Ez lesz a neve az M0-s helyett épülő autópályának?

Az új gyorsforgalmi az országon áthaladó járművektől szabadítaná meg a főváros környékét

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A budapesti agglomerációt és az M0-s utat tehermentesítő gyorsforgalmi szakaszt korábban M81-esként emlegették, most azonban egy új jelölés tűnt fel az MKIF oldalán.

Már 2003-ban felmerült a M81-es építésének lehetősége, ám 2008-ban elvetették az ötletet. Tíz évvel később, 2020-ban újra napirendre került az érintett szakasz megépítése, amely önmagában nem meglepő, hiszen az elmúlt években jóval több gépjármű jár a magyar utakon, mint 15 évvel ezelőtt. A nyomvonal szinte maradt az eredeti elképzelés, vagyis a Komárom és Székesfehérvár közötti sztráda elkészítése, amely a tervek szerint az M1-es és az M7-es gyorsforgalmi utakat kötheti össze az M0-s körgyűrű érintése nélkül.
Hirdetés
Az MKIF oldalán közzétett műszaki térképen az érintett szakasz viszont már nem az emlegetett M81-es jelöléssel szerepel, hanem az M200-as név tűnik fel a tervezett szakasz mellett - szúrta ki a Világgazdaság. A lap kérdésére a vállalat azt is elárulta, hogy már az idei évben megkezdik a tanulmánytervek felülvizsgálatát, de az autósok nem mostanában vehetik birtokba az említett szakaszt, ugyanis a kész terveket majd csak 2023 végén vehetik át leghamarabb, de 2024 végét jelölték meg végső határidőként. Az első járművek 2028-ban, vagyis szűk öt év múlva hajthatnak fel az M200-asra, ha minden a tervek szerint alakul.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2023.08.23. at 10:44
    Permalink

    Több problémát látok ezen a skiccen pedig még csak tervezgetnek.
    Először is melyik kamionos vagy gps választaná ezt az utat ha hosszabb mint az m0-áson menni szeged felé?
    Nem látom a realitását annak hogy 2028-ban elkészüljön, talán csak apró szakaszok.
    Győr Fehérvár irány sokkal jobb lenne mint Komáromból, közelítene is a gps rövidebb út iránya felé, de még mindig nem.
    Szerintem nem biztos hogy kecskemét felett az m44-be kellene csatlakoznia inkább Kiskunfélegyháza alatt esetleg felett jöhetne ki így a Merci gyárnak is közelebb lenne ha számít, amúgy meg jobban lefedné duna tisza közét. Kapásból rövidebb egyenesebb út.Győr elkerülő lehetne 3 sávos így is.

Vélemény, hozzászólás?