Így fognak kinézni a Renault új haszongépjárművei!
A retrofuturizmus már a kishaszon kategóriába is begyűrűzött
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egyszerre három haszongépjárművet leplezett le a Renault, amelyek neve egytől egyig ismerős lehet. Az újdonságok már jövőre a kereskedésekbe kerülnek, íme a részletek!
Nem teljesen a Renault saját fejlesztései a fenti képen szereplő haszongépjárművek, hiszen ezeket egy Flexis nevű vállalat jegyzi, amelyet a francia konszern, a Volvo Csoport és a CMA CGM Csoport hozott létre. Mindhárom modell az SDV platformra épül, illetve az elektromos hajtáslánc is közös.
A Renault közleményében egyelőre nem sok konkrétum hangzott el, de az érkező modellek nevét legalább elárulták. Az egyik a Trafic, amelynek a negyedik generációja érkezik, ennek magassága 1,90 méter alatt lesz, hogy a mélygarázsokba is beférjen.
A Goelette név már kevésbé csenghet ismerősen, nem véletlenül, hiszen a Renault még 1956 és 1966 között dobott piacra ilyen néven haszongépjárműveket.
A harmadik jármű az Estafette névre hallgat. Ahogyan a Goelette, úgy már ez is szerepelt a Renault kínálatában, csak épp 1959 és 1980 között. Ennél a modellnél volt a "legbőbeszédűbb" a közlemény, hiszen elárulták, az újdonság 5,27 méter hosszú, 1,92 méter széles, a magassága pedig 2,60 méter. A három haszongépjármű forgalmazása 2026-ban kezdődik.