vízbe, és lássuk, milyen élőben a Latitude 3.0 V6 dCi Initiale, amely 11,9 millió forintért voltaképpen mindent megkap, amit egy Latitude megkaphat, egyedül a 350 ezer forintos panoráma tetőablak hozzá az opcionális tartozék. Jegyezzük meg, a Renault nem garasoskodásból hagyta ki az üvegtetőt, vannak vásárlók, akik nem szeretik − találhatunk erre példát más gyártóknál, luxus például a Lexusnál is. Helyet foglalva az utastérben, az első sorban nagyvonalú a térkínálat, döntően színvonalasak az anyagok, egyedül a váltókart és a környékét lehetett volna szebben megoldani, ez a nyitott kulisszás műanyag − stílusát tekintve − valahogy nem illik bele a összképbe. Természetesen minden elektromosan állítható, az üléspozíció memorizálható, az ülés masszázzsal, fűtéssel és nagyon aprólékosan állítható deréktámasszal kényeztet, és a korábban említett különleges, többzónás, légfrissítős légkondicionáló valóban gondoskodik a kellemes közérzetről. A menürendszer a Renault modellekben megszokott sémák szerint működik, a Latitude nem tanít új dolgokra.
Nem véletlenül került a statikus bemutató autó ilyen mesebeli környezetbe − a Latitude a nyugalom guruló szigete
A háromliteres, 240 lóerős, V6-os dízelmotor gombnyomásra indul, ereje problémamentesen jut az első kerekeken keresztül az útra. A hatfokozatú automataváltó finoman dolgozik, az utastér menet közben nagyon csendes, igaz, 90 százalékban lakott területen haladtunk, és nem riogattunk senkit szabálytalan száguldozással. Padlógázra meglódul ugyan a nagy test, de az ember őszintén szólva 450 Nm forgatónyomatéktól érzésre többet várna, a hát nem préselődik bele a üléstámlába, viszont a motor 1500 1/min fordulatszámtól folyamatosan húz, az erő jelen van, és ez remek érzés. Örömteli, ahogy a franciák a hangszigetelést megoldották: dízelzaj gyakorlatilag nincs, V6-os morajlás azonban igen. Egy akaraton kívüli vészfékezés során (Józsi bácsi elfelejtett kijózanodni, mielőtt kerékpárra ült) arról is meggyőződhettünk, hogy a 18 colos könnyűfém felnik mögött hatásos fékrendszer bújik meg, a futómű azonban inkább németesen feszes, enyhén rázkódós, mint franciásan, émelyítően puha.
Hibákra a teszt rövidsége miatt nem igazán derült fény. Egy dolgot vettünk észre, napsütésben a kalaptartó erősen tükröződik a hátsó szélvédőn. Bővebben majd a kiadós tesztünk után nyilatkozunk, addig is: Au revoir, Latitude!
Méretek
| Hosszúság: | 4,9 m |
| Szélesség: | 1,83 m |
| Magasság: | 1,48 m |
| Saját tömeg: | 1655 kg |
| Össztömeg: | 2250 kg |
| Tengelytáv: | 2762 mm |
| Karosszéria-kivitel: | limuzin |
| Csomagtér: | 477 liter |
Motor és váltó
| Motor: | Dízel üzemű |
| Motorosztály: | EURO 5 |
| Hengerűrtartalom: | 2998 cm³ |
| Hengerek/szelepek száma: | 6/24 |
| Sebességváltó: | tiptronic - 6 fokozatú |
| Nyomaték: | 450 Nm 1500 1/min-nél |
| Teljesítmény: | 177 kW (241 LE) 3750 1/min-nél |
Menetteljesítmény
| Végsebesség: | 235 km/h |
| Gyorsulás 100 km/h-ra: | 7,6 s |
| CO2-kibocsátás: | 188 g/km |
| Gyári vegyes fogyasztás: | 7,2 l/100km |
Krepsz Zoltán
Ez is érdekes lehet:
Maldonado és a Williams-Renault nyerte a Spanyol Nagydíjat
A barcelonai a Williams-istálló 114. futamgyőzelme, utoljára 2004-ben Brazíliában Juan-Pablo Montoya nyert színeikben.
A cikk galériája
Tetszett a cikk?
(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Új hozzászólás írása
Friss tesztek
Mini Cooper S Rauno Aaltonen Edition teszt 
Rauno Aaltonen 1967-es monte-carlói győzelmének állít emléket a piros-fehérbe csomagolt különleges Cooper S. De vajon mit szól az automata váltóhoz a Raliprofesszor?
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Ford Ranger menetpróba
Noha egy ideje már nálunk is kapható, most próbálhattuk ki először az új Rangert, és a Ford kőkeményen is kényelmes pickupja meglepően pozitív csalódást okozott.
-
Opel Zafira Tourer 2.0 CDTI Cosmo Automata teszt
- Hyundai i30 1.6 CRDi HP Business Automata teszt
-
BMW 320d Modern Line Automata teszt
- Fiat Freemont 2.0 Multijet Urban teszt
-
Hyundai i30 1.6 GDi Business teszt
-
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt
-
Volkswagen up! 1.0 teszt
RENAULT tesztek
Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
Még épp vezethető B kategóriás jogsival a Trafic, sofőrrel együtt kilencen utazhatnak benne, és még a csomagtérből is jut mindenkinek 172 liter. Ez lenne a tökéletes utazóautó?
Renault Twingo 1.2 Dynamique teszt 
Megújult a Twingo, kicsit tán többnek is akar látszani annál, mint ami: egyszerű, remek, főleg városi használatra ideális kisautó. Kár, hogy gazdagon extrázva már igen drága.
Renault Scénic 1.6 dCi Privilége teszt
Csendes, erős, kényelmes, tele van hasznos ötletekkel, az összeszerelési minősége korrekt, és mindezt értékarányos áron nyújtja: ez a Renault Scénic 1.6 dCi 130 Privilége.
Renault Scénic 1.5 dCi Advantage teszt
Legolcsóbb dízel kivitelével járt nálunk a Renault Scénic. A költségtakarékos családi autót keresők jó eséllyel e verziót választanák a szerteágazó kínálatból.
Renault Koleos 2.0 dCi 4x4 teszt
Francia és japán mérnökök szüleménye a Renault Koleos 2.0 dCi 4x4 Exception, amelyet Európától távol, Dél-Koreában szerelnek össze. Hiába, az ipari globalizáció már csak ilyen.
-
Renault Latitude 2.0 dCi Automata Initiale teszt
- Drága, de jó játék – Renault Wind 1.6 Exception teszt
- Renault Master 2.3 dCi L3H2P3 teszt
- Renault Fluence teszt
- Renault Mégane Grandtour teszt
- Renault Clio Grandtour teszt
- Renault Kangoo Be Bop teszt
- Renault Laguna Coupé teszt
- Renault Laguna 2.0 dCi Grandtour
Címlapon
Friss cikkek
Több mint 4 éves útlezárás kapcsán faggattuk az illetékeseket
3 napja – Sztori
Budapesten még 2008 márciusában zárták le a Keleti pályaudvar Thököly út felőli részét. Átadása már 2 éve csúszik. Vajon mikor lesz kész?
Láthatatlan autók Magyarországon
3 napja – Sztori
Válság ide, kis piac oda, az új modellek előbb-utóbb nálunk is viszonylag szép számban fogynak és észrevehetőek az utakon. Vagy nem. Listán a láthatatlan autók.
Drift OB: nagypályások csatája következik 
3 napja – Sztori
A 2012. évi Hell Energy Országos Drift Bajnokság második felvonása következik május 27-én. A helyszín nem más, mint a máriapócsi RabócsiRing.
-
Buktatók a kínai autógyártásban
4 napja – Sztori -
Gyáriak, félgyáriak és a többiek - ilyen a WTCC
7 napja – Sztori -
Autógyártók a sportban – szponzorként
Múlt héten – Sztori -
E hét végén Shell Eco-marathon
2 hete – Sztori -
Williams-siker és robbanás Barcelonában
2 hete – Sztori -
Légzsákokról röviden
2 hete – Sztori -
Merre mennek az üzemanyagárak?
2 hete – Sztori
Kapcsolódó tartalom
- Első képen a Renault Alpine lehetséges utódja
- Renault Trafic Passenger 2.0 dCi 115 teszt
- Finom frissítésen esett át a Renault Espace
- Rohamosan nőhet a villanyautók iránti kereslet
- Williams-siker és robbanás Barcelonában
- Maldonado és a Williams-Renault nyerte a Spanyol Nagydíjat
- Párizsban debütál az új Renault Clio
- Újabb diszkontmárkát vesz szárnyai alá a Renault
- Itthon vezettük: Renault Kangoo Z.E.
- Biztonsági öv (nélkül) buszon, taxiban
Cikk ajánló
Lámpa-kavalkád a legújabb Renault Twingón
10 hónapja – Autósvilág hírei
Első generációjával nem csak az Év Autója, hatalmas is siker is volt a Renault Twingo, a 2007-ben érkezett széria azonban nem lett elég ütős.
Kockázatos dolog a túlpakolt autó
Tavaly – Tippek, tanácsadók
Sokszor az egyformának tűnő autók között is jelentős különbség tapasztalható a terheléssel kapcsolatban.
Renault 4L 3000
Tavaly – Sztori
Kövesse nyomon, amint egy szeretetreméltó Renault 4L gyilkos aszfaltzabálóvá alakul. A különleges operációt francia autó őrültek hajtják végre, egy Clio V6 közreműködésével.
-
Észrevétlenül megújult a kétajtós Renault Laguna
6 hónapja – Autósvilág hírei -
Újrahasznosított Renault Scénic Kínában
2 éve – Autósvilág hírei -
FIAT Grande Punto teszt
3 éve – Teszt
Használtautó.hu
|
Ár: 7.890.000 Ft Évjárat: 2011 / 6 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 8.099.000 Ft Évjárat: 2012 / 5 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |
|
Ár: 8.100.000 Ft Évjárat: 2012 Kivitel: sedan Üzemanyag: Dízel |










































