Egyre több jelöletlen autóval figyeli, kamerázza az autókat a rendőrség, egyre többen kaphatnak bírságot, ugyanis a felvételek alapján bőséggel vannak még szabálytalankodók.
A január utolsó napján Budapestről startolt fapados Dakar mezőnyét már ezer kilométer sem választja el célul kitűzött Freetowntól, azaz Sierra Leone fővárosától, ám az igazi izgalmak most kezdődnek.
A Használtautó.hu monstre felmérése szerint minden ötödik vásárló találkozott már rossz tapasztalattal autóvásárlás során. Mutatjuk, miként lehet minimalizálni a rizikót.
Bő 20 évvel ezelőtt óriásit gurított a Toyota Yaris, rögtön Év Autója lett, később az első hibrid kisautóként is debütált, most pedig minden eddiginél takarékosabb, biztonságosabb és sokkalta jobb vezetési élményt adó.
Már hétéves példányok is akadnak a Skoda Octavia harmadik generációjából, ezek számos példánya már nem első tulajánál szolgál, így aztán fontos is beszélni arról, hogy milyen olaj kell alapmotorjukhoz.
Az XC60 dízel csúcsverziója már mindenképp mild hybrid. Ez persze ne tévesszen meg senkit sem, ez a hibrid nem arról szól, amit a hibridektől megszoktunk.
Továbbra is növekedésben van a hazai autópiac, januárban több mint tízezer új autó kapott rendszámot, a mennyiség több mint nyolcadát a Toyota adta el, piacvezető lett.