Nagyobb hatótávot kínál a belépő szinten a Lexus crossovere

Az RZ 450e kistestvére csupán az első kerekeken hajt, de messzebb jut egy töltéssel

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Lexus RZ 300e olcsóbb árcédulával érkezik mint nagytestvérei, ellenben mindössze egy villanymotor jut bele, és az összkerékhajtásról is le kell mondani, de a hatótáv valamivel nagyobb.

Az RZ 450e már nem újdonság, itthon is kipróbáltuk, de az összekerekes modell olcsóbb változata csak most mutatkozott be Japánban. A 300e az első kerekeken hajt, és mindössze egy villanymotor dolgozik benne, ellenben még ez is képes 201 lóerős teljesítményre, és 266 newtonméteres maximális nyomatékra. Az RZ 300e közel 100 kilogrammal könnyebb mint a 450e, ezért a Lexus mérnökei új hátsó futóművet fejlesztettek, emellett áthangolták a rugókat, a lengéscsillapítókat és a kanyarstabilizátorokat.
Hirdetés
Ami talán ennél is fontosabb, hogy a hatótáv nagyobb a japán szabvány szerint, mint a 450e esetében, hiszen 18 colos felnikkel 599 kilométert, míg a 20-asokkal 530 kilométert képes megtenni két töltés között a 300e. A Lexus a hatótáv megnövelése mellett a töltés felgyorsítására is gondolt: a klímaberendezés hőcserélőjétől a 71,4 kilowattórás akkumulátorhoz vezető légcsatornákat átdolgozták, így gyorsabban melegíthető a nagyteljesítményű töltéshez az optimális hőtartományba, ezért télen sem kell sokkal többet a töltőoszlop mellett ácsorogni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?