Bajban a brit autóipar, de a java csak most jöhet

A Brexit további súlyos csapást mérhet a brit autógyártásra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az évek óta lebegtetett Brexit már eddig is komoly károkat okozott a szigetország autógyártásának, de a java csak a kilépés után jöhet.

Évek óta tartó visszaesés az Egyesül Királyságban
Az Európai Parlament jóváhagyta Nagy-Britannia uniós tagságának megszüntetését, így már nincs jogi akadálya annak, hogy január utolsó napján a szigetország távozzon az Európai Unióból. A kilépés pontos következményiről és hatásairól még a gazdasági szakértők sincsenek egy véleményen, ami például nagyban függ attól, hogy a vámunió elhagyása megvalósul-e, minden esetre az autóipar teljesítménye beszédes. A 2019-es eredmények nem túl biztatóak, az Egyesül Királyságban készült járművek és erőforrások száma drámaian csökkent, 14,2% a visszaesés tavalyelőtthöz képest. Némileg árnyalja az eredményt, hogy a globális piacon is visszaesés tapasztalható, míg a tavaly értékesített autók darabszáma csupán 4,4%-ot csökkent (ez 4,1 millióval kevesebb eladott autót jelent), addig a brit autóipar ennél közel 10%-kal nagyobb veszteséget könyvelhet el. A szigetország autóiparának hanyatlása lassan megszokottá válik, ugyanis 2019 a harmadik év, amikor csökkenés tapasztalható. Majdnem a válság szintjén az brit autógyártás
Tavaly 1,3 millió négykerekű gördült le angol szalagokról, de az évek óta tartó hanyatlás majdnem a 2008-ban kirobbant gazdasági válság szintjére repítette vissza az autóiparukat, 2010 óta a tavalyi volt a legkisebb volumennel kecsegtető év. Érdekesség, hogy a csökkenés ellenére a hibrid és elektromos járművek gyártása jócskán megugrott, 34,7%-kal készült több a környezetet kevésbé terhelő járművekből 2018-hoz képest, így a teljes termelés 15%-át alkotják ezek a járművek. A Toyota a közelgő Brexit ellenére is növelni a tudta a volument
A globális elsőséget birtokló Toyota a nehézségek ellenére növelni tudta az angol üzem termelését, a burnastoni gyár kapuján közel 15%-kal több Toyota gurult ki, ami az új Corolla jó fogadtatásának köszönhető. Nincs ilyen jó helyzetben a helyi Opel modelleket gyártó Vauxhall, náluk 20% a visszaesés, a Nyitrán is termelő Jaguar Land Rover 14%-kal termelt kevesebbet a szigetországban, a swindoni üzemet bezárni készülő Honda pedig harmadával kevesebb négykerekűt gyártott.
Hirdetés
Csökkenő beruházások
Nem csak a legyártott produktummal vannak gondok, hanem a befektetések sem hozzák a várt szintet az Egyesült Királyságban. A tavalyi évben 1,1 milliárd font volt az összes beruházás értéke, ami majdnem teljes egészében a Jaguar Land Rover számlájára írható, akik 1 milliárd fontot költöttek az elektromos autók gyártásának fejlesztésére. Az elmúlt hét esztendőben átlagosan 2,75 milliárd font fektettek be a szigetországban az autóipari cégek, jól látszik, hogy ez a szám tavaly közel a harmadára esett. Az angol autógyártókat és kereskedőket tömörítő szervezet vezetője szerint a befektetések elmaradásának másik oka, hogy magas áron kínálják az elektromos autókat, a kisebb darabszám miatt lassabban térül meg a gyártók befektetése. A bit autóipar jövője nagyban múlik azon, hogy milyen megállapodás születik az Európai Unióval, a szigetország tagja marad-e a vámuniónak és a továbbra is szabadon áramolhat-e a munkaerő. Ha kedvező megállapodás születik, akkor újra fényesen ragyoghat a brit autóipar csillaga, ellenkező esetben viszont nem csak az autóipar, hanem a brit gazdaság is komoly károkat szenvedhet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?