Ebben az országban már külön jogosítvány kell a sportkocsikra

A túl erős sportkocsik egyre több problémát okoznak, ezért megszabják, ki vezetheti azokat

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nem csak itthon okoznak egyre nagyobb gondot a nagy teljesítményű járművek, hanem a világ többi pontján is. Egy tavaly történt baleset miatt van ahol már úgy döntöttek, hogy külön jogosítványhoz kötik a sportautókat.

2024 decemberétől már különleges jogosítvánnyal kell rendelkeznie annak, aki különleges sportautókat szeretne vezetni Ausztráliában. Ekkor lép ugyanis hatályba az úgynevezett "ultra nagy teljesítményű" autókra vonatkozó vezetői engedély.
Hirdetés
Az ausztrálok az okmányt csak "U jogosítványnak" nevezik, utalva az ultra szócskára. De pontosan melyik autók tartoznak ide? A szabályozás szerint minden olyan négy és fél tonnánál könnyebb autó, melynek a tömeg/teljesítmény indexe ezer kilogrammonként meghaladja a 370 lóerőt (276 kilowattot). Így a legtöbb kisszériás gyártó (például a Koenigsegg, a Lamborghini vagy a Bugatti) ebbe a kategóriába kerül, de egy sportosabb BMW-vel, vagy erősebb Mercedes modellel továbbra is a jelenlegi szabályok szerint lehet közlekedni az országban. A szigorúbb szabályozásról szóló tervezetet tavaly nyáron kezdték kidolgozni a döntéshozók, miután egy 15 éves kislányt halálra gázolt egy Lamborghini Huracán. A különleges jogosítványt online tanfolyamon szerezheti meg minden hiperautó tulajdonos, egyúttal az "U" típusú vezetői engedély megszerzésével azt is vállalják a sofőrök, hogy csak és kizárólag az autók biztonsági funkcióit bekapcsolva közlekednek az utakon, ellenkező esetben 5000 dolláros bírsággal, vagyis nagyjából 1,2 millió forintos büntetéssel kell számolniuk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?