0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Európa is kap az első sperr-diffis Focus RS-ekből

Limitált szériával köszön le a Focus Mk3

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezt kértétek, megkapjátok! Limitált szériás, közönség-visszajelzések alapján fejlesztett Focus RS-ek érkeznek ősszel.

%KA%Az ügyfelek úgy gondolták, hogy egy részlegesen önzáró első diffivel lehetne javítani a Focus RS így is elképesztő tudásán. Dobtak is egyet a fronttengelyre%KA%

Az ügyfelek úgy gondolták, hogy egy részlegesen önzáró első diffivel lehetne javítani a Focus RS így is elképesztő tudásán. Dobtak is egyet a fronttengelyre

Most sem ereszti el különleges limitált széria nélkül jelenlegi Focus generációját a Ford. Bár a korábban pletykaként emlegetett RS500-ból egyelőre úgy tűnik, hogy nem lesz valóság, a 2018-ban érkező utód előtt még a Ford Performance összedobta a vásárlók és a rajongók által tökéletesnek vélt hot hatch modellt. Kiindulási alapnak igen erős volt a korábban minket is lenyűgöző Ford Focus RS, így mondhatni nem volt nehéz dolguk. A Ford állítólag rengeteg időt töltött az ügyfelek meghallgatásával, tartották a kapcsolatot a klubokkal, és nem voltak restek kommenteket, rajongói felvetéseket olvasni. Még a Photoshop grafikákat is átnézték, hogy megalkossák a mindenki által áhított Focus RS-t.

%KA%Kék RS logó díszeleg a már fekete szárnyakon, a tükrök, illetve a tető is fekete lett%KA%

Kék RS logó díszeleg a már fekete szárnyakon, a tükrök, illetve a tető is fekete lett

A jó hír, hogy a továbbfejlesztett Focus RS valóban elkészül, ráadásul a korábbi hírekkel ellentétben nem csak Észak-Amerika kap belőlük, de hozzánk is elérnek egy úgynevezett Option Pack részeként. A 350 lóerő és a Drift mód is megmarad, hatalmas újítás viszont az első sperr-diffi, ami egy részlegesen önzáró mechanikus Quaife egység. A nyitott differenciálművel ellentétben ez már a nagyobb tapadású kerékre küldi az erőt, ezzel még jobb kigyorsítást és nagyobb kanyarsebességet tesz lehetővé. Nem mintha eddig baj lett volna ezekkel. A jól ismert Nitrous Blue, alias BKV kék mellé új színként csatlakozik a Race Red. Fekete tető, tükörsapka és szárny különbözteti meg őket hagyományos társaiktól, a mi tesztautónkon is látott felnik Ford logóját RS felirat váltja fel. Belül karbonborítást kapnak az ajtóbehúzók, valamint a kézifék és a felső apró műszerek mögötti műanyag is.

%KA%Gazdagabban extrázott, már SYNC 3 infotainment rendszeres a limitált széria. Több részlete kapott szénszálas borítást, mint az alapmodell%KA%

Gazdagabban extrázott, már SYNC 3 infotainment rendszeres a limitált széria. Több részlete kapott szénszálas borítást, mint az alapmodell

A korlátozott darabszámos széria jobb ellátmányt is kap, így már alapként járnak majd a Recaro kagylóülések, a fűtött tükrök és volán, valamint a hangvezérléses navigáció. Az oly sokszor kritizált, egy ilyen modern sportautóban elavultnak tűnő SYNC 2 rendszert a friss SYNC 3 váltja a hivatalos fotó alapján. Állítólag 1000 darab az USA-nak, míg 500 darab Kanadának készül és már ősszel megérkezhetnek a kereskedésekbe, hozzánk egyelőre ismeretlen számú jut.

Ez is érdekes lehet:
 

Váltotta volna a 911-est az idén 40. évfordulóját ünneplő 928

Valódi luxus túrakupéként mutatkozott be 1977-ben az első V8-as Porsche. A 928-ast egyenesen...

10 autó, ami a kategóriája legdrágábban fenntarthatója

Míg Európában jellemzően lemaradunk ott, hogy mennyit fogyaszt egy autó, az amerikaiakat jobban...

Volvo XC70 D5 Summum, 2012 - használtteszt

Egy kombi Volvo mindig a családi biztonság egyik jelképe, pláne emelt futóműves, összkerekes...

Ismét tombol a BMW-tipró

Most Münchenben, közvetlenül a BMW területén öntötte lángba közel sem kedvelt 7-esét az örökké...

Sportkivitel készült több Toyota modellből, némelyikre jó esélyünk van

A Toyota betartja a szavát, megérkeztek az első, új sportmodellek. A Gazoo Racing Toyoták három...

Kia Stonic menetpróba

Nem csak a tudás számít, legalább annyira az előadásmód is, ezt bizonyítja az autópiac, illetve...

Videón a Bugatti Chiron 0-400 km/órás gyorsulása

Az egykori Forma-1-es versenyző, Juan Pablo Montoya összesen 17 alkalommal gyorsult 400 km/órás...

Nappaliban tartott Nissan 240SX, 33 millióért

Először az autószalonokat járta, majd kártérítettek vele, hogy aztán egyedi felniket kapjon és...

Eladó egy korai LaFerrari prototípus, de van vele egy kis gond

Ennyire becsülik az értékét annak a LaFerrari prototípusnak, amit még a 2013-as Frankfurti debütálás...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1mb3Jk
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy a Schibsted Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
A Schibsted Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (2 db)

Forticors írta: 4 hónapja
ppgergő írta: 4 hónapja

Új szín a Race red? Tavaly októberben rendeltem ilyet a Focusomhoz, bár ne tettem volna.... Mondjuk messziről jól mutat, csak ne akarjuk közelről szemügyre venni a karosszériát :)


Gondolom "éget" közelről, de nézd a jó oldalát: Biztos nem lesz olyan baleseted, hogy "nem vettek észre" és kihajtottak/beléd mentek stb...

A válaszoláshoz belépés szükséges
ppgergő írta: 4 hónapja

Új szín a Race red? Tavaly októberben rendeltem ilyet a Focusomhoz, bár ne tettem volna.... Mondjuk messziről jól mutat, csak ne akarjuk közelről szemügyre venni a karosszériát :)

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1mb3Jk
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1mb3Jk

Friss tesztek

Peugeot 5008 GT 2.0 BlueHDi teszt

Figyeld a másik kezét is! – 5008 GT

Legkisebb feladata lenne a szórakoztatás, ám az 5008 minőségi színházat nyújt, ilyennel ritkán találkozunk. Érzelmi ingerekkel bombáz, hajlamosak vagyunk nem figyelni, milyen valójában.


Toyota Prius 1.8 Plug-in Hybrid Executive teszt

Nincs mellébeszélés, 0,8 l/100 km a tesztfogyasztás

Egyliteres, mármint 1 l/100 km fogyasztású autóként hirdeti a Toyota a Prius Plug-in Hybridet. A gyári érték nem csupán hozható, alul is múlható.


Mini Cooper S E Countryman 4ALL teszt

Multivitamin - Mini Countryman plug-in hibrid teszt

Ha felnövök, gazdaságos hibrid leszek. Na jó, inkább divatos élményautó. Azért jó lenne terepezni is, és a praktikum sem utolsó szempont.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1mb3Jk

Hirdetés

FORD tesztek

Ford Tourneo Custom L2H1 2.0 TDCi Titanium teszt

Nyáron negyedével kevesebbet fogyaszthat a buszocska

Járt már nálunk új EcoBlue motorjával a Ford Tourneo Custom, mégis elhoztam egy újabb körre, hogy kiderüljön, tud ám keveset is fogyasztani.


Ford EcoSport 1.0 EcoBoost Titanum teszt

Se nem eco, se nem sport, mégsem rossz az EcoSport

Ahogyan a Mustang, úgy a Ford EcoSport is Amerikából érkezik, csak épp annak déli részéből. Látszik is rajta, de azért ez is igazi Ford, egészen jól vezethető.


Ford Edge Sport Powershift teszt

Kanadai bálna-SUV - Ford Edge teszt

Csupán kétféle motorral kapható az új Edge, mi az erősebbikkel, Sport felszereltségben próbáltuk. Ilyen kényelmes ülés pedig nem létezik!


Ford Focus 1.5 EcoBoost (182 LE) teszt

Huligánt csinált belőlem - Ford Focus teszt

Leggazdagabb felszereltségével, legerősebb motorjával és sportos kiegészítőkkel teszteltük a megújult Ford Focust. Csoda, hogy bejött?


Ford Tourneo Limited 2.2 TDCI teszt

Fontosabb utakra - Ford Tourneo teszt

A Limited kivitelű nyolcszemélyes Tourneo nem csak utaz(tat)ásra, hanem kifejezetten komfortos közlekedésre való, tele is raktuk utasterét a kollégákkal.


Még több FORD teszt

Címlapon


Friss cikkek

Meghajtottuk a Porsche 911 GTS-t és a Turbót

Sortűz a nemzet arénájának tövében

7 órája – Újdonság

Ma már a legtöbb 911-es motorját turbó lélegezteti, a GTS óriási móka hátsó és összkerékhajtással is. Rendesen keltik a feltűnést, de még így is kevesen irigyeltek a felcsúti aréna tövében.


Képes sportautókat büntetni egy villanyautó?

Meglepő eredmény a világ legnagyobb gyorsulásán Videó

21 órája – Sztori

Idén is megcsinálta a Motor Trend a világ legnagyobb gyorsulásaként elhíresült összevetést, amibe idén összkerekes villanyautó is került.


Ismét tombol a BMW-tipró

Beállt a gyárhoz, majd felgyújtotta BMW-jét Videó

Tegnap – Sztori

Most Münchenben, közvetlenül a BMW területén öntötte lángba közel sem kedvelt 7-esét az örökké elégedetlen BMW tulaj. Videó is van róla.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

FORD FOCUS 1.6 TDCi Titanium DPF EURO5

FORD FOCUS 1.6 TDCi Ti...

Ár: 1.999.000 Ft

Évjárat: 2012 / 1

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

FORD FOCUS 1.6 TDCi Sport DPF ST

FORD FOCUS 1.6 TDCi Sp...

Ár: 979.000 Ft

Évjárat: 2005 / 12

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

FORD FOCUS 1.6 TDCi Titanium SZERVIZKÖNYV. SÉRÜLÉSMENTES

FORD FOCUS 1.6 TDCi Ti...

Ár: 2.799.000 Ft

Évjárat: 2012 / 2

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!