Még csak koncepció, de idén már gyártják az Infiniti Q60-at
Teljes alakos képeken az Infiniti Q60
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az Infiniti már egy héttel a detroiti bemutató előtt közzétette az első képeket a Q60 koncepcióról. Még idén megkezdik a gyártását.
Kicsit sem németes, de épp ez az erénye. A harsányság és a méltóságteljesség közti vékony határon egyensúlyoz a forma
A hivatalos bemutatóját csak január 13-án tartják a NAIAS-on, azaz a Detroiti Autószalonon, de már most közzétették a Q60 első fotóját. Beetető képekkel már bombázták a japánok a netet, de mostantól a kupékoncepció külseje és belseje is közkincs. Az először megmutatott háromnegyedes képpel csak az oldalát és az orrát leplezték le, a fara még talány volt, de időközben a teljes fotósorozatot publikálták. Az Infiniti prémium sportkupénak pozicionálja újdonságát, aminek több részlete ismerős a tavaly Párizsban kiállított Q80 Inspiration koncepcióról.[BANNER type="1"]
Erőt sugároz és elegáns is - üvegtetős, dupla kipufogós, széles farú
Hasonlít a Q60 a Q50 Eau Rouge-ra is; alacsony tetővonala, első kerékíve idézi a szedánt. A felnik szép 21 colosak, természeten könnyűfémből, a turbinamintát fekete, matt és krómhatású felületek hangsúlyozzák. A belteréről még nem tettek közzé fotót, de a gyár ígérete szerint a Q80 Inspirationben látotthoz hasonlóan kézzel varrott bőrhuzatos és karbon díszbetétes lesz. Több infó és kép jövő héten jön, a végleges változat meg év végén kerül gyártásba, feltehetőleg jövőre a szalonokba.
Minőségi és egyedi. A beltérben sem a német prémiumautók hasonmását látjuk, de épp ez a jó benne. Elsődleges piacán, Amerikában imádni fogják
















De kéne ám…………
Szép egyedi dizájn. Valószínűleg a Skyline alapjain nyugszik. Gyönyörű kupé! És biztos hogy jó is leszz! Kéne. Nagyon…
Nekem valahogy egyáltalán nem méltóságteljes. Az orra egy jóllakott sunyi disznó, a fara meg egy bamba rája tekintete.