Rosszfiús BMW kezdőknek – BMW 2 Gran Coupé
A BMW kínálatának belépő kupétetőse. Piacon a BMW 2 Gran Coupé!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Beindult a BMW 2 Gran Coupé piaci forgalmazása, de vajon mit kap, aki a négyajtós kupé BMW-zést az alapoknál kezdi? Egy vagány, minden tekintetben modern és elég sportos négyajtóst.
Megkezdődött a 2-es Gran Coupé piaci bevezetése, kiváló belépő lehet a kezdő BMW-zőknek
A BMW 2-es Gran Coupéjának forgalmazása márciusban kezdődött, már a hazai kereskedésekben is elérhető.
Az első vezetési tapasztalatokról azonban az első hazai tesztautóig nekünk még várnunk kell. A 2-es GC számos érdekességet tartogat a vezetési élményen túl is, melyekre, ha lehet, ebben az esetben még nagyobb is az érdeklődés, mint arra, hogyan megy. [BANNER type="1"]Teljesen ledes automata fényszórókat kaphat, optikailag nagyon szélesre húzták, pedig nem túl nagy autó
Hosszúra nyújtották, több mint 4,5 méteres, 1,4 méter magas, csomagtartója nem nyílik egybe a hátsó ablakkal
A 2 GC sokkal inkább szól azoknak, akik a márka imidzsére, formavilágára, technológiájára vágynak és a legkevésbé érdekli őket, hol hajt az autó.
Vezetési élményből ők sem kapnak keveset, ha csak a 2 GC alapját adó 1-esből indulunk ki, a kompaktok között még mindig elég jó élmény, de össze sem hasonlítható a klasszikus BMW-s értékekkel. A keresztmotoros, alapból első, az M235i-hez alapból járó és a 220d-hez felárasan kérhető xDrive-vel összkerékhajtást is adó új modell egy kicsit másról szól. A dizájnról, a megjelenésről és a márka által táplált presztízsértékről, amiből már csak a fotók alapján sem kapott keveset a 2 Gran Coupé.Utastere az új 1-est idézi, kérhető extrái a 3-aséval egyezőek
Írásérzékelős iDrive kezelőszerv, alapáras online kapcsolat és digitális műszeregység is szerepelhet
Nagyobb helyet kínál, mint az 1-es, Alcantara huzatú sportülések tölthetik meg
Az M235i csúcsmodell mindenképp automata váltót és összkerékhajtást is kap
Az M235i xDrive hűtőrácsa is más, valamint az M Performance szürke kiegészítőivel díszített
High-tech kütyük terén a legtöbb extra elérhető hozzá, mely a nagyobb 3-ashoz is.
Head-up display, digitális műszeregység és 10 colos érintőképernyős multimédiás fejegység is. A modern és hamisítatlan BMW-s formavilágú utastér négy fő számára kellő helykínálatot biztosít, Harman/Kardon hifin hallgathatják a zenét, és elöl fűthető, valamint elektromos mozgatású ülésekben utazhatnak. A 2-es Gran Coupé motorkínálata a 118i modellel kezdődik, a 156 lóerős 1,5-ös háromhengeres mellett az európai piacon csak az M235i xDrive csúcsmodell szerepel benzinesként. A 306 lóerős turbómotor 450 Nm nyomatékú, a legerősebb valaha sorozatban gyártott négyhengeres BMW benzinmotor. Mellettük a 1,5 literes 116d és a 2,0 literes 220d modell szerepel még az induló kínálatban 116 és 190 lóerős dízelként. A kis benzineshez duplakuplungos, a csúcsmodellhez és a dízelhez pedig hagyományos automata váltó kérhető, illetve az M235i-hez mindenképp jár, akárcsak az xDrive.2,0 literes 306 lóerős motorjához Torsen sperr differenciálművet csatolnak
1,5-ös benzines és dízel, valamint 2,0 literes dízelmotor kerülhet bele az M235i benzinese mellett
A csúcsmodellnél ezt egy pici ültetéssel és mechanikus Torsen sperr differenciálművel tették teljessé.
Hogy kinek szól a 2-es GC? Azoknak, akik egy BMW külsejű, nem túl nagy, akár városban is kényelmesen használható autóra vágynak. Elsősorban persze fiatalok, befutott középkorúak a célközönség, meg persze azok, akik vagy félnek a hátsókerékhajtástól - létező szegmens, vagy pedig egyszerűen nem érdekli őket, hol hajt az autójuk. Nekik egy tökéletes BMW-s stílusú, divatos és vagány autóval szolgál a BMW, és egy ilyen 2-es Gran Coupé könnyedén hozhatja meg az érdeklődést a márka nagyobb modelljei felé azoknak is, akik ódzkodtak az igazi BMW-ktől. Az új modell listaára Magyarországon 8 980 001 forintnál kezdődik, az M235i xDrive csúcsmodell pedig 17,2 milliós áron startol.Összkerékhajtást a csúcsmodell kap, de kérhető a 220d modellhez is























Formára szép lett, legalábbis nekem tetszik. Kár, hogy a csomagtérajtó nem olyan, mint a 4-esnél, jobb lenne, ha a szélvédővel együtt nyílna. A másik probléma a benzines kínálat, aki nem szeretne 235i motort, annak marad a 3 hengeres. Jó lenne a kettő közé egy 4 hengeres benzines 150-200 LE-vel. De a BMW-nél biztosan jól felmérték a piacot.