Elhúzott a Lambó, majd a darabkáin gurultak át

Megkergette egy Civic, de a Lamborghini fennakadt valamin

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ne hagyd magad felhergelni az autópályán, mert csúnya vége lehet, ha valami bolond elkezd tolni és te belemész a játékba. Ez a Lamborghini csúnyán pórul járt.


Ha vezetsz, vagy vezettél már valami különlegesen erős, vagy feltűnő autót, akkor megvan az a jelenség, amikor megérkezik mögéd egy kihívó, és addig tol, amíg bele nem mész a játékba, vagy le nem húzódsz. Most nem az autópályakotrókra gondolok, hanem a bojrészerekre, akik vadásznak az ellenfélre, hogy megmutassák, nekik úgyis erősebb. Valami hasonló történhetett ezen a torontói autópályán, hiszen a videó elején tisztán látszik, hogy a Lamborghinit egy teljesen gyári, még csak nem is Type R Civic tolja a külső sávban.
Hirdetés

A kihívást viszont elfogadta a Lamborghini pilótája, bárcsak okosabb lett volna, akkor még mindig lenne autója. A videó ugyanis vágás nélkül perceken belül úgy folytatódik, hogy apró zöld darabkák tűnnek fel az úton, amik egyre nagyobbak és a végén ott áll a lezúzott Murcielago. Hogy a teherautón akadt fenn, vagy csak szimplán megcsúszott és az elválasztó végzett vele, nem tudni, de a rendőrségi jelentésből kiderül, hogy mindenki megúszta minimális sérülésekkel. Ne húzzuk fel a kesztyűt közúton, nem fog jól elsülni.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2017.11.11. at 23:36
    Permalink

    Ez a kamerázó balfék, meg mit lődörög a belső sávban?
    Egyébként sokan akarnak bizonyítani, hogy tudnak ők gyorsak lenni, főleg, ha azt hiszik, hogy egy gyengébb autó van mögöttük.

    • 2017.11.12. at 08:43
      Permalink

      Nekem is a kamerással van a bajom, a fél város elmegy mellette jobbról 🙂

      A féknyomok a külső sávból tartanak a beton felé, viszont a pótkocsi bal oldalán nincs látható becsapódási nyom. Maga a szerelvény mintha a középső sávból váltott volna a külsőbe, mert az orra arra mutat.

  • 2017.11.12. at 11:52
    Permalink

    hát, megesik, hogy elesik 😀 aki nyomja neki, annak duplán kell figyelnie az előtte lévőket. nyilván a lambó sávjába ment át/akart átmenni a nyerges, azt is megkockáztatom, hogy irányjelzés nélkül. A lambo meg gyorsan ott volt, nem is láthatta a nyerges vezetője, így sztem a lambó simán elrántotta a kormányt, mert nem akart alákerülni, így a betont kapta el.
    amúgy itthon már ez egyre “divatosabb”, hogy sűrűbb forgalomban is majomkodnak a mazsolák, h nem irányjeleznek, majd beb@szódnak eléd, elég érdekes (nem tudom, ki az isten tanítja ezt ezeknek a hülyéknek??????). Egy kihalt úton még azt mondom, hogy so-so, ne irányjelezzen, mert kinek? de sűrű forgalomban, azért NEM ÁRTANA.

    egyébként a szivikes milyen “jófej” volt, hogy ott hagyta pcsába :D:D:D:D:D szimpla cserbenhagyás.

Vélemény, hozzászólás?