Már az előd is formabontó vonalakkal büszkélkedett, de sikerült felülmúlni az első generáció különcségét is
Hawaii térsége a legtöbb ember fejében a nyugalom és a béke szimbólumaként él, a legnagyobb sziget nyugati része pedig valóságos üdülőparadicsom. De mi köze a közkedvelt nyaralási célpontnak a Hyundai újdonságához? Nos, az említett terület a Kona nevet viseli, csakúgy, mint a márka crossovere, amely immár második generációjához érkezett. A SangYup Lee vezette tervezőcsapat kitartott az első nemzedékre is jellemző merészség mellett, és az elődhöz hasonlóan most is sikerült valami újat, különlegeset alkotni.
[BANNER type="1"]
LED-csíkok elöl és hátul. Ezeknek köszönhetően egyedi marad még az éjszakában is
A rengeteg geometriai formával megbolondított Kona csak első ránézésre tűnik merő káosznak, közelebbről szemlélve nagyon is tudatos minden vonal. Elölről és hátulról egyaránt az egész lökhárítón végigfutó LED-csíkokon akad meg a szem, oldalról viszont az átlósan kettéosztott ajtópanelek csempésznek némi izgalmat a formatervbe. Az oldalsó ablakok alatt lévő krómozott dísz is csak elegánsabbá teszi, nem fordul át giccsbe, tényleg olyan, mintha patikamérlegen mértek volna mindent a formatervezők. Ugyanakkor a fényszórók és a hátsó lámpa is túlságosan sérülékeny helyre került, de néha áldozni kell a dizájn oltárán.
Jutott azért rá rendes fényszóró és lámpa is
Az első generációhoz képest jóval nagyobb crossover lett a Kona. 4,36 méteres hosszával csaknem két centiméterrel előzi elődjét, de 1,83 méteres szélességével, és 1,58 méteres magasságával is a korábbi nemzedék fölé nőtt, de városi környezetben még így is könnyű vele a közlekedés, nem akar kimászni a saját sávjából, és a parkolás sem jelent gondot. Még a kamerák nélkül is érezni meddig lehet vele menni, ez pedig nagyrészt a remekül kialakított hátsó ablakoknak köszönhető, amelyek alig takarnak, annak ellenére, hogy a C-oszlop vastagra sikerült.
[BANNER type="2"]
Nagyobb lett elődjénél, de ezt szépen elrejtették a szögletes vonalakkal
Az utastér jelentősen átalakult az elődhöz képest. A második generációban felszámolták az analóg óracsoportot, helyét egy 12,3 colos digitális műszeregység vette át. Szorosan mellette, kissé a sofőr felé döntve egy azonos méretű multimédiás érintésérzékeny képernyő nyújtózkodik. Szerencsére ezen nem kell sokat művészkedni, ugyanis rengeteg funkció kapott saját gombot a műszerfalon. A klíma vezérlése valóságos felüdülés a mai trendek között, hiszen a fontos beállítások – mint a szélvédő fűtés, az ülésfűtés, vagy éppen a kormányfűtés – külön kapcsolót kaptak. Persze a multimédia is rendben van, a menü szélvészgyors, logikus felépítésű, még a prémium szegmens szoftvereivel összevetve sem lassú.
A két 12,3 colos kijelző egymás mellé került, ezzel egy kicsit felhasználóbarátabbá téve a kezelőfelületeket
Rengeteg gomb a műszerfalon, nagyban megkönnyítik az életet
Az anyaghasználatba azért bele lehet kötni: még az ajtók kartámaszára is kopogós műanyag került
Cserébe jár elektromosan állítható napfénytető
Az ülésekre szintén nem lehet panasz. Megfelelő a tartásuk, a combtámaszok nem túl vaskosak, kényelmes a beszállás, és a tempósabb kanyarokban is a helyén marad a sofőr. A méretnövekedés hátul érezhető igazán, hiszen rengeteg hely áll rendelkezésre a második sorban, nem csak gyerekek számára lehet ideális, hanem akár felnőtteknek is. A csomagtér is jóval nagyobb lett az első generációhoz képest, hiszen az akkori 332 liter helyett alapból 466 áll rendelkezésre, az ülések ledöntésével pedig mindez 1300 literig bővíthető.
[BANNER type="3"]
Elöl és hátul is elfogadható a helykínálat
A csomagtér 446 liter, a 40-20-40 arányban dönthető ülésekkel viszont 1300 literig is bővíthető
A crossover a márka saját fejlesztésű K3 nevet viselő platformjára épül. A felépítmény többféle hajtáslánc befogadására is alkalmas, így a Kona rendelhető kizárólag belsőégésű, vagy villannyal megtámogatott hibrid benzinmotoros változatban is. A tesztpéldányban viszont egy 156 lóerős, 255 newtonméteres nyomatékra képes villanymotor felel a karosszéria mozgatásáért, az energiát pedig egy 48,4 kilowattórás akkumulátor tárolja, amely a WLTP ciklus szerint 377 kilométernyi hatótávot képes elraktározni. A 150 kilométeres városi használat során 40 százalékot merült az akkumulátor, így a valóság is valahol a gyári érték körül mozoghat. A felhasznált energiát 22 kilowattos nyilvános oszlopról szűk öt óra alatt sikerült visszatáplálni, a rendszer 20,7 kWh/ 100 km-es fogyasztást írt, a valós érték valamivel efölött volt, egészen pontosan 22,07.
Jó helyre került a töltőnyílás, és szerencsére a kábelek sem foglalják a helyet a csomagtérben, hiszen az elválasztó alá rejthetőek
A belsőégésű motor helyén egy 27 literes frunk
Vezetés közben felemás érzések kavarognak bennem. Az elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futómű remekül teszi a dolgát, a nagyobb úthibákon sem kellemetlen átmenni, magasabb tempónál is remek úttartással bír. A kizárólag az első kerekekre érkező nyomatékkal rendesen küzd a kipörgésgátló, de végső soron megoldja. Néhány vezetősegéd talán kicsit túlbiztosított, ugyanakkor inkább ilyenek legyenek, mint túl engedékenyek. Gondolok itt az érzékeny vészfék-asszisztensre vagy a táblafelismerőre. Az Európai Uniós előírásoknak megfelelően már a Kona is csipog a sebességtúllépések miatt, akár 1 km/órás „gyorshajtás” után is, de ez ma már nem újdonság. Útitársként az éberségfigyelő is jár, ez meglepően jól teszi a dolgát, pár másodpercnyi bambulás után már villog is a piros szem a műszerfalon, ha pedig többször kap a rendszer fantáziáláson, akkor a sárga kávé ikon is felvillan.
Könnyű közlekedni vele, mindenben fogja a sofőr kezét, néha túlságosan is...
A Kona a kompakt szabadidő-járművek piacán mind megjelenésében, mind tudásában a vetélytársai fejére nőtt, de mégis mennyit kérnek ezért? A belépő szintű Premium felszereltséggel jelenleg 14 499 000 forintról indul a 48,4 kilowattórás akkumulátorral ellátott Kona, míg a nagyobb hatótávot kínáló 65,4 kilowattórás tárolóval már 16 199 000 forintról kezdődhet a kalkuláció. A kínálat tetejét az Executive csomag jelenti, ez kizárólag a nagyobb akkuval érhető el, és ezért már közel 20 millió forintot kell a kereskedésben hagyni.
Szerinted megér 14 milliót a Hyundai Kona Electric? Várjuk a véleményeiteket kommentben?
Értékelés
Pozitív
Bátor formák, nagyszerűen kialakított utastér
Negatív
A váltókar kialakítása
Árak
Tesztautó ára
0 Ft (2023.11.14.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
114 kW (155 LE)
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,8 s
Méretek
Karosszéria-kivitel:
Crossover
Motor és váltó
Sebességváltó:
irányváltó
Teljesítmény:
114 kW (155 LE)
Menetteljesítmény
Gyorsulás 100 km/h-ra:
8,8 s
„Terhelhetőség: 300 kg” ?
Akkor csak 3 személyes?
(80 kg/személlyel számolva)
„Saját tömeg:1690 kg
Össztömeg:2110 kg”
Milyen matematikai művelettel jött ki neked a 300 kg?
A cikkben volt, azóta elegánsan törölték.
(Amúgy egy 5 személyes autónak 420 is karcsú.)
Egy csomó sárnehéz villanyautónak kisebb a terhelhetősége, mint egy kis benzinesnek. Persze a híveket ez nem zavarja.
Valaha, ha jól tudom, az autóipari szabvány szerint 80 kg volt egy átlag személy terhelhetőségnél számított tömege+10 kg csomag tömeg személyenként, ezért sütöttem el poénként a hozzászólást.
A 15 éves fiam 90 kg és 190 cm, (nincs elhízva!) és nem ő a legmagasabb az osztályban, a tanárokra „lenéznek”.
Akkor a tehenet ne ebben szállítsd!