Magukra hagyott Porschékra bukkantak a kaliforniai hegyekben

Egy kupac Porsche 928 várja, hogy jobb kezekbe kerüljön. Te megmentenéd őket?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A sportkocsik nem a legszebb állapotban vészelték át az elmúlt éveket, a kaliforniai napsütés csúnyán elbánt a fényezéssel, de legalább a rozsda távol tartotta magát a német technikától.

Többszöri nekifutásra sem sikerült leváltania a 911-es sorozatot a Porschénak, de ez egyáltalán nem is baj, a hosszú évek alatt közel tökéletesre fejlesztették leghíresebb modelljüket a németek. A 911 szinte mindent elhomályosított maga körül, így a 928 sem lett igazán vágyott tárgy. Talán ez az érdektelenség vezethetett oda, hogy az említett sportkocsikat csak úgy magukra hagyták. Az utóbbi néhány évben a 928-asok is egyre keresettebbek lettek, így az árak is elindultak felfelé, amiről talán még nem értesült a Porschék tulajdonosa.
Hirdetés
Az információk szerint a földbirtokost egyik barátja kérte meg, hogy tarthasson nála néhány autót, de értük már sosem jött vissza. A tizenhárom darab Porschén meglátszanak a szabad ég alatt töltött évek. A festés kifakult és megégett, a lámpák hiányosak, és sérülés is akad az autókon. Az viszont szerencse, hogy olyan helyen állították le őket, ahol kevés a csapadék és alacsony a páratartalom, így rozsdától nem kell tartani. A gyűjteményben még 5,4 literes motorral szerelt csúcsváltozat is akad (928 S4), ami hátsó légterelőjéről ismerhető fel. Állítólag a tulajdonos nem szeretné őket eladni, pedig ilyen tárolás mellett előbb-utóbb a bontóban fogják végezni a Porschék. Megfelelő körülmények között érdemes eltenni ezeket az autókat, az értékük egyre csak magasabb lesz. Az internetes hírverés miatt szinte biztos, hogy elkezdenek érkezni az ajánlatok, ami talán jobb belátásra bírja a tulajdonost.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?