Kicsit állat lett a tuning Lexus

Lexus CT 200h bölénytuning

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Amennyire racionális a Lexus CT 200h hibridkompakt, annyira érthetetlen, miért kellett bölénytuningot kapnia a Wald cégtől. De miért is ne?


Értelmes luxus - ezt a címet adtuk korábbi tesztünknek, ami a Lexus CT 200h-ról, a prémiumszegmens kompakt méretosztályának első hibrid modelljéről szólt. Technikájával és ár/érték arányával a konkurensek fölé magasodik, de csupán egyféle kivitelben kapható - tettük hozzá, s ha innen indulunk ki, nagyon is érthető, hogy a Wald tuningműhely kezelésbe vette a "kis" Lexust. A japán cég ismét a Black Bison (fekete bölény) témát vette elő. Új, a márkához viszonyítva felettébb agresszív a lökhárító, a nappali menetfényt adó LED-füzéreken is módosítottak, a csomag még oldalkötényből, fekete-króm díszítésű alufelniből, hátul is friss ütközőből, divatosan matt diffúzorból, dupla-dupla kipufogóvégből és csöpp hátsó, illetve egy nagyobb tetőszpojlerből áll - valahogy az úthoz kell ragasztani a 134 lóerős összteljesítménytől megvadult, ültetett futóműves állatot.
Hirdetés

Az utastérrel és a teljesítménnyel nem foglalkozó Wald a Lexus CT 200h Black Bison Editiont az októberi sanghaji szakkiállításon fogja hivatalosan is bemutatni, a szett még az idén a boltokba kerülhet - egyelőre ismeretlen áron.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?