Kompakt modell jöhet a Citroën C4 Cactus helyett

Az idén 100 éves Citroën kínálatából eltűnik a C4 Cactus

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A különc Citroën C4 Cactusból nem készül második generáció, a helyét más jellegű modellel töltik ki.

A C4 Cactus 2014-ben jelent meg olyan érdekes részletekkel, mint az ajtókra tett műanyag Airbump betétek vagy a leengedhetetlen hátsó ablak, illetve a design is felkeltette a figyelmet, ami akkor még különlegesnek számított a franciák kínálatában, azóta viszont szinte az összes Citroën ezekből a designelemekből építkezik. Amit a tervezők előnynek hittek, az a modell hátrányára válhatott, hiszen a 2018-as ráncfelvarrás keretében a külsőt egyszerűbbé tették, többek között az említett Airbump betétek is szinte teljesen eltűntek.
Hirdetés
A PSA termékfejlesztési vezetője szerint az utód sem lesz egy megszokott modell, ami persze a Citroëntől nem is várható, de nem folytatják a C4 Cactus által kijelölt utat, ami azt is jelentheti, hogy az utód visszatér a hagyományos kompakt felépítéshez. Európában tavaly fejeződött be a Citroën C4 második generációjának gyártása, így azóta hagyományos alsóközépkategóriás modell híján van francia márka. A C4 Cactus utódlására 2021 környékén lehet számítani, így ha valóban visszatérnek a kompaktok mezőnyébe, akkor a Cactus utódja olyan konkurensekkel találhatja magát szembe, mint a nyolcas Golf vagy a szintén hamarosan érkező SEAT Leon. Ugyanakkor elképzelhető, hogy a Citroën előtt hamarosan új piac nyílik meg, mivel a hírek szerint a Peugeot a következő évtizedben visszatérne az Egyesült Államokba, így lehetséges, hogy a konszerntárs Citroën is újra szerencsét próbálna az újvilág piacán.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?