Rajongók álmodják meg a következő Cuprát

Teljes gőzzel megy a Cupra metaverzuma, még részt lehet venni a DarkRebel tervezésében

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Cupra új koncepcióautójának stílusába bárki beleszólhat, 270 ezren már meg is tették. A Cupra ezekből állítja majd össze a végső dizájnt.

Új szintre emeli a Cupra a rajongókkal való kapcsolattartást. Már korábban összeraktak egy saját metaverzumot, ami számítógépről vagy okostelefonról is elérhető, és ahol saját avatárt tervezhetünk, a Cupra autóival versenyezhetünk egyedi videójátékokban, de lehet kommunikálni a "Cupra Törzzsel" is, ami a márka regisztrált rajongóit takarja. Ebben a térben hozták létre a hiperkonfigurátort, amiben a spanyolok új koncepcióautójának, a DarkRebelnek a külső dizájnját lehet megalkotni.
Hirdetés
A hiperkonfigurátorban háromféle szinten lehet elmélyülni az autótervezésben. Adott a DarkRebel váza, ami egy shooting brake kialakítású sportautó lesz majd. A legelső szinten az autó színét lehet változtatni az egyik csúszkán, míg egy másikon a matt és a fényes végletek közül lehet választani, illetve a tónus erősségét is lehet állítani. A másik oldalon az autó grafikáival lehet játszani, mert mozgó animációk jeleníthetők meg a motorháztetőn és az ajtókon. Ha valaki nagyon kreatívnak érzi magát, a második vagy harmadik szinten is kipróbálhatja a hiperkonfigurátort, ott még több személyre szabási lehetőséget találunk. Természetesen teljesen körbejárható a 3D-s modell, még a beltérben is szét lehet nézni. A hiperkonfigurátort már több mint 270 000-en kipróbálták. Legtöbben az első, legegyszerűbb szintet használják, de a márka híres nagyköveteihez hasonlóan azért akadnak még olyanok, akik a legbonyolultabb konfigurátorban álmodják meg saját DarkRebeljüket. A konfiguráció eredménye egy letölthető videó, ezen kívül pedig a Cupra az összes elkészült dizájnt elemzi, és megpróbálja a legjobb részleteket felhasználni a DarkRebel végleges stílusának kialakításához. Ez már nem csak egy metaverzumbeli koncepció lesz, hanem a való világban is megtekinthető tanulmány. A hiperkonfigurátor még elérhető itt, ha valaki szeretne beszállni a DarkRebel tervezésébe.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?