0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Szeptember 4-én majd meglátjuk

Egy hónap, és debütál az új Volkswagen Golf

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kiderült, hogy pontosan mikor és hol mutatkozik be először az etalon legújabb generációja. Mire a Párizsi Autószalon elkezdődik, jó eséllyel mindent tudni fogunk róla.

Ez itt épp egy erősen álcázott GTI − a VII-es Golf gyártása a napokban kezdődik Wolfsburgban és Zwickauban (fotó: carscoop.blogspot.com)

Ez itt épp egy erősen álcázott GTI − a VII-es Golf gyártása a napokban kezdődik Wolfsburgban és Zwickauban (fotó: carscoop.blogspot.com)

Sok más márka sok más újdonságával szemben a Volkswagen csendben és titokban készül az új Golf premierére, eddig legalábbis szinte semmi hivatalosat nem tudunk a kompaktok legnépszerűbbikének számító sorozat hetedik generációjáról. Lehet, sőt valószínű, hogy a végén egy, a hatoséra nagyon hasonlító, "semmi extra" formát kapunk a szokásos hajtásláncokkal és megoldásokkal − de hiszen pont ez a Golf lényege, sikerének záloga.

Amit most megtudtunk, az az, hogy a wolfsburgiak új modellje nem a Párizsi Autószalonon (szeptember 29-október 13.), hanem már korábban, éppen egy hónap múlva, szeptember 4-én mutatja meg magát egy berlini eseményen − közölte a Wolfsburger Allgemeine Zeitung. Vélhetően akkortájt már meglesznek az első hivatalos képek is a nyilván a csoport moduláris MQB padlólemezét használó, gyártásba − Wolfsburgban és Zwickauban − a napokban, boltokba várhatóan novemberben kerülő etalonról.

Ez is érdekes lehet:
 

Isuzu D-Max facelift hazai menetpróba

A második generációs D-Max öt év után új köntöst kapott, emellett pedig a downsizing is utolérte...

Honda Civic 1.8 Sport, 2006 - használtteszt

11 évesen, közel 200 ezer km futással néztük meg, hogy milyen egy 1,8-as, 140 lóerős Civic. Vajon...

A Mercedes legújabb tanulmányautója az A-osztály valódi lépcsőshátú kivitelét mutatja

Agresszív, de egyszerű formákat mutat legújabb tanulmányautóján a Mercerdes. A CLA-hoz nagyon...

Frissült a Mercedes S-osztály, új arccal, új motorral, még kanyarba dőléssel is érkezik

A Mercedes nagyágyújának legkisebb változása a külső, amit belül nyújt, az kész luxus, tömény...

Mia Electric Mia L villanyautó használtteszt

Megnyomod a virágot, elcsúsztatod az ajtót, behuppansz középre, majd elsuhansz. Úgy megy, mintha...

Termékteszt: BGS horpadásjavító-készlet

Árának sokszorosát hozhatja be az alig több mint ötezer forintos horpadásjavító. Használata egyszerű...

Mercedes GLA, GLA 45 AMG, A 45 AMG menetpróba a Hungaroringen

Hazánkban próbálhattunk a kompakt Mercedesek krémjét, na meg a 381 lóerős AMG-ket a Hungaroringen...

Rangsorolás nélkül választották ki 2017 legjobb autóbelsőit

Se egy Mercedes, BMW vagy Audi a világ 10 legjobb autóbelsőjének listáján, vannak viszont japánok...

Olyan autót hozhat a kínai Lynk & Co, amivel tényleg tarolhatnak

E héten debütál, de már most látható néhány fotón a Lynk & Co második prototípusa, a 03 Sedan...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT12b2xrc3dhZ2Vu
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Használtautó Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Használtautó Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT12b2xrc3dhZ2Vu
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT12b2xrc3dhZ2Vu

Friss tesztek

Mini Countryman Cooper D teszt

Mint a Cooper, csak használható – Countryman D

Elég szélesre sikerült nyújtani a Mini palettáját, és még mindig nehezen találják egyes modellek pontos helyét. A második Countryman egészen olyan, mint a kicsi Cooper, de ebben el lehet férni.


Kia Rio 1.25 MPI LX Exclusive teszt

Ki akarna ennél többet? - (majdnem) alap Kia Rio teszt

Leggyengébb négyhengeres szívómotorjával, szinte alapkivitelében próbáltuk a negyedik generációs Kia Riót. Stabil, és meglepően tágas is.


Összehasonlító teszt: Fiat Tipo Kombi, Ford Focus Kombi, Kia cee'd_sw,  Renault Megane Grandtour

Vajon melyik dízel kompakt kombival járunk a legjobban?

Tipikus céges flottaautókat eresztettünk egymásnak dízelmotorral. Focus, cee'd, Megane, Tipo - melyik a nyerő?

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT12b2xrc3dhZ2Vu

Hirdetés

VOLKSWAGEN tesztek

Volkswagen Tiguan 2.0 TDI DSG 4Motion teszt

Nagy lábon él - Volkswagen Tiguan teszt

A divatterepjárók díszpéldánya a Volkswagen Tiguan, ráadásul már a második generációját éli és az új fazon elég jól áll neki. Közel csúcsverziót kaptunk tesztre, így bizony lehengerlő tud lenni.


Volkswagen T6 Multivan Highline 2.0 TDI  DSG 4Motion teszt

First class a családnak - Volkswagen T6 Multivan teszt

Felénk leginkább delegációs autóként ismert a Volkswagen Multivan, pedig a Transporter alapú luxusbusz családszállítónak se rossz ám.


Volkswagen Passat Variant 2.0 TDI DSG BlueMotion Highline teszt

Megérdemelten az Év Autója? Teszten a Volkswagen Passat B8

Év Autója lett, és nagyon nem véletlenül. A Volkswagen Passat a felső-középkategória új etalonja, majdnem kikezdhetetlen, de ott a de.


Volkswagen Golf Sportsvan 1.4 TSI DSG BMT teszt

Kutya ugat. Volkswagen Golf Sportsvan teszt

Plus volt, Sportsvan, lett egy szépen felpuffasztott VW Golf praktikus variálhatósággal és esetünkben persze riasztó árcédulával.


Volkswagen e-up! teszt

Ez sem a mi autónk. Volkswagen e-up! teszt Videó

Igen, elektromos, teljesen. És nem hát, sokat ebből sem fognak eladni. Nálunk biztos nem. Pedig tök jó kis autó: Volkswagen e-up! teszt.


Még több VOLKSWAGEN teszt

Címlapon


Friss cikkek

Volkswagen Golf R és GTI Performance menetpróba

Versenypályán próbáltuk a 310 lóerős Golf R-t Videó

53 perce – Újdonság

Van az a teljesítményszint, ami felett sokkal érdemesebb versenypályán tesztelni egy autót, ezért mi is ott vallattuk a Golf R modelleket.


1977 tavaszán mutatkozott be a Volvo 262C, a svédek nagy kupéja

40 éves a Volvo kockakupéja

4 órája – Sztori

A 260-as széria kupéjához az olaszokkal szövetkeztek, a Volvo 262C elsősorban Amerikának szólt, és még a svédeknek is meglepő volt a luxuskupé sikere.


Mercedes GLA, GLA 45 AMG, A 45 AMG menetpróba a Hungaroringen

Lőgyakorlat kompakt AMG Mercedesekkel

4 napja – Újdonság

Hazánkban próbálhattunk a kompakt Mercedesek krémjét, na meg a 381 lóerős AMG-ket a Hungaroringen, majd bepillanthattunk a kecskeméti gyárba is, ahol készülnek.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

VOLKSWAGEN SHARAN 1.8 5V Turbo Comfortline Üvegtető.Füthetö ülés.Vonóhoro

VOLKSWAGEN SHARAN 1.8...

Ár: 1.799.000 Ft

Évjárat: 2005 / 4

Kivitel: Egyterű

Üzemanyag: Benzin

VOLKSWAGEN PASSAT Variant 2.0 CR TDI Comfortline BMT DSG Navi.Tempomat.PDC.Ülésfűt!

VOLKSWAGEN PASSAT Vari...

Ár: 3.190.000 Ft

Évjárat: 2011 / 11

Kivitel: Kombi

Üzemanyag: Dízel

VOLKSWAGEN POLO 1.2 55 Trendline GYÖNYÖRŰ

VOLKSWAGEN POLO 1.2 55...

Ár: 1.299.000 Ft

Évjárat: 2005 / 6

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!