Gondban a Jaguar, több modell fejlesztését is elnapolják

Az angolok eladásai döcögnek, ezért inkább behúzzák a kéziféket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Komoly keresletcsökkenés mutatkozott a JLR háza táján, a közepes méretű MLA platformra épülő modellek fejlesztését egyelőre felfüggeszti a gyártó.

A tavalyi nehéz év jócskán megtépázta a Jaguar-Land Rover csoport eladásait. A cég 2020-as globális értékesítése negyedével zuhant, a csoport visszaesésének 37%-át a Jaguar könyvelhette el. Ennek eredményeképpen a költséges fejlesztések egy részének - ha átmenetileg is - de búcsút int a JLR.
Hirdetés
Az áldozatok között szerepel az XJ, aminek több évtizedes pályafutása 2019-ben ért véget. A testes luxusszedán az ígéretek szerint tisztán elektromos modellként tért volna vissza, ami bizonyosan csúszik, ha egyáltalán megvalósul. A gyártó nem hullajt könnycseppeket a modell miatt, szerintük amúgy sem passzolt volna a Jaguar jövőbeli elképzeléseihez a méretes négyajtós. Akármilyen is legyen a jövő kínálata, a mostani állás szerint egy SUV modell sokkal piacképesebb egy luxuslimuzinnál. Szintén az MLA platformon érkezett volna a Land Rover elektromos crossovere, amit találgatások szerint Road Roverre kereszteltek volna. A modell inkább luxus- és teljesítményorientált négykerekű lett volna, az offroad képességek itt kevésbé nyomtak volna a latba. A Jaguar SUV részlegét is érték károk, egyelőre nem érkezik a tervezett J-Pace. Az elektromos modellt leginkább a Tesla Model X konkurensének szánták, közel 500 kilométeres hatótávval.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?