Még egy szög az orosz autóipar koporsójában: a Mazda is kivonult

Újabb gyártó adta el egyetlen euróért az orosz gyárát, íme a Mazda kivonulásának körülményei

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Komoly anyagi veszteség a Mazdának, hogy teljesen feladják az orosz üzemüket, ám nem látták a további együttműködés lehetőségét a hónapok óta álló gyártósor újraindítását illetően.

A Reuters értesülései alapján a Mazda is beállt azon autógyártók egyre hosszabb sorába, akik az utóbbi időben elhagyták az orosz autóipar süllyedő hajóját. Teljes mértékben a japán cég tulajdonában álló üzemmel ugyan korábban sem rendelkeztek az országban, ám a Sollers autógyártó céggel 50:50 arányban közös, vlagyivosztoki Mazda Sollers Manufacturing Rus névre keresztelt üzemben kizárólag az ő termékeiket gyártották. Név szerint a CX-30, a CX-5 és a CX-9 SUV készült itt a szedán Mazda6 társaságában, mind az orosz belpiacra. Az üzem kapacitása éves szinten nagyjából 50 ezer autó volt, a Mazda az importált modellekkel együtt az ország újautó-piacának nagyjából 1,8 százalékát tette ki.
Hirdetés
A Mazda részesedését a társtulajdonos Sollers vette meg mindösszesen egy euróért, így a becslések szerint az autógyártó nagyjából 34 milliárd forintnak megfelelő összeget bukott ezen az üzleten. A Mazda embereinek elmondása szerint a március óta álló üzem munkájának újraindításához szükséges feltételeket Oroszország nem teljesíti, és így jelenleg nem látják a módját az oroszországi gyártás folytatásának. A döntés három éven keresztül még visszavonható, ha addig jobbra fordulnak a dolgok, ennyi ideig ugyanis bármikor visszavásárolhatja az üzem felét a Mazda a szerződés alapján. A Sollers szóvivője azonban a Reutersnek elmondta, hogy az üzem ettől nem zár majd be, sőt, a gyártás éppen emiatt indulhat újra 2023-ban, csak épp a Mazda modelljei helyett egy teljesen új kínálattal.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2022.11.15. at 21:15
    Permalink

    ” gyártás éppen emiatt indulhat újra 2023-ban, csak épp a Mazda modelljei helyett egy teljesen új kínálattal”
    Hát persze… A Ladákat sem bírják alapvető dolgokkal ellátni, majd pont ezzel boldogulnak majd.
    Azért ott is nagy szája van a propagandának…

    • 2022.11.16. at 15:33
      Permalink

      Már a Ládákban is újra van mindenféle elektronikai hókuszpókusz.
      Mazda is marad csak más néven. Valójában a Renault is maradt mert jövőre érkező új Ladák is Renault “alvázra” épülnek majd (milyen érdekes…) Hiába ismét bebizonyosodott üzlet az üzlet nem fognak több milliárdos üzleteket egy rubelért elkótyavetyélni amikor a pénz körül forog minden… Most lehet hogy jópofiznak játszák a sértődöttet (pl.: Renault,Mazda) de valójában ez csak színjáték…

Vélemény, hozzászólás?