410 lóerővel bukott le a felhergelt BMW M2
Megjelentek az első fotók és infók az M2 Competition-ről!
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Azzal csúfolták sokan az M2-őt, hogy nem is valódi M-es, hisz nagyon kevés specifikus alkatrészt kapott. A Competition kivitel most szinte mindent pótol.
Azzal nem lehetett vádolni az M2-t, hogy ne lenne benne elég erő, hisz a 370 lóerős hathengeres motorral is borzasztóan gyors volt. A BMW, és főleg az M Gmbh bevállalta, hogy egy valóban egyszerű modellt hoz belépőmodellnek, hisz az M2-ben nem voltak meg azok, amik leginkább jellemeznek egy M-es BMW-t. Se konfigurálható menetmód, se M memóriagombok, se kagylóülések és még a csinos M-es tükrökből sem kapott. Ellenben olyan árcédulával érkezett, ami ár-érték arányát tekintve szinte hibátlan volt. A közönségnek viszont valódi M-es 2-es kellett, hát most megkapják. Itt a Competition!
A hivatalos bemutatót a két hét múlva esedékes Pekingi Autószalonra idÅ‘zÃti a BMW, ám hála a szlovén BMW Blognak, jóval hamarabb láthatjuk. Sikerül megszerezniük néhány fotót, Ãgy kÃvül belül megismerhetjük kicsit, de információkat is közöltek, amikrÅ‘l azt állÃtják, hivatalosak. Az M2 Competition elsÅ‘ lökhárÃtója más lett, a vesék kerete is vastagabb, csúcsosabb, de megkapta az M-es, két konzolosnak tűnÅ‘ tükröket, új felniket, toldatokat. BentrÅ‘l túl sok nem derül ki, de egy elég lényeges infó azért látszik, méghozzá a kormány bal küllÅ‘jén lévÅ‘ M1 és M2 gombok, amik egyenesen utalnak a személyre szabható M-es menetdinamikára. Megérkeztek továbbá a kagylóülések, szintén az M4-bÅ‘l, de M2 emblémával.
Motorját az elÅ‘zetes információk alapján is nagyjából tudtuk, mire változik, ám ezt most megerÅ‘sÃtették. A soros hathengeres 3,0 literes blokkot az ugyanekkora motorra cserélik, ami egyenesen az M4-bÅ‘l érkezik. TeljesÃtménye 370 lóerÅ‘ helyett 410 lesz, amirÅ‘l pontosan jól tudjuk, hogy gyárilag akár 450 ló is lehet, Ãgy a tunereknek elég könnyű dolguk lesz. A korábbi DCT váltó helyett duplakuplungosat kap, amivel 4,2 másodperc lesz a 0-100-as sprintideje, kézi váltóról egyelÅ‘re nincs hÃr.
A BMW M rajongók figyelmébe ajánlom:
https://www.polomuhely.hu/polo/bmw-polo-m-power/
M POWER FOREVER