Videó: így csaptak le a kékek az illegális utcai versenyre Fóton

Ismét a rendőrök nyerték el a legtöbb forgalmit a fóti illegális gyorsulási versenyen

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hiába veri le a Porschét is az Audid a nyílt utcán, ha az elhagyatott útszakasz végén kék villogóval várnak a rendőrök: ilyen az, amikor az egyenruhások vetnek véget az illegális versenynek!

Ismét tuningra és illegális versenyzőkre vadásztak a rendőrök Fóton, ahogy az alábbi videóból is látható: sikerrel. Szokás szerint csatlakoztak hozzájuk a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Készenléti Rendőrség, a Polgárőrség, valamint a kormányhivatal munkatársai is, a fogás pedig egyértelműen hatalmas volt: éppen a móka kellős közepén érkeztek meg a villogós autók. Látványos képsorokon, hogy mivel járhat, ha a rendőr-razzia éppen akkor csap le a versenyhelyszínre, amikor te is a versenyzők közt töltöd a péntek estét.
Hirdetés
A mostani akcióban több, mint 250 embert igazoltattak és 165 járművet ellenőriztek. A rendőrök a papírokat, míg a közlekedési hatóság munkatársai a gépkocsik műszaki állapotát vették górcső alá. Egy olyan autót találtak, amelyet rendkívüli műszaki vizsgára kellett berendelni, tulajdonosa ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek engedély nélküli átalakítás miatt. Közlekedési szabálysértések, szabályszegések miatt közel 400 ezer forint bírságot szabtak ki az egyenruhások.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?