Nem sikerült eldugni a Volvo kompakt terepesét, íme az XC40

Álca nélkül a Volvo XC40

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már tesztelés alatt áll a Volvo kompakt szabadidő-autójának prototípusa, a Párizsi Autószalonon bemutatkozó XC40-est Norvégiában kapták lencsevégre.

Négy héttel ezelőtt még fekete-fehér nonfiguratív álcamintával borítva, az Egyesült Államokból érkeztek kémfotók a Volvo V40-esre épülő kompakt szabadidő-autóról, a Párizsi Autószalonon bemutatkozó XC40-ről, viszont telik-múlik az idő, az autó közelít végleges formájához, meg persze kis előzetes hírverés sem árt, úgyhogy most megérkezett az első álca nélküli, mindent megmutató kémfotó az autóról.[BANNER type="1"] Annyi bonyolítás van, hogy a képet nagy távolságból lőtték, viszont mivel évek óta ismerjük a Volvo XC modelleinek jellegzetességeit, a 40-esen sem látunk semmi megdöbbentőt. Az alapját adó kompakt modellhez képest ködlámpákkal újították meg az XC40 lökhárítóját, nem hiányoznak a karosszériát védő műanyag, és az azt díszítő alumínium elemek sem. Az emelt hasmagasságú típus motorválasztéka megegyezik majd a V40-esével, és feltehetően alapkivitelben első-, opcionálisan pedig négykerék-hajtással szállítják a BMW X3, Mercedes GLK, Audi Q3 ellenfelének szánt típust.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Nem sikerült eldugni a Volvo kompakt terepesét, íme az XC40

  • 2017.10.30. at 21:58
    Permalink

    Külsőre nagyon hasonlít a sima Ford Focus-ra. Hiába erőlködik a Volvo az újabb típusaival, be fog bukni és a Saab sorsára jut, ha nem engedi piacra haladéktalanul az elektromos és plug-in hibrid hajtású autóit.

    Már nagyon régen beharangozták, hogy van/lesz és most húzzák az időt a végtelenségig. (Csak mert utána már a kutyának sem fognak kelleni a sima robbanómotoros változatok.)

    Kellene, hogy végre valami történjen, mielőtt az összes többi gyártó megelőzi őket.

Vélemény, hozzászólás?