Júniusban debütál, most láthatjuk: új Citroën C4 Picasso

Már-már űrhajóként jön az új Citroën C4 Picasso kompakt egyterű

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hivatalos képeken először most mutatkozik az új Citroën C4 Picasso, mely a Technospace tanulmány formáját hozza.

Idén nyáron új mérföldkövet ígér a Xsara Picassóval 1999-ben útjára indított, 2006 óta C4 Picasso néven (és mellette sokáig a régi, Xsara alapú széria megtartásával) futó kompakt egyterűjénél a Citroën. Júniusban ugyanis nemcsak debütál, hanem Franciaországban gyártásba is kerül a második generációs, az idei Genfi Autószalonon látott Technospace koncepció formáját hozó, végleges formájával először a mai napon megmutatott C4 Picasso.
Erőteljes dizájn, 3D hatású LED hátsó lámpák, dinamikus vonalak, jelentős belmagasságú, loft lakások hangulatát idéző utastér - zengi a gyár. Még fontosabb, hogy a C4 Picasso alapja a márka hatékony, moduláris padlólemezének legújabb tagja, az EMP2 (Efficient Modular Platform 2), mely a következő Xsarát, illetve a Peugeot Citroën (PSA) csoport egyéb kompakt modelljeit, például a Peugeot 308 utódját is hozza majd a közeljövőben. Elődjénél 4,43x1,83x1,61 méteres dimenzióival az új generáció 4 cm-rel rövidebb és 7-tel alacsonyabb is, 5,5 cm-rel hizlalt, 2785 mm-es tengelytávja ugyanakkor méretesebb utasteret ígér. Többletet hoz a csomagtér is, 537 literes űrtartalmával csaknem 40 literrel múlja felül a kifutó nemzedékét.
Az új Citroën C4 Picasso méretei
Hosszúság x szélesség x magasság 4428 x 1826 x 1611 mm
Tengelytáv 2785 mm
Csomagtér 537 liter


Tömegcsökkentést is fel tud mutatni az újdonság, 140 kilogrammal szerényebb önsúlya és apasztott légellenállása 3,8 l/100 km vegyes fogyasztási és 98 g/km CO2 emissziós értékhez segíti a legtakarékosabb, 1.6 e-HDi verziót. A motorpaletta egyébként a korábbival lényegében egyező, de természetesen finomított és csakis 1,6 literes egységeket hoz. Benzinesből 1,6 literes, feltöltő nélküli VTi (120 LE) és turbós (155 LE) választható, az 1.6 HDi turbódízelek pedig 92 és 115 lóerővel sorakoznak. A benzines és dízel alapverziók 5 fokozatú, a második lépcsősek már alapból 6 fokozatú kézi váltósak.
Hirdetés
Miként első lesz a C4 Picasso az EMP2 padlólemezen, úgy e modell fogja elsőként megkapni – dízelmotorjaihoz opcióként – a márka új robotizált váltóját, az ETG6, nevével (Efficient Tronic Gearbox) a hatékonyságot szajkózó, nem meglepő módon 6 fokozatú egységet. További elsőség, hogy BlueHDi néven szintén a C4 Picasso hozza majd a Citroën első Euro6-normás dízelét is. Utóbbira azonban egyelőre még várni kell, miként a kínálatba csak jövő nyáron megérkező hagyományos automata váltóra is, de lesz az is.
A Citroën C4 Picasso kezdeti kínálata
VTi 120 THP 155 HDi 90 e-HDi 90 e-HDi 115 e-HDi 115
Üzemanyagfajta benzin benzin dízel dízel dízel dízel
Hengerűrtartalom [cm3] 1598 1598 1560 1560 1560 1560
Váltófajta/-fokozat kézi/5 kézi/6 kézi/5 ETG*/6 kézi/6 ETG*/6
Teljesítmény [LE(1/min)] 120 (6000) 156 (6000) 92 (4000) 92 (4000) 115 (3600) 115 (3600)
Nyomaték [Nm(1/min)] 160 (4250) 240 (1400- 4000) 230 (1750) 230 (1750) 270 (1750- 2500) 270 (1750- 2500)
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 6,3 6,0 4,2 3,8 4,0 4,0
CO2 [g/km] 145 139 110 98 105 104
Saját tömeg [kg] 1252 1296 1279 1289 1298 1295
Gyorsulás (0-100 km/h) 12,3 9,0 12,9 13,7 11,8 12,3
Végsebesség [km/h] 187 209 173 175 189 189

*: Efficient Tronic Gearbox - robotizált váltó
A kínálatban pedig sok egyéb mellett sofőrsegédként városi koccanásgátlós tempomat, holttérfigyelő-rendszer, 360 fokos nézetet adó kamera, parkolóasszisztens és automata reflektor is szerepel. A kényelmet elektromos mozgatású csomagtérajtó és kulcs nélküli nyitás/indítás fokozhatja, az utasokat pedig 7-12 colos központi kijelző informálhatja menet közben a klímavezérlőként egy másik érintőpanelt hordozó műszerfal tetején.
Bár a C4 Picasso magasságával annak tömegközéppontja és minden bizonnyal ülésmagassága is apad, klasszikus egyterűs értékei, padlórekeszei, 16 cm-es úton tologatható hátsó ülései továbbra sem fognak hiányozni, s a júniusban debütáló 5 független üléses, modern családi autó után annak nagycsaládos, 7 üléses Grand verziója is minden bizonnyal érkezni fog. Várjuk, s halkan megjegyezzük, addig a kifutó nemzedék átlagon felüli árkedvezményekkel kapható meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.10.30. at 05:11
    Permalink

    A kérdésedre a válasz az alacsony fordulaton érkező bőséges nyomaték ami élvezetesebbé teszi a vezetést, nem kell úgy pörgetni, kevesebb váltás, alacsonyabb fogyasztás. Megnyugtattlak, nem fogok háborogni…

  • 2017.10.30. at 05:11
    Permalink

    És minek kell a kis motor? Hogy használtan aggódj a turbó állapota miatt? Pár év múlva itt fogtok háborogni a turbók miatt… Bevált motor, BMW-PSA, mi kell még? Új kasztni, jobb minőség, digitális kánaán.

  • 2017.10.30. at 05:11
    Permalink

    Na bennem is éppen ez a kérdés fogalmazódott meg. Úgy néz ki, hogy a PSA elégé lemaradt ezen a fronton, pedig ma már más benzinest nem nagyon lehet eladni.

    A kocsiról akkor lehet többet mondani, ha látjuk élőben is, mindenesetre úgy tűnik, hogy belül az anyaghasználat, és a kialakítás igényesre sikerült.

Vélemény, hozzászólás?