Vajon a végsebessége, vagy a hatótávja több? Autobahnon az 500e!

Akkut nem kímélő, téli végsebesség-teszten az elektromos Fiat 500

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem száguldásra tervezték a Fiat elektromos városi cirkálóját, ám az internet népe ennek a modellnek sem kegyelmezett meg. Téli körülmények között, fűtéssel zavarták ki az autópályára, hogy kiderüljenek a határai.

Bár a WLTP hatótáv-érték a nagyobb akkumulátoros 500e esetében is mindösszesen 320 kilométer, nyári körülmények között is inkább 260 kilométer volt reális a valóságban annak idején, a típusról szóló tesztünk során.

A videóban látható autó ráadásul a kisebb akkucsomagos, amelynek a hivatalos hatótáv-adata csak 190 kilométer.

Mindezt a téli hidegben, némi padlógázas autópályázást is beiktatva tették próbára a YouOnlyNeedACar Youtube csatornáján, nem nehéz belátni, hogy lejtett a pálya a villany-Luigi ellen. A reggeli fagy nyomait magán hordozó Fiat már indításkor is csak 131 kilométert jósolt, ám a fűtéssel és az autópályázással mindösszesen 24 kilométer alatt sikerült 97 kilométerre csökkenteni a jósolt hatótávot. Mindez egyáltalán nem bukás a kis 500e-nek, tekintve, hogy egy ennyire kicsi akkuval, ilyen mostoha körülmények között, helyenkét a 135 km/órás végsebességét elérve is többet tud elmenni egy töltéssel, mint amire az átlagos városi felhasználónak szüksége lehet egy átlagos nap alatt.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?