Imádnák a taxisok, csak nem lesz rá pénzük: ilyen az új Prius!

Nem csak vezettük, az árát is megtudtuk: Toyota Prius PHEV menetpróba

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem akar sem népautó, sem pedig taxi lenni az ötödik generációs Prius. Minden téren hatalmasat lépett, lényegében irányt is váltott az új modell. Hamburgban vezettük, de a magyarországi árakat hoztuk haza: íme minden, amit tudnod kell az újdonságról!

Eddig észérvek alapján vágytak emberek egy Priusra. Tetszik, mert keveset fogyaszt, tetszik, mert környezetbarátabb, tetszik, mert tágas és kényelmes, és így tovább. Ehhez hasonló mondatokat eddig is kiváltott a modell a potenciális vásárlókból, ám az új, ötödik generáció láttán a kijelentés lényegesen lerövidül.

Innentől a Prius nem "Tetszik, mert...", hanem egyszerűen "Tetszik."

Ezt a vonzalmat nem kell megindokolni, az új Toyota formanyelv egyszerűen vagány, látványos, érdekes. A LED főfényszórók és a hátsó lámpatestek formája is zseniális, de minden dizájnfogása ellenére letisztult, jól összeérett vonalak ezek. A megváltozott, elöl alacsonyabb, hátul kupés sziluettel kombinálva egyenesen sportos hatást kelt, az arányaiban megnövekedett tengelytáv pedig a látványnak is jót tesz. Nagyon fontos viszont, hogy nem veszített a praktikumából, illetve az ésszel szerethetőségéből sem a modell. Az új TNGA-C platform például nem csak a megváltozott méretekkel reformálta meg a kabint: az akkucsomag áthelyezésének köszönhetően 33 literrel nőtt meg a csomagtartó. Eddig ugyanis a raktér padlója alatt tárolta az áramot konnektoros hibrid Prius, innentől azonban a hátsó ülések alá költözik.
Hirdetés
Európába kizárólag a konnektoros hibrid változat érkezik, amelynek az alapja egy 2,0 literes, 151 lóerős és 188 newtonméteres csúcsértékekkel bíró erőforrás. Mivel azonban az új Prius főként elektromos üzemben közlekedik, így sokkal fontosabb a 163 lóerős, 208 Newtonméteres villanymotor, amely egy 13,6 kilowattórás akkuból nyeri az áramot. Ezzel hivatalosan 86 kilométeres a tisztán elektromos hatótáv-adat, de valós körülmények között is sikerült nagyjából 75 kilométert megtenni Hamburgban és környékén. A nagyobb akku miatt van lehetőség erősebb, három szinten állítható rekuperációra is, amely valódi villanyautós élményt nyújt. Az üzemanyag-fogyasztás ráadásul még tovább csökkenthető az új Predictive Efficient Drive rendszernek köszönhetően, amely megtanulja a vezető szokásos útvonalait és vezetési stílusát, és ezek alapján automatikusan optimalizálja a tisztán elektromos üzemmód használatát a fogyasztás minimalizálása érdekében. Töltés terén 3,3 kilowatt jár, így mindössze négy óra alatt töltődik fel 0-ról 100 százalékra az akkumulátor. Ezen felül azonban akár a napfény is hozzájárulhat a kilométerekhez: az opcionális napelemekkel naponta akár 8,7 kilométernyi elektromos hatótávolság is nyerhető. Ez a megoldás immár közvetlenül tölti a plug-in hibrid akkumulátort, anélkül, hogy másik akkumulátorra lenne szükség, mint a korábbi modelleknél. A tető kisebb, mint korábban, de az új napelemeknek köszönhetően az általános hatásfok több mint 15 százalékkal javult.
Hirdetés
Ezek azonban csak a száraz adatok, sokkal fontosabb, hogy milyen érzés a 223 lóerős rendszerteljesítmény és 6,7 másodperces gyorsulási adat a valóságban. Az első meglepetés számomra az autó korábbiaknál jóval feszesebb futóműve volt. Még mindig inkább kényelmes a Prius, de érződik rajta, hogy stabilnak és kiszámíthatónak kell maradnia a nagyobb odalépéseknél is. Mindezt remekül hozza az elöl MacPherson, hátul kettős keresztlengőkaros futómű, élmény letiporni az új Priust. Persze, a jellegzetes CVT-hang nyomokban még mindig megtalálható a komolyabb padlózásokkor, de a rengeteg hangszigetelés miatt már alig zavaró. Ettől természetesen a modelltől megszokott kényelem sem veszett el, sőt! Az első ülések környékén mindent kiváló anyagok borítanak, az összes kezelőszerv kézre áll, illetve a könyöklők is jó helyre kerültek: látszik, hogy valódi emberekre szabták az utasteret. A középkonzolon a különálló klímavezérlő és a Toyota legújabb rendszerét futtató, 12,3 colos érintőképernyő kerül a figyelem középpontjába, a két fotel között pedig a megszokott Toyota váltó köré csoportosulnak a különböző kezelőgombok.
Hirdetés
A belső méretekkel sincs probléma, még hátul is kényelmes a fej- és lábtér. Sajnos a színvonal már nem ennyire egységes a második sorban. Ülésfűtés például jutott, ám az ajtókárpitok látványa és tapintása is egyértelműen rosszabb, mint elöl. Ez azonban csak apróság, ha azt nézzük, hogy kiemelkedő vezetési élménnyel, lehengerlő stílussal, a korai villanyautók hatótávolságával, és hibrid üzemben is csekély fogyasztással szolgál. Vagy valamilyen dimenziók közötti kaput nyitott tehát az új Prius, vagy csak simán a téridő-kontinuumot görbítve eltérítette az időegyenest: annyira király, hogy ez egyszerűen nem lehet igaz az eddig megszokott valóságunkban. A megreformált sziluettel és a vagány, új Toyota vonásokkal egyenesen kívánhatóvá, vágyhatóvá vált a modell.

Ez azonban az árán is meglátszik: az ötödik generációs Prius 18,5 millióról indul az alap, Comfort szinten.

Az alapáras felszereltségek listája azonban igen magas, egyebek mellett kétzónás automata klíma, Bi-LED fényszórók, 17 colos könnyűfém felnik, távolságtartós és sávtartós tempomat, illetve a T-Mate elnevezésű aktív biztonsági rendszer 3. generációja szerepelnek rajta. A következő lépcső a Prestige 19,45 millióért, amely többek között motoros csomagtérajtót, adaptív főfényszórókat, előre és hátra is menőbb LED fényeket, illetve középső kameratükröt kínál a Comfort csomagon felül. Választható felszereltség ebben az esetben a panoráma üvegtető 250 ezer forintért. A csúcsfelszereltség az új Prius nevezéktanában az Executive szint 21,9 millióért, itt az átlátszó tetőt már a napelemes váltja le. Ilyen árak mellett az elődökkel ellentétben tehát aligha lesz népszerű taxi, vagy mondjuk tömegmodell. Az új Prius láthatóan egy másik irányt céloz: az érzelmekre hat és különleges, exkluzív autóként folytatja a pályafutását. Ehhez mérten idén mindösszesen 50 darab érkezik hazánkba, amelyből 30 már elkelt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.06.20. at 08:31
    Permalink

    Taxi? Ilyen méretű csomagtartóval? Nézz után, hogy mi lehet egyáltalán taxi! Nincs rá pénzük? Akkor a Tesla Model S biztos jóval olcsóbb taxiként. Ülj le egyes!

  • 2023.06.30. at 19:48
    Permalink

    Majd 20 millió egy hosszabb távon alkalmatlan autóért? Kicsit durva, városinak iszonyat drága, kirándulni családdal meg kicsi, és sokat fogyaszt majd, mert hamar lemerül, és utána holtteherként
    cipelhető a gyenge motorral a rengeteg plusz súly. Kicsi csomagtérrel, nyaralni se lehet..talán taxisoknak jó lenne, de 20 millió? feléért jobbat kapnak..

Vélemény, hozzászólás?